Hogyan éltétek meg a szülés utáni első hónapot? Olyan volt amilyenre számítottatok?
Annyira azért nem rossz a helyzet. Az első 2 heétben itt voltak a szüleim, ők mindent megcsinálták helyettem, 4 nap múlva jön anyósom 1 hétre.
Viszont a párom hetente 6 napot dolgozik reggel 8tol este 9ig, este mikor hataér fürdetünk és megeteti a babát, ennél többre neki sincs ideje sajnos.
Igen, ez egy nehéz időszak. Muszáj pihenned, mert le fogsz teljesen merülni. Most a ferjeden a sor! Gondolom, sokat szolgaltad már ki, sokat jartal a kedvében. Most vissza kell adnia!
Én is fejek szoptatás mellett. A fiam 36 hetesen született sürgősségi császárral. Szintén vese problémái vannak, műtét is volt. Kezdetektől üvegből is kap anyatejet, eleinte olyan pici volt a szája, hogy azért nem tudta rendesen bekapni a mellem. A fejés főleg éjjel macera, így kb egy óra az etetés-fejés műsor. Most 6 hetes, már jobb, mert éjjel általában 4 óránként kel. Nálunk is volt éjjel 2-2,5 óránkénti kelés, az kemény volt ...
Ami vigasztalhat, az az, hogy napról napra jobb és könnyebb lesz. Hagyj időt arra is, hogy racsodalkozz a babára, hogy örülj neki. Ne csak mint feladatot, felelősséget lásd.
Nekem ebben az is segít, hogy majdnem elvesztették őt, még a méhemben került életveszélyes helyzetbe. Ha erre gondolok, máris könnyebb hajnalban nekiállni fejni.
Szerencsések vagyunk, mert van gyermekünk, és ez a lényeg!
Pfff ugy ereztem magam mint akit megvertek es kidobtak az ut szelere. Fajt mindenem honapokig. Ugy ereztem 10 evet oregedtem. Egyfolytaban vizesedtem, dagadtak az ujjaim, arcom, pedig vekony vagyok, nem tulsulyos.
Nem igazan olyan volt mint amilyennek elkepzeltem.
Fel ev telt el, mostanaban kezd konnyebb lenni minden. De a testem meg mindig mintha nem is az enyem lenne. Mintha egy masik lenne, nem erzem jol magam benne:(
En nem szamitottam jora vagy rosszra de eleg nehez igyis. Egy honaposak multunk. A szoptatas már jol megy de elejen nagyon fajt. (Veres bimbo). Hasfajosak vagyunk es mindegy mit eszek neki faj a hasa. Legfobb ejjel jon ra ketto korul es reggel hatig kitart. Ilyenkor nincs alvas. Egyebkent ejfelkor es negykor eszik. Aztan mar csak reggel. Bar ezzel nem vagyok kisegitve mivel fent vagyunk a pocakja vegett.
Enis csk a feladatot lattam elso masfel hetben. Tudtam h van es enyem de nem ereztem hogy mennyire szeretem. Ez most mar valtozott eletem adnam erte. De ehezz is ido kell. A hormonok es miegymas vegett.
Nehez szulesem is volt nagyon azon is tul kellett hogy lendulkek de maig rossz ra gondolni is.
A haztartast enis vezetem es rohadt nehez. Fozni mosni es vasalni. De nem indulhat el a haz ha nincs segitseg. Szoval mikor o alszik en teszem a dolgom es nem pihenek. Vannak napok mikor megkerem ferjem hozzon haza vlmi kajat mert nem birok. Van hogy csak 3 orat alszom. A maximum az ot ora. Nehez de megeri ezt csinalni :)
Varom majus veget mire remelhetoleg elmulik a hasfajasa mert harom honapot mondanak.
Iszol eleget egyebkent? Tejtermelodesre az alkohol mentes sort is szokjak mondani. Egy probat meger :)
Es hat sok tapos baba van ezen ne streszeld magad. Teny h konnyebb lenne szoptatni de ha nem tudsz nem a te hibad.
Kitartas. Ha gondolod irj privatot.
5-ös vagyok, bocsi hogy ilyen soká válaszolok.
A kérdésedre válaszolva a tejszaporítás miatt fejtem. Elég nehezen indult meg, ráadásul a fiam 3 perc szopi után bealudt, de ha levettem, akkor felébredt. Egész nap cicin lógott volna. Szóval mivel lusta volt, ezért cicizés után azt a kevés lefejt anyatejet (ami kb. 20 ml volt az elején) cumiban cici után kapta, majd tápszert is. Viszont ott volt a gond, hogy a tejem nem volt elég zsíros, ő is lusta volt, viszont kb. 2 hónaposan elkezdte elutasítani a cumit. Így se tápszert nem tudtam neki adni, de még a friss anyatejet sem fogadta el cumiból. De próbáltam neki kanállal, itatópohárral, de neki csak a cici kellett, viszont úgy nem tudott jóllakni, ezért nem aludt 10 percnél többet. Az a 10 perc meg pont arra volt elég, hogy fejjek.
Szóval létrejött egy ördögi kör, mivel volt tejem, csak nem elég és nem elég zsíros, így alig gyarapodott, hiába volt igény szerint mellen.
Ezért 3,5 hósan elkezdem neki Sinemilt adni, hogy legyen vmi tartalmas is a gyomrában, és 4 hósan elkezdtem kóstoltatni, hozzátáplálni.
Én élveztem mindkét gyerekünkkel. Pedig előtte ijesztgettek, hogy elbúcsúzhatok a sokáig alvástól, vagy hogy pihenjem ki magam, mert ezután évekig nem lesz időm megnézni egy filmet sem, a császár után minden mozdulat kínszenvedés lesz, stbstb. Szóval elég rendesen beparáztam, hogy mi lesz velünk, hogy éljük túl... Aztán jött a megkönnyebbülés.
Nem voltak átvirrasztott éjszakák, a császárból mindkét alkalommal hamar felépültem.
A napjaink úgy teltek, hogy pihentünk, babáztunk, jöttek a nagyik, legközelebbi barátok, barátnők. Ennek én is örültem, hogy van felnőtt társaságom, ők pedig kiélhették babázós vágyaikat, figyeltek rájuk, amíg megmostam a hajam, rendbe szedtem magam.
Első hónap?
Eleve egy hónappal hamarabb kezdődött. Sürgős császár a 36 héten. A baba egészségügyi problémái miatt 7 nap kórház, közben vizsgálatok, kezelések, amelyek bizony gyakran kellemetlenek vagy fájdalmasak voltak a számára.
Utána kiderült, műtétre is szükség van, addig naponta orvos. 8 nap katéter a pici testében.
3 hetesen műtét.
Utána kontroll vizsgálatok.
Hát, nem olyan volt, mint ahogyan elképzeltem. 😕
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!