Gyötör a lelkiismeretem! Miért nem tudtam így érezni mindig?

Sziasztok!

Én most várom az első babámat, és én pont emiatt hagytam el az antidepresszánst (szintén Cipralex) és a nyugtatószert (Xanax). Szörnyű megvonási tüneteket eredményezett az már biztos, de az volt az első dolog, amikor kiderült hogy gyermeket várok, hogy mostmár felelősséget kell vállalnom a problémáimért és a tetteimért. Én is szorongásos pánikos depressziós vagyok/voltam, némely "korszakban" már azt sem tudtam, hogy éppen melyik, a tünetek folytonosan keveregtek. Hosszú idő óta, közel 10 éve most van a legtisztább hónapom.

Nagyon félek az előttem álló feladatoktól, de megpróbálok a belső hangomra hallgatni és ösztönösen cselekedni, nem más véleményére hallgatni, pedig hú de sok jó tanáccsal elláttak máris (nyilván nem rossz szándékkal).

Folyamatosan tudatosítom magamban, hogy nem lesz egyszerű, de ha valaki megbirkózott már mondjuk egy pánikrohammal, vagy egy szorongásos éjszakával, annak semmi más nem okozhat gondot, a sok szenvedés is felvértezi az embert és tökéletes problémamegoldó gépezetté képes varázsolni.

Nem tudom még mit hoz a jövő, de nem is tervezek előre. Megpróbálok minden helyzetet megélni, kiélvezni vagy éppen megszenvedni vele, mert hiszem, hogy ez a személyes fejlődésem szerves része. Épp ilyen okok miatt szeretnék pl. természetes úton szülni, fájdalomcsillapítás nélkül.

Hiszem, hogy mindenért meg kell dolgozni és a belefektetett energia nem vész kárba.

Én ennyi teljes értékű tapasztalattal a hátam mögött azt vallom, hogy a sok pánik/szorongás tett azzá az emberré, aki ma vagyok, és akit tudok szeretni. Ezek által ismertem meg önmagam százszorta jobban, mint akármelyik önismereti tréninggel vagy teszttel tehettem volna. Tudom a korlátaim, ismerem a lehetőségeim, tudom mi borít ki, és mi tesz határtalanul boldoggá.

Ha háborog a lelkem és látszólag nem ismerem az okát, akkor vagy mélyen magamba nézek vagy már ösztönösen tudom, hogy mi a probléma. Ezt igyekszem elfogadni, magamévá, a "barátommá tenni és együtt kelni/feküdni vele, amíg szükséges.

Higgyétek el anyukák, nincs nagyobb hatalom annál, mint ami a ti kezetekben van. Az út biztos buktatókkal teli, de ha végére érsz, rájössz, hogy mindez a te műved, belőled fakad és tökéletesebben nem is csinálhattad volna.

Tiszta szívből kitartást és boldog babázást kívánok nektek.

Végigolvastam és nagyon hasznos volt számomra.

Én magam az első gyerek után nem,de a második megszületését követően éreztem hasonlóan magam,túl soknak éreztem a felelősséget,a tennivalókat amik rám hárultak,a nagyobbnak az egészségével is sok probléma volt akkoriban és nagyon féltékeny és kezelhetetlen is lett.

Szégyen bevallani,de ide leírom,hogy magamra is nagyon keveset adtam ,már nem érdekelt hogy nézek ki,este hullaként dőltem az ágyba le.

Eleinte a férjemnek hősködtem,hogy mivel ő egész nap keményen melózik ezért a gyerekekkel semmi teendője ,ebbe majdnem belerokkantam,mint írtam néha még a zuhanyozás sem érdekelt,pedig világ életemben nagyon pedáns voltam magamra.

Aztán később lazítottam,a férjemet is bevontam ,mára már kialakultak a dolgok,10 hós a kissebb.

Képzeljetek el engem, világ életemben távolságtartó voltam a babákkal, kisgyerekekkel szemben. Egészen egyszerűen nem érdekeltek, amíg a kolléganőim körbeajnározták az irodába "betévedt" gyerekeket addig én átnéztem rajtuk és azon izgultam, hogy oda ne jöjjön hozzám, úgy sem tudok és nem is akarok vele mit kezdeni. Nos, mi nem terveztük a babát, gondolhatjátok, sírógörcsöt kaptam mikor 12 hetesen!!! kiderült, hogy babát várok. Annyira nem hittem, hogy én ilyen előzményekkel terhes lehetek, hogy, ha voltak is ráutaló jelek én nem vettem tudomásul. Természetesen eszembe sem jutott, hogy ne tartsam meg, csak egy világ omlott össze bennem, átfutott az agyamon, hogy most már semmi sem lesz a régi. Vége a nyugis napoknak és éjszakáknak, nem elég a 3 macskám, de még jön egy kis ember is akiért óriási felelősséggel tartozom majd és most már nem ÉN ÉN ÉN leszek, hanem Ő Ő és Ő.

Szóval most 5 hónapos kisfiú és nála tüneményesebb, jobb babát el sem tudnék képzelni, akár órákig el van a játékaival, nem sír, nem hisztis, nem hasfájós, átalussza az éjszakákat, (reggel akár fél 9-ig alszunk), mindenre van időm mellette, nem kell egész nap csak vele foglalkozni mert el van egyedül is.

