Anyukák, nektek sosem voltak kétségeitek? Ha még félek, nem állok készen?

Szóval, a párommal már beszéltünk a babatémáról, igazából 1-2 éven belül szeretnénk is már gyereket. Építkezésnél is figyelembe vesszük ezt, beszéltünk már lehetséges nevekről, hogy vajon hogy fog kinézni, stb.A hétvégén mondta, hogy ő igazából akár már most készen lenne az apa szerepre, és hogy talán elkezdhetnénk próbálkozni is. Bevallom, ez kicsit megijesztett. Én is szeretnék gyereket, nagyon jól elvagyok más babákkal/kisgyerekekkel, de úgy érzem, még rengeteg mindent kell tanulnom. Mert más 2-3 órát/fél napot vigyázni egy babára, és más 24/7 mellette lenni, figyelni rá, gondoskodni róla, tanítani.

Féltem magamat/magunkat is, hogy esetleg a baba senkivel nem lenne el, így kettesben nem tudnánk eleget lenni, vagy hogy tényleg "leépülök", és topis nő leszek. Vagy hogy esetleg a baba utálni fog máshol lenni, és nemhogy az országból, de a városból nem tudunk majd vele 2 évig elmenni, mert sírni fog az autóban... Anyukám szerint sosincs olyan, hogy minden 100%-on van, és teljesen rendben, és hogyha ők a tökéletes időpontra vártak volna az apámmal, még ma sem születnék meg. Meg hogy minden szoktatás kérdése, és a baba is megtanul hozzánk alkalmazkodni, olyan életmódot kell kialakítani, ami mind a hármunk számára megfelelő.

Egy részem szeretne gyereket már most, de közben félek is, hogy mi lesz a jól megszokott, kényelmes életünkkel. Vagy ez a 'félelem' természetes, és elmúlik, ha már lesz egy babánk?