Akinek sikerült sírás nélkül megtanítani magától elaludni a babáját, kérem, írja le, hogyan csinálta?
A "megtanításra" többféle módszer is létezik, Suttogó, Aludj jól gyermekem, stb.
Lehet, hogy nekem szerencsém is volt kisfiammal, de talán annak köszönhetem, hogy egyedül elalszik, hogy így "szoktattam" első naptól kezdve. Soha nem kellett ringatni, csak megpusziltam, letettem az ágyába, kapott egy fejsimit, betakartam, és kimentem a szobájából. Előfordul, hogy nyöszörög még, mielőtt elalszik, de ha csak nem kezd el sírni, nem megyek be hozzá, és pár percen belül el is alszik. Ha sír, akkor bemegyek, kiveszem (általában beszorul ilyenkor egy böfi), majd ha a beszorult levegő kijött, akkor visszarakom a helyére, és ismét kijövök tőle.
Nappali alvásnál ugyanígy, annyi különbséggel, hogy be szoktam tenni neki egy CD-t, amin egy felhúzhatós játék zenéje van felvéve 10 percig. Általában a felénél már alszik. B.
szia
nekünk már az első hetekben magától aludt el este. kaja után büfi, ágyba cumival, és rájöttünk ha ott vagyunk mellette nem akar elaludni, mert velünk foglalkozik, ezért kijöttünk és kb 10 perc nézelődik és egyedül elalszik. napközben kaja után 10perc kézben de nem ringatom, csak járkálunk és nézelődünk a lakásban, így a kötődés is erősödik, és kaja után is megnyugszik és ha látom hogy csukódna a szeme és nem magyaráz akkor leteszem és alszik is. amúgy az első hetekben volt olyan hogy ha letettük sírt, de akkor felvettük megnyugodott és újra letettük az ágyába. ezt ismételve szépen megnyugodott, aztán vagy játszott, vagy elaludt, de soha nem hagytam sírni fél percnél tovább, és ha most is van ilyen soha nem hagyom sírni. csak megnyugtatom. de szerintem ez babafüggő is. most 4 hós és elég jól működik ez a dolog. legyen türelmed mert ha nincs azt érzi a babád.
bocsi, véletlen elküldtem...
szóval, ha játszik és nyöszörögni kezd, kikapcsolom a zenét és leszedem a csörgő-börgőket...2 perc és alszik.
egy áldás, hogy milyen kiegyensúlyozott.
(A)
Szia!
Az én kisfiam egy éves koráig csak úgy tudott elaludni,hogy ráztuk a sejhaját. Egyik este magától elaludt,és utána hagytam,küszködjön. Két hete délbe is és este is magától alszik el. Nekem ilyen téren nagy szerencsém volt..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!