Már olyan halálosan fáradt vagyok, szédülök, nem tudom elaltatni a 2,5 hós babám, hagyjam sírni? Csak a kezünkben szokott elaludni, de ma ott sem, csak nyöszörög és néha rázendít, de leginkább nézelődik és nagyokat ásít.
Figyelt kérdés
Hagytad már sírni a babád? Mit tegyek? Éjjel sem sokat aludtunk, ezzel a napi 3-4 óra alvással nem igazán működök sokáig.2010. ápr. 8. 17:52
11/13 A kérdező kommentje:
Lehet, hogy autóban, babakocsiban bealudna, de akkor is ott vagyok, hogy nem önállóan alszik el. Majdhogynem ugyanaz, mintha sétálnék vele a kezemben.
2010. ápr. 8. 22:10
13/13 anonim válasza:
Az első válaszadó vagyok.
Egyedül,vagy nem egyedül alszik el,oly mindegy,a lényeg,hogy aludjon. Próbáltad már melléd rakni az ágyban? De a fürcsi-kaja-lefekvés időt is átrakhatod. A mi másodszülöttünk,köztünk is ugyan úgy nyűglődött, majd 6 hósan magától abba hagyta, 8 hósan megint elkezdte,de ezúttal már mellettünk alszik. Konkrátan én sem vagyok a híve annak,hogy a gyerek a szülői ágyban legyen,de én arra gondolok,hogy többet alszok,mint egyébként. Szerencsére ma már csak az áll fennt,hogy a 9-hósom lefekvés után-saját ágyában,de rajtam alszik el- 3-4 óra elteltével ébred fel,majd csak mellettünk alszik vissza.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!