Újszülöttnek mit szokás adni?
Kicsit bizonytalan vagyok, eddig nem sok babó volt a családban. :)
Sógornőm nemrég szült, megyünk babát látogatni, majdnem egy hónapos lesz addigra a pici. Leendő keresztlányunk is lesz, de persze az még odébb van. :)
Szeretnék valami ajándékot adni, de elég bizonytalan vagyok. Mindene megvan a babának, szépen bevásároltak neki előre.
Egyelőre, amit ajándékba szántam, az egy kiskabát+sapi+kiscipő, amolyan sétálós öltözék, kötött így télire. (*Számomra* különleges szett, még nagymamám készítette. Ő már nem él, de nekem egy egész kelengyét összeállított, ha majd egyszer lesz gyerek, saját -
messze földön híres - munkáiból, ezt abból választottam.)
Nem akarok túl nagy dolgot adni nekik, nemrég esküdtek, akkor nagyobb összeget kaptak babára tekintettel, meg hát mi sem állunk úgy anyagilag most. De kicsit úgy érzem, hogy ez kevés, nem? Illene még ehhez adni valamit, vagy egyénisége miatt "nagy dolognak" számít?
Az is felmerült bennem, hogy megkérdem az anyukát, minek örülne, de nem akarok úgy járni sem, hogy esetleg olyat mond, amit nem tudunk előteremteni.
Ti minek örülnétek ilyen helyzetben? Előre egyeztetett ajándéknak? Elég lenne, amit írtam? Vagy kéne még mellé más, amolyan ajándékcsomagként?
Anyukának is vihetnél valamit, pl bonbont, gyümölcslét, vagy bármit. Babának lehetne még valami apró játékot, pl egy rongyi állatkát, rágókát, csörgőt... most nem tud még játszani vele, de később igen.
Egyik sem megterhelő anyagilag, de jobban fest, mintha "csak" a ruhával állítasz be.
Én se vártam el senkitől hogy ajándékot adjon :)
Viszont annak örültem amikor kaptam elfogyasztható ajándékot :)
Baba kapott egy apróságot, én meg Karamalz italt (jó tej serkentő), gyümölcsöket :) De volt aki sütit sütött. Nagyon hamar elfogyott szoptatás közben 😄
Saját süti a családnak is kedves lehet
Kedves Kérdező!
Mint írták előttem, a nagyid által készített ruha, csak neked értékes,más ezt nem úgy nézi,lehet rá sem adná,lehet nem is tetszene neki.Ráadásul tél jön, bundazsákos időszak.
Ruhákkal nagyon mellé lehet fogni,mert én is kaptam kisfiamnak csodaszép plüss rugit(mivel téli gyerek),júniusban lett volna jó rá,amikor pucéron jártunk a 40 fok miatt.
Én annak örültem ha megkérdezték mire van szükségünk, milyen pelenkát hozzanak például.
Az előbb pont beszéltünk telefonon, rákérdeztem, minek örülne, nekem is ezek a márkagondok a problémáim. De kár volt, megbántódott, hogy ő nem olyan fajta, hogy parancsba adja, mit vigyünk neki, ne azért menjünk, hogy ajándék.
Gondolkodom még, minden tippet köszönök. :)
Sütemény sajnos nem opció, 300+ km-re laknak, kocsi nélkül ilyesmi nem nagyon fér bele.
Egyébként a választott dolgoknál nem a nagyim a lényeg, azt csak azért írtam le, hogy honnan is van. Inkább a kézzel készültet, egyedit akartam kiemelni, kb. mintha kézműves vásáron vásároltam volna, minőségben (rengeteg munkája került külföldre, ilyen "hazahozós babagarnitúrát" annak idején rengeteget készített rendelésre is).
Mindenesetre értem az ellenérveket, és köszönöm, ezek fontos szempontok. :)
Egy hónapon belül szülök, szóval kismama oldalról tudok nyilatkozni. Én nem örülnék a ruhának. Egyrészt mindenből vettünk eleget, másrészt hipp-hopp kinövik, harmadrészt tök más mindenki ízlése, és szeretném úgy öltöztetni a kislányunkat, ahogy nekünk tetszik a férjemmel, illetve amit mi látunk praktikusnak. Ha mindenképp ilyesmin töröd a fejed, akkor sokkal hasznosabb egy takaró, törölköző, mintás textilpelus, ilyesmi. Ezekből nem baj, ha több van, hiszen nem növi ki, sokkal tovább használjuk majd, mint egy ruhát.
De egyébként én nem várnám el a nagy ajándékot, mivel a babának mindene megvan, többre értékelnék egy rántott húsos zsömlét vagy egy tálca sütit, meg apának egy különleges sört. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!