Anyukák, a babátok születése óta mennyit randiztok a férjetekkel? Van elég időtök egymásra kettesben?
Úgy gondoltam, hogyha majd megszületik a babánk, lenne hetente egy "randinapunk", pl elmegyünk vacsizni, moziba/színházba, borozgatni, vagy reggel egy brunchra, kávéra és sétálgatunk, kitalálunk 1-2 órás programokat, később akár 2-3 havonta lehetne egy pár napos wellness is.
Szerintetek ez működőképes lehet?
Heti 1 szerintem "sok".
Ha már család vagytok, akkor 7-ből 6 napot tölteni családként, és minden héten 1x másra bízni a gyereket, szerintem sok.
Nekünk 6 éves a fiunk, dolgozunk mindketten, örülök annak a heti 2 napnak, amit együtt töltünk.
A férjemmel van időnk egymásra akkor is, amikor alszik a gyerek, jókat beszélgetünk, filmet nézünk.
Vagy amikor elfoglalja magát egyedül, együtt főzünk...stb. Ez is kikapcsolódás.
Évente 1-2 alkalommal megy anyósomhoz nyaralni, akkor kettesben vagyunk, az a "feltöltődés" számunkra.
Nem is igénylek több időt a gyerekünk nélkül. A férjemmel így is figyelünk egymásra, van időnk a másikra.
Igazából ez nem ilyen egésznapos dolog lenne, hanem pl este altatás után, vagy délelőtt 2-3 óra maximum.
Én félek attól, hogy nagyon beszűkülne a világom, ha néha-néha nem szabadulnánk ki itthonról... Ezért jutott eszembe a kérdés. Két kisbabás barátnőm van, akikkel úgy tényleg beszélünk mindenről, és ők mondták, hogy szerintük az a kulcs, hogy a szülők nem csak szülők lesznek a baba születése után, hanem ugyanúgy szakítanak időt egymásra, és saját magukra is.
Még a terhesség elején vagyunk, szóval bőőőven van időnk még. :)
Igen, úgy nehezebb, ha nincsenek rokonok, nagyszülők, vagy ha valaki nem alkalmazna bébiszittert... De nálunk pl. anyukám nem dolgozik, már most nagyon lelkes és folyton a babáról beszél, szóval abban biztos vagyok, hogy ő minden nap itt lesz nálunk, ha kérem, ha nem.
Utolsó, szerintem nem csak egyetlen vélemény létezik, ami "jó" lenne. Ezért szép az élet, mert amíg nektek tökéletesen megfelel a tiétek, addig másnak lehet nem lenne annyira jó, de bármiben változtathat, nem kötelező alkalmazkodni másokhoz, és ettől nem lesz kevesebb, vagy rosszabb. A lepasszolás pedig olyan negatívan hat számomra, közben meg semmi rossz nincs abban, ha a baba, kisgyerek néha a nagyszüleivel is van például. Én is rengeteget voltam a nagyimmal gyerekként (sőt, most is!), és ettől nem szeretem kevésbé a szüleimet, nem érzem, hogy elhanyagoltak volna valaha is.
Én is igy terveztem, aztan azóta sincs szívem lepasszolni a gyerekeket 😅 ha mar az apjuk is szabad, akkor közös programot csinálunk, együtt megyunk ide-oda, mi jobban szeretjük igy eltölteni az időt :))
Most jon a 3. baby de most is azt mondom hogy esélytelen hogy valakire rabizzam, mert tudom hogy az első 2 is amikor sírt, akkor anya tudta oket megnyugtatni , nem tudnék ugy kikapcsolódni, hogy azon jár az agyam hogy most epp sir e a pici vagy minden oke
Kérdésedre válaszolva is-is. 17 hónaposak az ikrek, senki nem vigyázott még rájuk. Amit egyébként nem bánok, meg nem is nagyon igényeljük. A randi nálunk minden este altatás után van a kanapén. :D Tehát van időnk kettesben lenni minden nap, de nem járkálunk randikra. Igazság szerint nem is tudnánk ha akarnánk sem, mert nincs segítségünk. Ami ilyen szempontból nem gond, mert nincs igényünk rá. Ha lenne, bajban lennénk. :D
Aki meg el szeretne menni a férjével randizgatni baba mellett, én azt is megértem. Hát hogyne szeretnének, társas lények vagyunk. Én azt mondom, aki teheti, tegye is meg. Azzal csak színesebbek és eseménydúsabbak lesznek a napok. Aztán a 24 órából amit az a két óra elvesz, a babát lehet a maradék 22 órában is agyon imádni. :D De azzal én is egyet értek amit valaki írt előttem hogy heti egy nap "sok". Legalábbis az elején, és ha tényleg rendszeres. Akármennyire is 21.század és modern világ, ha egy pár gyereket vállal az igenis lemondásokkal jár. És ebbe- egy ideig persze- a randik is beleszámítanak.
Ám ennek ellenére a világ azért jó, mert az emberek nem egyformák. :)
Hetente mi nem tudtuk, de nem is akartuk megoldani. Havi pár alkalom van, de mi nsgyon elveztuk a hármasban toltot időt. Gyakran mentünk hosszú hétvégére is hármasban.
Kettesben egyszer 14, egyszer pedig 17 hónapos korában mentünk el nelkule egy hétvégére.
Fontos, hogy attól, hogy gyerekünk van ne legyünk csak szülők, meg maradjunk nőnek/férfinek barátnak is.
Szetintem ami fontos, hogy ugyanúgy legyenek programjaink mint amikor csak ketten voltunk, tehát, hogy ne ragadjunk be az otthonunkba.
Mi pár hete már öten vagyunk, én meg a kórházban a kicsikkel, de millió program ötletünk van, hogy miket fogunk csinálni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!