Az elején persze gáz volt, azt sem tudtam, hogy kell megfogni, az mondogattam magamban, hogy csak az első 2 hónapon legyek már túl, mert mi az ördögöt fogok és kezdeni egy csecsemővel, de most már túl vagyunk és egyszerűen imádom Őt. Vizsgálatokra, gyógytornára kell járnunk, ha sír vele együtt sírok, ha rám mosolyog elolvadok, ha gagyarászik az valami tüneményes. Most már nagyon örülök neki.

Először is, bocsánatot kérek mindenkitől, aki ide irt, mert kárörvendő vagyok! Sajnos, örülök, hogy olvastam a hozzászólásokat, mert a babám születése óta én is nagyon furcsán érzem magam, szinte minden nap sirok. egyik percben örülök, hogy itt van a pici, a másik percben pedig vissza sirom a férjem töltött időt kettesben és arra gondolok, hogy soha nem lesz már olyan az életem, mint azelőtt. Hogy ezeket gondolom, csak lelkiismeret furdalásom lesz, hogy egy anya nem gondolhat ilyenre! hát milyen anya vagyok én??? borzasztó érzés! pont tegnap délután buktam ki a férjemnek emiatt, nem birtam már tovább, de szerencsére jól kezelte és megnyugtatott, bár nem eléggé, mert még igy is rossz anyának érzem magam. de most, hogy olvasom itt a hozzászólásokat és látom, hogy mennyi jó anya van, akik hasonló gondokkal küszködnek/küszködtek, mint én, igy valahogy jobban érzem magam és nyugtatóak az irások, hogy csak egy átmeneti időszakról van szó!

Kedves Kérdező!

A leirtak alapján úgy gondolom én is, hogy soha nem késő, és hogy már egyáltalán felmerült benned ez a gondolat, vagy van lelkiismeret furdalásod már önmagáért beszél! Kivánom a legjobbakat mindenkinek!

1 hetes kisfiú anyukája

Remek kérdés és jó volt olvasni a többiek hozzászólásait is. :)

Nekünk egy mostmár pénteken 3 hónapos leányzónk van. Én jobban viselem, de sokszor érzem úgy, hogy nem vagyok anyának való. Imádom a picit, igyekszem türelmes lenni, de sokszor fáradok el, amikor már 2 órája nyűgös, áloms, de nem alszik, rugdos, karmolja a hátam, ha vállra teszem stb. Én mindig azzal nyugtatom magam, hogy lesz majd jobb, és amikor majd többet lehet vele játszani, rendben lesz az emésztése stb. Remélem nekem is hamar eljön az az idő, amikor már maradéktalanul tudom élvezni az anyaságot. :)

E téren a férjem még nehezebben viseli, pedig ő vágyott jobban a babára, neki rémesen hiányzik a régi élet, őt igyekszem mindig győzködni, hogy nem lett rosszabb, csak más. Hiányoznak a régi együtt töltött esték, vezetünk egy ifjúsági klubot is gyerekeknek, ahol mi is szoktunk játszani időnként, ami persze délután lenne, amikor a pici nyűgös. De azért igyekszünk nem kiborulni, és kitartani, jó olvasni, hogy más is van vele így, vagy volt és hogy ez változni fog. :)

Végülis az első pár héthez képest már most is sokkal jobb, amikor alig aludtunk, bénák is voltunk, nem tudtunk mit kezdeni a csöppséggel sokszor, hogy megoldjuk a problémáját.

Jó ezeket a sorokat olvasni!

Én is pont így voltam ahogy Ti. Összeszorult a gyomrom amikor felsírt a babám, már előre féltem, hogy mi lesz ha felébred, mondhatom azt, hogy csak akkor voltam nyugodt amikor aludt. Nagyon rossz anyának gondoltam magam, hogy hogy lehetek ilyen pedig nagyon-nagyon vártuk a kislányom de őszintén bevallom nem hittem, hogy ennyire nehéz lesz és így megvisel.

Most már hat hónapos a kislányom sokkal jobb mint az elején bár most is vannak nehéz napok-időszakok de én az első két három hónapot éltem meg nagyon rosszul, nagyon hiányzott a régi életem, én is azt kívántam bárcsak mindenki békén hagyna és elmehetnék nagyon-nagyon messzire, hogy végre egy kis nyugalmam legyen, szerencsére volt-van segítségem.

Örülök, hogy olvastam itt, hogy később talán még jobb lesz és remélem én is még jobban tudom élvezni az anyaságot!

Jó babázást, kitartást és sok-sok türelmet kívánok Nektek: :)

Az egyik válaszoló írta, hogy vannak hullámvölgyek. Nálunk is pont most van. 8hónapos a fiam, jönnek a fogai, rosszul alszik éjjel, nappal pedig egyszerűen nem tudom letenni, mert visít. Volt egy nagyon jó időszak, kb. 7hónapos volt, egész jó napirendünk volt, kezdett eljátszani magában, jókedvű volt, stb. Akkor én is jókedvű, nyugodt voltam. Most is igyekszem pozitív maradni, de sokszor nehéz, ez a nagy meleg meg rátesz egy lapáttal.

Szóval szerintem természetes, hogy nem tudjuk mindig maradéktalanul élvezni a babázást. Szerintem ettől nem lesz senki rossz anya, emberek vagyunk, fáradunk, elfogy a türelmünk.