Anyósomra bíztam a gyerekem és visszatérve elkaptam hogy a mellével játszik, ruhán keresztül. Hogy bízzak ezek után benne?

sziasztok...

a következő dolog nyomja a lelkemet...úgy döntöttem inkább leírnom és nem emésztem magam....6 hónapja született meg kislányok, csodás természetes lótusz szülésem volt...persze a hormon ingadozások engem sem hagytak békén... mi pár hónapot anyóssal éltünk párat külön aztán megint együtt...ugyanis utazgat a férjem testvérének a gyerekeire vigyázni ahol az anya dolgozik csak és elkel a segítség...ott a nagymamák nevelik/nevelték a gyerekeket... mi viszont nagyon azon az elven vagyunk hogy a szülő dolga nevelni a gyereket, és most mikor itt van újra a nagymama, minden feszültebb mert próbál beleszólni dolgokba, próbálja itt is hasznossá tenni a segítséget ami a gyérekkel való foglalkozást illeti, de mi ebből nem igazan kérünk, mert az ő stílusa nagyban eltér a miénktől...túl aggódik mindenért, van egy pesszimista hozzáállása dolgokhoz, és nagyon gyenge karakter, kiindulva a másik két unokából akik parancsolgatnak neki, ütik, feleseknek, stb...Bevallom aggódok ha egy ilyen karakterű nagymama próbál a gyerekemmel foglalkozni...ami nagyon zavart az a tudat hogy amíg egy órára tisztálkodtam és rábíztam a babánkat mire vissza mentem a szobába azt láttam hogy ott fekszik mellette a nagymama és a gyerekem a mellével játszik, ruhán keresztéül ...ès ő még hagyjaaaa és röhög...a kislányunk nagyon szülő mániás mert születése óta csak velünk volt...senkinek se nyugodott le...es persze anyatejes baba lévén a cicizés a kedvenc nyugalomra serkentő tevékenysége...mondanom sem kell azóta kivagyok erre az emberre...megha a gyerekem nagyanyja is...akkor ott a gyomrom felfordult...ès elragadtam onnan a gyerekünket....es azóta nem bízom rá...nem bírom látni ha hozzáér és nyálasan puszilja...bűzlik az egész gyerek a szájszagtól....emiatt volt par düh kitörésem férjemmel is ...es szerinte túlreagálom a dolgokat...ès egy túl fanatikus anya vagyok mivel nem bízom rá a gyerekem az ő anyjára még egy séta erejéig se...és idegesít az ő stílusa...idegesít már minden...az okoskodások, a mimózaság...raadasul férjemet is annyit szapulja hogy ne így ne úgy fogja a gyerekünket....mikor én áldom az eget hogy egy ilyen belevaló apukája van a gyerekünknek...nem szeretnek beszólni a nőnek mert túl érzékeny és mindenért sirva fakad...de nem tudom sokáig leplezni az érzéseim.. amik valahol már egyértelműek mert úgy nézek rá sokszor hogy ölni tudnék...

Kérdésem felétek az hogy hogy fogom tudni valaha is egy ilyen nőre bízni a gyerekem nyugodt szívvel? és mindig én leszek a rossz mert nem hagyom rá...ráadásul férjemnek is szarul esik a szituáció pedig ő próbál mellettem állni és emiatt ő is sokat vitázik az anyjával...de attól még annyi bénaság történik nap mint nap hogy nem bírom túltenni magam ezen...nem merem magára hagyni gyerekem soha mert mit tudom én mikor melyik mellét löki oda hogy játszódjon...gusztustalan... Vagy én vagyok ennyire agybajos hogy kikelek a képemből sokszor emiatt....persze ez csak egy ssúlyos törédeke annak amik nyomják a lelkem....