Gyötör a lelkiismeretem! Miért nem tudtam így érezni mindig?

Én voltam így. Most 10 hós a babám és most kezdek igazán örvendezni, pontosabban felszabadultan örvendezni neki. Ez nálam amiatt volt, hogy születése óta sok-sok probléma felmerült. Egészségügyi gondok sorozata, kezelések, vizsgálatok, kontrolok, vérvételek, kórházi tartózkodások. Még most sincs vége, de most már látom a fényt, a kiutat és lassan helyrejövünk. És pótolni fogom az elmaradt dolgokat. Nem késő, sohasem késő!

Jó anya vagy, biztos vagyok benne! Hessegesd el a lelkiismeretfurdalást és jöhetnek a boldog percek. Én is így teszek. Minden jót nektek!

Ezzel egyáltalán nem vagy egyedül :) én örülök, hogy elolvastam ezeket a sorokat, ugyanis én még a "hisztis" időszakban vagyok...:) Egyáltalán nem ilyennek képzeltem a babázást, iszonyú nyűgös és sírós a babám, csak túlélem a napokat és azt várom, hogy mikor fogom már végre élvezni... pedig nagyon-nagyon vártam ezt az időszakot! én is sokszor gondolok arra, hogy elszáll az első év, úgy hogy alig élveztem ki...

Viszont az a tapasztalatom (ismerősök), hogy utólag szépül meg mindenkinek ez az idő... amikor már nem túl kimerült és fáradt észrevenni a szépséget benne.. Van akikenk ez pár hónap, van akinek több, mint egy év, attól függ milyen a babád, mennyire vesz igénybe. Örülj neki inkább, hogy vége a hisztis korszaknak és végre élvezni tudod a babázást!! :))

Nekem is 8 hónapos volt a babám amikor elkezdtem élvezni a dolgot. Pont ugyanúgy éreztem előtte mit Te, hogy milyen jó annak akinek nincs gyereke. De hát valljuk be ez óriási felelősség és hatalmas változás egy nő életében. Ezt nem lehet csak úgy hipp-hopp feldolgozni!

14 hós anyuka

Örülök ennek a kérdésnek nagyon! És a sok válasznak is, hogy más is érez, érzett így. Én is úgy vártam a babánkat, mint egy beteljesült álmot. Egész életemben babáztam, már kisgyermek korban is mást nem csináltunk tesómmal a játszótéren, mint a lakótelep babáit dajkáltuk. Aztán végre eljött az én időm. Tiszta depi lettem az elején, a régi életemet akartam visszakapni, nem is igazán szerettem a babámat, csak elláttam. Aztán homeopátiás szer segített. Lassan-lassan elkezdtem imádni és élvezni. Most meg ott tartok, hogy kiborít a rengeteg házimunka, hogy szeretném ha tip-top lenne a lakás ugyanúgy, mint baba előtt. A nyöszörgés, mert valami nem megy neki egész napos szinte, ideges is vagyok ismét. Sokszor cipelem, képtelen vagyok mindent maradéktalanul teljesíteni. És ez bánt, sajnos rá kell jönnöm, hogy nekem kell változni.

Szeretném az elejét újra átélni, hogy úgy imádjam a babát, mint most.

Vannak hullámvölgyek most is, de igyekszek jó anya lenni.

válasz a 10.5-ösnek:

Már a baba születésénél furán éreztem magam, egész nap remegett a gyomrom, és csak az járt a fejemben, hogy most mi lesz, most mi lesz...mi lesz ha sír, ha beteg lesz, mi van, ha el akarok menni valahová és nem tudok, és hasonló gondolataim voltak. Ahogy teltek a hetek a gyomorremegés csak nem akart elmúlni, és azt vettem észre, ha felébredt a lányom, meghallottam a hangját mégjobban összerándult a gyomrom. Elláttam én őt, de sokszor némán, csak néztem, néztem, és közben elkapott a pánik, hogy "Úristen, gyerekem van, én meg nem érzem, hogy anya vagyok!" Ezután jött a fáradság. Nem kell bemutatni, hogy a 3 óránkénti evés, fejés, altatás majdnem 3 óráig tart, így kikapcsolódni nem volt idő, még pihenni se nagyon. Folyamatosan lelkiismeretfurdalásom volt, mert úgy éreztem, hogy jobb volt az életem nélküle...borzasztó érzés volt, mert a terhesség alatt annyira vártuk, én nagyon boldog voltam. Aztán jött egy-két pánik roham, és néhány nap, amikor egész nap összesen 2-3 órát aludtam, azt is részletekben. Nem volt halálfélelmem, de azt éreztem, hogy megőrülök, és nekem nem kell gyerek, mindenki hagyjon békén, és nem akarok kikelni az ágyból. Úgy éreztem, hogy elvesztem mindenem, a családom, a munkám, az életem. Na ekkor döntöttem úgy, hogy orvoshoz megyek. Néhány alkalommal csak beszélgettünk a pszichiáterrel, persze nem beutalóval a szakrendelésen, hanem perkáltam, perkálok érte rendesen. Aztán teszteket töltöttem ki, és ezek alapján megállapította, hogy depressziós vagyok, így kaptam antidepresszáns tabit (Cipralex), amit fél évig szednem kell. Emellett szedtem gyógynövényes nyugtatót (nervenpflege), és sajnos elalváshoz még mindig kell, de majd csak visszaáll a pszichém, és képes leszek elaludni. Persze a szoptatásnak vége, a két pánik roham után teljesen elapadt a tejem, így nyugodtan ehetem a tabikat. Már nincs szorongásom, bár időnként nehezen indul a nap, de próbálom szugerálni magam, hogy a világon nekem van most a legjobb sorom, alig van dolgom, és van egy édes lányom, aki tényleg annyira jó baba, hogy jobbat nem is kívánhatnék. Szóval így állok most, de a doki szerint ez még jobb is lesz, illetve azt várom ettől, hogy krízis esetén majd nem esek pánikba, hanem csinálom amit kell.

velem ez történt, remélem nem sokan élték ezt meg így, viszont elhúzódó rossz közérzet, lelkiismeretfurdalás, türelmetlenség, kedvetlenség stb. esetén mindenképpen érdemes felkeresni egy szakorvost. Én nem bántam meg, és nem is szégyellem, és szerencsére a családom is támogat teljesen.