Ha nehéz anyagi helyzetben lennétek vállalnátok babát ha mind ketten szeretnétek vagy nem?

Fiatalabb koromban én is úgy gondoltam, majd akkor vállalunk gyereket, ha lesz saját lakás, vagy legalább jobban fizető állás mindkettőnknek. Ez tizenkét éve volt, kettőnk netto keresete 150-170 között mozgott úgy, hogy volt hol laknunk rezsi fejében. A munkám megszűnt, lakás detto, szülőkhöz költözés kisszobába, egyik sz.r munka a másik után, örültem, hogy egyáltalán kifizetnek. Havi 200-ból raktunk félre évekig, mire 3,5M szülői segítséggel és némi hitellel vettünk egy rozzant parasztházat egy picike telken egy olyan környéken, ahol -és erre tenném a hangsúlyt- a végzettségünkkel volt lehetőség elhelyezkedni mindkettőnknek. Hiába volt meg a ház, ami majdnem hogy bontandó kategória volt, a munka terén sokáig nem volt szerencsém-volt, hogy a párom fizetése volt csak, én meg napszámba jártam, amikor hívtak, meg minimálbéres gyári munkába, amikor az egyik állásomból leépítettek.

A lényeg, hogy sose állt össze havi 200-250-nél több évekig. Ekkor feladtuk, hogy valaha is normális életkörülmények között nevelhetjük majd fel a születendő gyerekeinket, és mivel a párom is betöltötte a 33-mat, úgy döntöttünk, nem játszunk a biológiai órával. Mondanom sem kell,nem is jött sokáig az első gyerek. Aztán valahogy mindig volt mit enni, igaz, turkálóból, de ruha is mindannyiunknak, autót is fenn tudtunk tartani a munkába járáshoz. Az anyagi helyzetünk mindig csak egy kicsivel lett jobb, annyira, hogy másodikat is biztonsággal vállalhassunk, sosem. Azonban mégis vállaltuk a másodikat, immár két éve. Közben lett rendes, az első szakmámnak megfelelő állásom, most ott tartunk, hogy nagyobb házat szeretnénk venni 1-2 éven belül. Ezt nehezen tudtam volna elképzelni három éve, amikor a kisebbiket vártuk, de mégis valahogy alakultak a dolgok a Gondviselésnek hála, reményeink szerint. Én nem tettem mást, mint hogy tisztességgel odatettem magam a legreménytelenebb időkben is, és elvállaltam mindent, ami becsületes úton egy kicsit is előbbre vitt.

Azt hiszem, mindkét gyerekemet nehéz anyagi körülmények között vállaltuk, de minden esetre ideálisnak nem mondható anyagi körülmények között, és mégsincs okom megbánni semmit.

Utolsó, ezt nagyon szépen leírtad.

De szerintem aki nincs hozzátok hasonló helyzetben ( mint pl. mi), az sajnos nem fogja megérteni a szavaid.