Anyukák, mit szólnátok hozzá ha szülés után, a párotok azt mondaná nektek, hogy el szeretne végeztetni egy apasági tesztet? Mondjuk, gyanús lenne neki a gyerek.

Az exemmel voltak rosszabb időszakaink a fogantatás előtt. Fél évvel a foganás előtt kicsit külön utakon is jártunk. Nem tervezett volt a baba. Tudtam, hogy előbb-utóbb felmerül majd benne a kétely. Ha elsőre el is nyomja, akkor majd évek múlva. Nem akartam megvárni, hogy egy 5 év múlva elmérgesedett viszonyban egy heves vita alkalmával a fejemhez vágja, hogy isten tudja kié a gyerek. Én vetettem fel az apasági teszt gondolatát, hogy elejét vegyem mindenféle rossz dolognak. Nem tiltakozott. Úgy tettünk, mintha csak formaság lenne, ami nem is nekünk szól, hanem egy lehetséges későbbi énünknek, aki pocsékul érzi magát a kapcsolatban. Örültem, amikor megcsináltuk, hogy ez többé nem lesz téma. Később szét is mentünk. Hasznos volt a teszt, már csak a goniszkodó anyós miatt is.

Ha most a férjem felvetné, hogy a közös babánkra csináljunk tesztet, igencsak meglepődnék, mert ritka harmonikus a házasságunk, de megcsinálnám, és alaposan átbeszélném vele, mit is érez, hogyan is érzi magát ebben a kapcsolatban. Könnyen lehet, hogy betudnám a dolgot irreális szorongásnak, amin segítenem kell, a megalázó oldalán pedig könnyedén továbblépnék. Ha a másiknak nehéz bízni egy kapcsolatban, az nem feltétlenül rólam szól, sokszor inkább őróla.

Az én Férjem mindig azt mondja, hogy a Feleségem gyerekét felnevelem!🤣🤣

Humort félre téve, én nem görcsölnék rajta, ha el akarna végeztetni, benne lennék! Minden fenyegetőzés, hiszti nélkül!

5os vagyok. Ha van egy ferfi akit szeretek, akihez hozzamentem es szultem neki egy gyereket (vagy tobbet), azt nem dobom ki amiatt mert van egy ketelye. Az eletben ennel nagyobb problemakat kell megoldani EGYUTT. Szamomra az jelentene a bizonytalansagot egy kapcsolatban, ha tudnam, hogy barmikor egy “kosza gondolatomnak” mar valas lenne a vege.

Egy jo kapcsolatnak feltetele a kommunikacio, ha a ferjem nem tudja megosztani velem a gondolatait (legyen az barmivel kapcsolatos) akkor szerintem ott van a problema. Ettol fuggetlen szerintem nem kell valamit rogton az elso problemanal eldobni, hanem bizony felre kell tenni mindket felnek az egojat es szembenezni a problemaval.

Egyetertek azzal, hogy minden kapcsolatban van melypont. Ez esetben (es meg sok mas esetben pl. tulzott feltekenyseg) is felmerulhet ez ferfiben.

De anelkul, hogy egyatalan tudna az ember az okat, durva szamomra olvasni, hogy ennyi feleseg eldobna a ferjet (parjat, szerelmet), illetve gyerek(eik) apjat.

"a feleségét látták egy párszor,egy másik férfi társaságában."

És miért nem kérdezett rá akkor a feleségénél, hogy mi történt, kivel volt stb.. Hónapokig csöndben lenni majd előàllni a gyanúval nagyon gáz

Férfiként mondom: Ennyi tapintatlan, ostoba, egoista hisztis p*csát, amennyit itt látok ebben a topikban... Kiábrándító!

Egy házasság a másik tiszteletéről legalább annyira szól, mint a kölcsönös bizalomról, és valóban, nem ennyire egyszerű, hogy "kidobom a férjem!", csak mert nem tetszik, amit kér!

Az egy dolog, hogy "bizalom". Mint látom, itt ez már csak tartalom nélküli közhely, mert széthisztizte a többség, mennyire sértődékeny és intoleráns a párjával, férjével kapcsolatban.

Férfiként...

1.) mindenkinek joga van kétely esetén az őszinteséghez és az igazsághoz, akkor is, ha úgy érzitek magatokat, hogy égtek mint a rongy!

2.) mindenkinek joga van a tisztelethez és a méltóságához. A férfinak is. Feminizmus ide vagy oda! Ti egyáltalán tisztelitek azt, akiről feltételes mód esetén ilyeneket írogattok? Vagy most csak mindenki azért visít, hogy egymást túllicitálja a saját túlburjánzott sértettségében?

