Van itt olyan, aki szeret anya lenni? Aki nem azt érzi, hogy a nehézségek ellenére szeret, hanem csak úgy szeret?

Előző vagyok.

Bocsának, elírtam, a 18-assal értek egyet.

Én is inkább középutas vagyok, mint az előttem válaszolók jópáran. Nem érzem magam szarul, nem nyűg itthon lenni, de ehhez az kell, h néha "önző" módon magammal is foglalkozzak.

De nem látom csupa rózsaszínnek se az egészet, mivel nem is az :D de habitus kérdése, h tudsz e azon nevetni, h a gyerek beteríti a konyhát kukoricapehellyel, majd beleönti a macska száraztápját - ezen pl tudok. Azon kevésbé, mikor a játszótértől három méterre kap hisztirohamot, mert egy centit se jön tovább a lábán. De erre meg ott a magnézium.

Szerintem a titok, h ne a családnak (mármint nagyszülőnek, nagynéniek, unokatestvér barátnőjének a kutyájának), ismerősöknek akarj megfelelni, hanem magadnak.

9: amit te leírsz, az nem kötődő nevelés, hanem agyatlan idióták mániája. Komolyan. Igazad van, így megzakkan az ember. Viszont mértékkel meg nagyon jó. Én igény szerint szoptattam (ma már csak este és éjjel), de nem minden nyekkenésre, hanem előbb megnéztem, hogy egyáltalán tényleg azért nyafog-e. Sokszor nem az volt a megoldás. Ez a minden nyikkra cici igazából arról szól, hogy anyukának fingja nincs, mi baja a gyereknek, de így legalább kuss lesz (egy ideig). Hordozok is, de sose volt otthon egész nap rám kötve. Ha fogzik/beteg és rajtam lógna állandóan egész nap, akkor igen, mert nekem is könnyebb, ha nem cipelem kézben, hanem magamra kötöm, de ha remekül elvan, akkor minek? Babakocsizunk is, bár inkább hordozok, nekem az praktikusabb. Az ágyában alszik el, aztán ha én is lefeküdtem és ébred, áthozom, mert többször kel sajnos még most is (13 hós), nekem így kényelmesebb, mint átmászkálni. Nem sorolom tovább, gondolom érted. Mérték... azok, akiket te leírtál, rohadtul nem a baba igényeit nézik szerintem. Nem figyelnek rá, csak ráerőszakolják a mániájukat, rátelepszenek. Senkinek se jó igazából, de nem hajlandók észrevenni. Szerintem.

Amúgy igen, igen, én szeretek anya lenni. Sokkal boldogabb vagyok, mint a terhességem előtt, nem hiányzik semmi, nagyon jól érzem magam anyaként. És engem is idegesít, hogy mindenhol, mindenki egy földi pokolnak állítja be. A legjobb, mikor már egyel is csak szenved, és akkor szül még lehetőleg minimum kettőt, aztán sír. Nem mindenkinek való ez, ismerni kéne a határainkat.