Hogy van ez a fogápolás dolog 10 hónaposan?
Skóciában lakunk. Itt volt egy előadás 3 hónapos kora körül, ott kaptunk fogkefét (rendes szőrrel, csak kicsi, baba méretű és puha) meg egy bazi nagy tubus fogkrémet. Ott azt mondták, az a jó fogkrém, amiben 1000ppm a fluorid tartalom. A gyermek fogkrémek többsége ettől kevesebbet tartalmaz, az nem elég. Amit ott adtak, az mentolos ízű. mivel 6 hónaposan már maszírozgattam, mosogattam az ínyét az üres, nedves fogkefével, így nem volt furcsa neki, megszokta. A fogkrémet pedig kifejezetten szereti. Le is nyeli, de erre meg azt mondték azon az előadáson, hogy kb 2 éves koráig éppen csak lehelet vékonykán kenjük be fogkrémmel a fogkefét, 2 éves kora után pedig csak egy fél borsónyi kell.
Hozzáteszem én is csak borsónyit használok évek óta, bőven elég, az is kellő képpen felhabzik.
Számos fogorvos (köztük az én magyarországi fogorvosom is azt ajánlja, hogy ne öblítsünk, csak köpjük ki a felesleget.
A 9 hónapos fiammal így mosunk esténként mi is fogat. Van, hogy nagyon fáradt már ő is, akkor néha tiltakozik, akkor csak kicsit megmosom és kész.
Gondolkoztam már én is emiatt, hogy fürdés előttre hozzuk a fogmosást, akkor még frissebb.
Nem hogy már az első fogacskát, de igazság szerint már előtte is rendszeresen kéne ápolni a száját.
Amint van foga, mosni kell!
Én már az első fogaktól, 6 hótol rendes fogkefét és fogkrémet használok, eleinte minden este, 1 év után napjában 3X. A fogorvos megdícsérte lányom, hogy szépek a fogai, látszik, hogy gondozva van.
az egyik kedves válaszoló írta ezt a dm-es fogkefeszettet, mi ezt használjuk kezdetek óta, és imádja!
Mi elmex gyerekeknek 0-6éves korig, v lacalut gyerekeknek című fogkrémet használunk, nem baj, ha nem köpi ki, mi is ettük a gabi fogkrémet.
Mi ebéd után, alvás előtt és az esti kakaó után mosunk fogat. Először megmosom én neki, engedi, utána ő rágcsálja fél órát.:D
18 hós.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!