Mi van, ha szülés után a kezembe adják a babám, és sírni fog nálam?

Sírni fog. Nagyon és sokat. És te is. Mert fáradt leszel, mert fáj, aztán már azért is, mert fut a háztartás, mert nem volt időd enni, hajatmosni és ő csak sír és még mindig sír és a világ legrosszabb anyukájának érzed magad, mert nem tudod, hogy miért. Ilyenkor nagyon jól jön a segítség. BÁRMILYEN! Egy tál meleg étel a szomszéd nénitől és egy-két vigasztaló szó, anyu lefagyasztott kajái, amit csak be kell dobni a mikroba, egy közeli, jó barátnő, aki ringat, amíg a kádban pihensz egy fél órát, egy férj, akinek a kezébe lehet adni a picit, amikor hazaér és te elvonulhatsz nyugodtan kisírni magad. A mai napig élesen él bennem az a néhány nap, amikor annyira el voltam keseredve, hogy sírva hívtam fel anyukámat, mert nem tudtam mit kezdeni a babával. Vagy amikor a férjem hazaért és éppen csak levette a kabátját zokogva adtam a kezébe a babát, hogy bármit csinálok vele hajnal óta szinte megállás nélkül csak ordít és nem bírom tovább. Sokszor elfáradtam. Fizikailag a sok ébrenlét miatt és ennek következtében az idegrendszerem is felmondott olykor. Az, hogy nem lettem depressziós a környezetemnek köszönhető és ezért a mai napig hálás vagyok nekik.

A tesónál már sokkal rutinosabb voltam, kevésbé aggódtam túl a dolgokat, de azért ott is voltak kiborulások.

Számomra a legfontosabb mindig az volt, hogy a gyerek ne érezze az én belső feszültségemet, ezért mindig igyekeztem segítséget kérni, amikor úgy éreztem, hogy szükségem van egy kis levegőre.

Nekem is az a legjobb tanácsom, hogy ne aggód túl, nem leszel rossz anya és ne dőlj be a facebookos édi-bédi fotóknak, attól még minden más anyának és babának vannak rossz napjai, hogy minden képen mosolyognak... :)

A nővérektől se szégyellj segítséget kérni! Nekem megmutatták hogyan pelenkázzak, hogyan nyúljak a babához, többször segítettek cicire tenni és megmutatni neki mit is kéne csinálni. Nekem is, hogy hogy üljek, hogy fogjam, stb.