Egy rokon szerint nem leszek jó anya. Vannak még ilyen UFO-k, mint én?

A lányom volt az első baba akit a kezemben tartottam. Siha nem éreztem késztetést arra h más gyerekét babusgassam.

A sajátunk tervezett baba volt, nagyon vártuk. Imádom!

Mellesleg én a 2-7 éves korosztályt "utálom" .... pedig az én gyerkőcöm is már 3 éves

Hasonló. Én sem szerettem más gyerekét taperolni, azt meg kifejezetten utáltam mikor rám akarták erőltetni, hogy: "de fogd meg!" Egyszerűen nem éreztem hogy bármit is tudnék kezdeni vele...

Persze már akkor is tudtam, hogy a sajátommal majd más lesz. Így is lett. Tervezett baba és imádjuk, most két hónapos. Azok a bizonyos ösztönök is úgy jöttek maguktól, hogy amíg az embernek beszélnek róla nem érti, de mikor átéli.. na az a nem semmi. :)

2,5 eves a fiam, o a vilagom kozepe, a vilag legjobb dolga es dontese hogy o itt van velunk! Imadom! Hatalmas turelmem van fele, orakig tudok vele szoszmotolni a kis semmisegeken, egyszeruen jo vele az elet!

Minden mas gyerektol ugy 16 eves korukig a hideg kiraz, menekulok eloluk es idegeimre mennek! :D

A gyerektaperolast meg nem hagytam sose, sot siman kidobtam barkit a lakasbol aki alapveto szabalyokat nem akart betartani, pl kezet mosunk ha gyerekezni akarunk!

Egyszer kovettem el azt a hibat, hogy engedtem hogy mas furdes utan megfogja, rajta maradt a parfum illata. Annyira idegesitett, hogy ahogy elment az illeto ujrafurdettem a babat hogy a termeszetes babaillata legyen :D

Igazából szerintem elég sokan vagyunk, akiket más gyereke nem hat meg. Én 27 évesen szültem, mindig akartam saját gyereket, sosem volt ez kérdés. De nem érdekeltek más gyerekek. Legfeljebb olyan szinten, hogy egy tényleg nagyon szép és cuki babával kapcsolatban megállapítottam, hogy hű, ez a baba tényleg cuki, nagyon max mosolyogtam rá, ha ő is. De ennyi. Megfogni nem akartam, nem is mertem soha egyet sem. Se a babákkal nem tudtam mit kezdeni, se a nagyobb, már beszélő gyerekekkel. A 2-3 éveseknél nem is értettem, amit mondtak, lövésem nem volt, mit tudnak, mit nem, mennyire értelmesek, mit mondjak nekik.

Most az én lányom 2,5 éves. Ő volt az első újszülött, akit megfogtam és akihez egy méternél közelebb mentem :D De őt mindig imádtam, egy percig nem volt gond, hogy megfogjam, szoptassam, ellássam. Mindig féltem, hogy mivel ennyire nem mentem gyerekek közelébe, tök béna leszek, meglepődtem, milyen ösztönösen jött minden. Sose hittem ebben korábban, pedig tényleg.

A többi gyerek azóta sem érdekel :D Annyi változott, hogy lettek kisgyerekes barátnőim, így több kapcsolatom van más gyerekekkel, és az enyémnél kisebbekkel, vagy vele egyidősekkel már tudom is, mit kell kezdeni. De továbbra sem csípem mindegyiket. Például 3 másik anyukával járunk össze gyerekestül, ebből kettőnek kedvelem a gyerekeit, velük el is vagyok. A harmadik csajnak nem bírom a gyerekeit, kettő van neki, mindkettőtől kivagyok. A csajt csípem, vele nincs gond, de a gyerekei nem szimpik, persze jó pofát vágok hozzájuk is, de nem őszinte. Ez van, igazából nem sok gyerek szimpatikus.

Magunknak viszont szeretnénk még egyet, lassan neki is látunk a próbálkozásnak. Nagyon pozitívan éltük meg a sajátunkat, imádjuk, a babakor is tök jó volt, meg most ez is. Szerintem semmi köze annak, hogy hogy állsz más gyerekéhez ahhoz, hogy a sajátoddal milyen leszel.