Mi van, ha szülés után a kezembe adják a babám, és sírni fog nálam?

99%, hogy sírni fog 😅

Tudod a babák általában rengeteget sírnak, mindegy, hogy kinél van

Erről most eszembe jutott az újévi híradó az első babákról. Riport a frissen szült anyukával, gyerek torka szakadtából üvölt. Kérdi a riporter, "na, és milyen a gyerek?" mire az anya "nagyszájú, mert megállás nélkül ordít!" :D

Hát ennyi. Szóval csak ennyire normális ha sír.

Semmi baj se lesz :) Jó sokat sírnak kézben is, semmi baj nincs ebből, ne ebből ítéld meg jó anya vagy e. :)

Az csak a hollywood-i filmekben van , hogy a baba megszületik , majd kedvesen mosolyogva gügyörészik halál csendben :))

Nekem az első babám kezdetektől ordított mint akit nyúznak , csak cicin volt csendben.

A második egy áldott nyugis volt,újszülöttként sem sokat sírt (én annak tudom be hogy 4400 gramm volt és nem volt annyira éhes még, mire beindult a tejem, addigra meg már 20-30 perc alatt megette a magáét és aludt tovább).

A harmadik lányom konkrétan éjjel született, tök csöndben félhomályban, sokat feküdt rajtam míg elvágták a zsinórt, az aranyórát is együtt töltöttük, majd elvitték hogy hajnalban kicsit tudjak pihenni. 2 óra telt el, mire már hozták is hogy ne haragudjak de annyira ordít, hogy kihozták nekem :)

Őt is csak a cici nyugtatta meg.

Közvetlenül szülés után különben az a jó ha sír, akkor minden oké vele. Annak örülni szoktak :)

Aztán általában elfáradnak egy pár órára, az első 10 percben nagyon élénkek (azért is szokták olyankor rögtön mellre tenni őket ha van rá mód)

Biztosy hogy sírni fog. Valószínűleg párszor kétségbe is esel miatta. Én ilyenkor a babák 10 parancsolatára gondolok. Érdemes elolvasni szerintem.

[link]

Közvetlenül a szülés utáni percekre gondolsz? Velem így volt az elsőnél, nem is tudtam megnyugtatni, nem sikerült jól mellretenni sem, és én beleestem abba a hibába, hogy onantól fogva kétségeim támadtak az anyai kompetenciáimat illetően. Csak ez az egy hibám volt, de ennél nagyobbat nem hibázhattam volna.

A legfontosabb, hogy ne hidd el senkinek, hogy első babádnál az anyai ösztöneid mindig meg fogják súgni elsőre a jó megoldásokat. Ha ezt elvárod magadtól, a sokkudarc alatt összeroskadsz.

Engedd meg magadnak, hogy hibázz egy csomót, nyilván nem szándékosan. Az első gyerekeknek ez a sorsa, ezt egyébként iszonyatosan nehéz elfogadni anyaként. Cserébe annyi csak rájuk fordított időt és figyelmet kapnak, amennyit egyetlen testvérük sem fog már.

Akkor vagy jó anya, ha megengeded magadnak, hogy ne legyél tökéletes. Ha elfogadod, hogy bár mindig a tőled telhető legjobbat és legtöbbet nyújtod a gyerekednek, utólag sokszor a fejed ütnéd a falba hogy hogy hibázhattál ekkorát.

Bár anyai ösztöneink vannak, de ezek elsősorban a fletétlen gondoskodás, védelem, szeretet érzései, nem konkrét receptek arra, hogy hogyan tartsam, ringassam, nyugtassam. Ha a gyerek tudja, hogy bármikor és bármiben számíthat arra, hogy te erődtől telhetően segíteni akarsz neki, az elég. Tényleg. Iszonyatosan nehéz ezt belátni.

Nekem a harmadik gyerekkel sikerült csak, az elsővel enyhe, a másodikkal komoly depressziós állapotba kerültem, amikor szembesültem azzal, hogy nem olyan anya vagyok, aki szerintem tökéletes lenne a gyerekeimnek.

Spórolj meg magadnak sok önmarcangolást és sírást és próbálj lélekben készülni arra, hogy sem az iskolában, sem a munkahelyeden ennyit nem hibáztál sosem, mint anyaként fogsz, mégis te leszel a legjobb anyukája a gyerekednek!