Teljesen besokalltam, mióta megszületett a baba. Mit tudnék tenni? Már a baba szó hallatán is rosszul vagyok.

Az apja vagyok a gyereknek, de teljesen mértékben elegem van már. 8 hónapos, de életem legrosszabb 8 hónapján vagyok túl amit végig kínlódtunk. Teljesen jó volt a kapcsolatunk, jöttünk, mentünk, volt napi rutin stb. Elterveztük, hogy lehetne egy baba 6 év együtt lét után, majd össze is jött mint akit a jó Isten is akart. Meg is született, életem legszebb 9 hónapja volt még vártunk Őt. Aztán az első hetek még jól teltek kis édes volt, csendes mindig nézelődött, aztán egyre rosszabb lett, a munkámból kifolyólag mivel korán kelek és éjjelente bőgött sokszor, külön szobába kellett költöznöm, a feleségem mellől, hogy aludni tudjak. Szörnyű volt, hogy ketté szakadtunk szinte, és a mai napig nem tudok bent aludni mivel én 4 órakor kelek mindig hajnalban és van, hogy ritkán éjszakás vagyok akkor meg nappal kell valamit pihennem. Semmi magánéletünk nincs, nem lehetek a feleségemmel, állandóan a baba sírás cseng a fülemben is, sokszor hisztizik akaratos egy fiú. Nagyon elegem lett, hogy sosem telik el ez a kínos 1-2 év ami olyan kegyetlen, és el nem jön az óvodás meg szocializálódási idő, hogy lesz valami kis szégyellem magam azért amit csináltam vagy ilyesmi. Szóval mire esze lesz. Attól félek addig megőszülök az idegbe, vagy ebbe a helyzetben még inkább depressziós leszek, mert már mélyen benne vagyok, és bár szeretem a gyerekem mielőtt valaki elítélne, de mivel segítségünk nincs igazán, a nagy szülők re se lehet számítani így elegem lett... néha szó szerint elmenekülnék, már ha alkalmam lenne kikapcsolódni is munka után akkor is sietek haza valamiért pedig tudom, hogy itthon semmi jó nem vár rám csak a gyerek visnyogása és az örökös aggodalom, hogy állni akar és mikor feláll hátra esik és betörik a feje vagy ilyesmi. Azt gondoltam, hogy a szülévé válás nem könnyű, de már nagyon elegem van, és nem szeretném ha a kapcsolatom rovására menne a feleségemmel és válni kellene, de mintha már nem is léteznék számára, állandóan a baba a baba így meg úgy... se egy jót sétálni nem tudunk se semmi, bár jönne vele de mindig az van, hogy na de a gyerekre ki más vigyázna ha nem mi. és igaza van ilyenkor még jobban lezuhanok magamba és néha örömteli pillanatokat ad a gyerek is, mikor mondja, hogy apa, de valahogy így nyáron hiányzik a kikapcsolódás meg a régi kirándulások... Ha nagy lenne örülnék mert együtt mennénk, de valahogy ez a babázás nem nekem való, minden egyes nap ha eltelik várom, hogy még nagyobb legyen és végre esze legyen, hogy tudjak vele bánni, ne csak a vinnyogást halljam... :(