Ti hogy tudtok türelmesek lenni?

Az enyém most 3 éves, s sokszor elgondolkodom, ugyan min tudtam annyira kiakadni egy éves kora körül:) De jóesetben a gyerekkel együtt fejlődünk mi is. A pofonról itt kár szót ejteni, te pontosan tudod, hogy hiba volt, nyilván nem ez a nevelési elved. De a türelmedet acélozni kell. A hisztivel a gyerek nem csak a cselekvési korlátait próbálgatja, hanem a mi feltétlen szeretetükből is vizsgáztat minket. Ezt kell szem előtt tartani, és nyilván egyikünk sem akar megbukni a vizsgán. Van egy könyv, ami azt tanácsolja, hogy a legdurvább viselkedés, hiszti közben is próbáljunk annyit megtenni, hogy nyíltan a gyerek szemébe nézünk, és szavak nélkül, a szemünkkel üzenjük neki azt, hogy még ilyenkor is végtelenül szeretlek. Meg fogja érteni, ő csak ezt akarta tudni. Mi pedig megnyugszunk, mert ilyet nem lehet gondolni tombolás közben. Ha meg már megnyugodtunk, könnyebb kezelni a helyzetet, a gyerek is át tudja venni a nyugalmunkat.

Más: az is segíthet, ha azt próbálod átérezni, hogy ő vajon milyen nyomorultul érezheti magát (tök mindegy, hogy számunkra butaság miatt), ha így viselkedik? tehát neki ilyenkor nagyon rossz és segítségre szorul.

Később majd lesznek igazi akarom-hisztik is, hát az egy haladóknak való kategória, de addigra már edzettebb leszel:)

Ha azon én is gondolkodom, hogy mi bajom volt amig ekkora volt, 3 eves es az hiszti mar számomra ami reggel megy öltözesnel,..

Szerintem sz a baj, hogy írod eléri amit akar

Javaslom vállald fel a hisztit par alkalommal, nem baj ha a boltban megnéznék- de ne engedj neki.

2 eves volt mikor azert verte magat a földhoz mert o lila fagyit akart, de csak olyan volt amibe rozsaszin is kerult.

15 perc hiszti utan kidobtam, 75 percet hisztizett utana az udvarunkon, mar mindenki hallotta.

De azota sosem (ezen) meg egyre kevesebbet is 😊

En visszatennrm a rudit, hisztinel...

Sokat gondolkodom a türelem témán. Írod, hogy a te habitusodat örökölte, és a férjed meg türelmes. Egyrészt, mivel a te habitusod örökölte, ami nem a nyugodtság, így eleve nehezebb kezelni őt, és mivel te magad se vagy türelmes típus, eleve nehezebbek ezek az interakciók. A férjed gondolom kevesebbet van vele és lehet, hogy nyugodt típus is, ezért neki könnyebb a gyerekkel.

Igazságtalan valahol az, hogy mi pl. alkatilag birkatürelmű, nyugodt emberek vagyunk, és a gyerekünk is ilyen, pedig ha igazságos lenne a világ, mi kapnánk hisztiset, mert tudnánk kezelni, csak hát ugye a habitus öröklődik. Így persze én könnyen mondom, hogy sose ütném meg a gyereket, hisz nemcsak nem vagyok veréspárti, de benne sincs egyáltalán az eszköztáramban, amit feszültség esetén alkalmazok. Te másfajta habitusú ember vagy, szerintem is együtt kell fejlődnötök, csiszolódnotok a gyereketekkel, ahogyan már írták itt!