3.) aki egy ilyen kérdés, kérés, kétely esetén dobna, erősen gondolkodjon el, hogy vajon nem-e pont ezzel a hozzáállásával, viselkedésével bizonytalanított el, nem beszélve arról, mennyire kiábrándító látni, ahogy ennyi nő itt mindenfélét írogat anélkül, hogy belegondolna, mekkora súlya van annak amivel itt dobálóztok, akár a hajtűiteket?!

4.) ...mondom, mindenki magából indul ki! Nektek nem való férfi, tulajdonképpen senki, aki nektek gyermeket nemz, mert az #5 #22 #23 és #25-ös hozzászólók kivételével egyikőtöket sem tartom méltónak arra, hogy szeressék őket! Sem testileg, sem lelkileg!

Mi talán szabadon kihasználható pénzautomaták vagy egyszerhasználatos papírzsebkendők lennénk, akikbe kifújhatjátok az orrotokat, aztán eldobhattok, csak mert nem tetszik bennünk valami? Mint valami ócska kapcarongy? Az nem tűnt fel nektek, hogy mindegyikőtök maximálisan lejáratta itt magát, mert az egoizmusotok, sértettségetek mögött valójában a saját magatokban történt csalódásotokat próbáljátok az életed (mai vagy néhai) férfijára való mutogatással leplezni? Csak mert ez itt a nagy büdös helyzet, hölgyeim! Ne legyen szégyen az önkritika, mielőtt kinyitjátok a szátokat hogy a másikra kígyót-békát kiabáljatok, csak mert őszinte volt veletek!

El lehet csodálkozni azon is, miért van ennyi meleg manapság... vajon nem az ilyen felszínes, reális alapú empátiával, megértéssel és szociális érzékkel nem rendelkező nők, lányok ábrándítják ki a mai fiatalokat abból, hogy merjenek egyáltalán a nőkkel kezdeni?!

Szégyelhetnétek magatokat! Miféle lehetetlen képmutató egy mintát adtok ti a saját gyerekeiteknek?

És akkor még csodálkozik mindegyikőtök, hogy a mai kor fiataljai már mennyire neveletlenek, taplók, udvariatlanok és lenézőek? Nem ti kergetitek véletlenül őket az ilyen viselkedésbe bele?

El kéne ezen gondolkodni, képmutató arrogáns túlfeminista népség!

Ítélkezés, válaszkommentelés előtt ajánlom az értő olvasást, (már akit nem vakít el a saját egoista sértődöttsége, mert az még esetleg lehet reménykeltő. Pont.)

Kedves #5 #22 #23 és #25-ös kommentelők!

Büszke vagyok arra, hogy olvasok ellenpólusokat is, amelyek nem elsősorban sértettségre, hanem a másik megértésére és a kölcsönösen is elfogadható KÖZÖS megoldás keresése iránti hozzáállásotokról tanúskodik. Őszintén, teljes szívből kívánom nektek hátralévő életetekre, hogy boldogok legyetek szerelmetekkel, párotokkal, családjaitokkal, és ha nehéz időket is kell megélnetek, emlékezzetek arra, hogy "együtt, szeretettel, megértéssel és empátiával könnyebb"! ;)

Én az egyik olyan válaszoló vagyok, akinek sok boldogságot kívánsz, úgyhogy nem a sértettség beszél belőlem, amikor azt mondom, nem vagy komplett.

Én is megdöbbentem, hogy mennyien dobálnák el a párjukat. De ilyen mélységes haragot, megvetést és utálkozást nem szabadna kiváltania, ez sérült lélekre vall. Kezeltesd magad.

Aztán ha a párod csinál valami általad borzasztóan elítélendő dolgot, onnantól nemtarsaival együtt az egész világ romlása a lelkén szárad majd? Azért ehhez képest semmiség, hogy a válaszoló nők simán csak szakítanának a nekik nem tetsző viselkedés miatt.

Kedves előző, elfogadom a véleményedet, de nem tartozik rám. Amúgy köszönöm, a családi életemmel minden rendben van. :) Hogy nem lennék komplett szerinted, rendben, ez a te véleményed. De nem ismersz, és nem tudod milyen tapasztalatokat gyűjtöttem ezidáig, illetve milyeneknek lehettem tanúja. Az alapján pedig igen, haragszom az olyan beszűkült agyvilágúakra, akik ennyire felszínesek, mint a topik abszolút többsége, a nemtetszésemet kifejezni pedig ugyanúgy jogom van, ha már ez a dolog így ekkora hullámokat váltott ki. De te sem egy komment alapján fogsz tudni engem reálisan megítélni.

Továbbra is minden jót kívánok neked! :)