Mikortól nem volt és miért nincs időtök magatokra a baba mellett?

8,5 hónapos kislányom van, aki nappal 2x30 percet alszik, ez már hónapok óta így megy. Ennek ellenére soha nem éreztem, hogy nincs időm magamra.

Egyrészt, van apa is a világon, értem, hogy dolgozik, de annyit minimum megtehet, hogy foglalkozik a saját gyerekével, amíg anya egy fél órára bedöglik a kádba lazítani (ezt nem az én férjem vonatkozásában mondom, ő bármikor szívesen játszik a lányával, pelenkázza, fürdeti stb., nem kell könyörögni fél óráért).

Másrészt, nem kell minden pillanatban a gyerek körül ugrálni. Ezt azért írom, mert én majdnem elcsesztem, épphogy időben eszméltem. Alapból a válaszkész nevelés híve vagyok, igény szerint szopi, hordozok, ha nem alszik jól éjjel a kiságyban, velem alszik (2 hónapja első ébredéstől gyakorlatilag mindig) stb. Viszont mikor pici volt, 2-3 hónapos, elkövettem azt a hibát, hogy folyamatosan körülötte ugráltam, akkor is, ha amúgy ellett volna egyedül is, mert nem akartam olyan anya lenni, aki csak lerakja a gyereket a játszószőnyegre, aztán nem foglalkozik vele. Csak sajna átestem a ló túloldalára, és folyton a lányom fenekében voltam. Akkor eszméltem fel, mikor 3 hónapos kora körül világossá vált, hogy tud ő nyúlni azért, ami kell neki, meg is csinálja, ha épp pisilni vagyok mondjuk, de ha ott vagyok, akkor már nem fogja meg a csörgőt, mert minek, majd anya rázza. Szóval itt rájöttem, hogy az a véglet se jó, amit én csinálok, és bevezettem, hogy amíg nem jelzi, hogy kellek, addig hagyom egyedül játszani. Ez eleinte 5 perc volt, most simán elvan 1 órát is, ha olyan a kedve. Ha megunja, hív :) A mozgásfejlődésének is jót tett ez egyébként. Sose hagytam egyedül sírni, ha nem akart egyedül lenni, ott voltam vele, de amíg elvolt, addig hagytam, és ez így van a mai napig. Na, így van időm mindenre, amit szeretnék.

Ja, és a harmadik: születésétől kezdve este 7-kor pancsi, aztán alvás. Ezt ő átállította fél 7-re, mostanában már kihúzza 7-ig. Így fél 8-kor, legkésőbb 8-kor gyerek alszik, az este pedig a miénk a férjemmel. Van, hogy egymással foglalkozunk, de olyan estéket is tartunk, mikor mindenki foglalkozik a saját dolgával, hobbijával. Így ez elég élhető felállás szerintem, sose éreztük, hogy nincs időnk magunkra, és minden csak a gyerek körül forog.

Szerintem ez változó, nem állandóan fennálló dolog. Nekem a kicsi hat hetes, a nagy meg már iskolás. Ma éppen azon a ponton voltam, hogy hajat kell mosnom, de nem tudok, mert két napja az a dilije a kicsinek, hogy csak a kezemben jó neki napközben. Eddig tök jól elvolt letéve, meg aludt napközben is, de most két napja nem. Érdekes, mert este viszont tök jól alszik, csak tegnap még nem gondoltam, hogy sürgősen hajat kell mosnom este, mert napközben nem fog menni :D

(amúgy végül is megmostam, vittem magammal a fürdőszobába babahordozóban, és meglepődtem, de végig csöndben volt, úgy látszik, bejött neki a zuhany hangja)

De amúgy meg, ha a férjem itthon van, akkor simán van magamra is időm, ő ugyanúgy el tud lenni a kicsivel, ahogy napközben én, szóval ebből nincs gond.