Van olyan, aki mindig is csak egy gyereket szeretett volna?

"egy gyereknek mindent, minthogy esetleg nélkülözniük kelljen. Másrészt meg, 2 gyerekért 2 különböző helyre menni"

Ezek nem indokok. Miért kellene mindent megadni?

Mindent meg lehet oldani, csak akarni kell. Ha pedig nem akarod, találsz kifogást. Szerintem ez ilyen. Mivel csak egy gyereket akarsz, látod a második ellen szóló érveket és erősnek érzed őket. Ha kettőt szeretnél, nem az ellenérveket gyűjtenéd, hanem a megoldásra keresnél ötleteket.

Mi hármat akartunk, kettő már van. Lesz három is. Nem egyszerű, nem könnyű, de akarjuk, hát megoldjuk.

A "megadni mindent" mindenkinek mást jelent. Szerintem sokan mondják ezt kifogásnak, többen, mint amennyien komolyan is gondolják. A valódi okok általában máshol vannak. Ismerős is ezt mondta, "meg akarok adni neki mindent" és tíz perccel később: "alig bírom idegekkel ezt az egyet is". Tehát a "minden" itt igazából ő maga volt. Nem anyagi természetű dolgok. Kinek-mi a "minden".

Mindenki magánügye, hogy hány gyereket szeretne vállalni.

Én egyre szavaztam, meg is van. Második maximum akkor lenne, ha védekezés mellett teherbe esnék, de erre minimális esély van.

mi így vagyunk boldogok, egy gyerekkel.

A lényeg: ez a ti magánszférátokba tartozik. Annyi gyereket vállaltok, amennyit szeretnétek. Egyet, nyolcat, ez kizárólag azon múlik, hogy ti mennyit szeretnétek.

Ha közkinccsé teszed, akkor csak támadásokra és megtérítésekre számíthatsz, így ezt nem javaslom. A te és a párod véleménye legyen kizárólag mérvadó.

Mi amikor kinőjük a lakást, költözünk nagyobba. Most fogunk a harmadik helyre költözni a 10 év alatt, mert már 3 gyerekünk van. Nem tudom hol ezzel a probléma. Elég röhejesen néztünk volna ki a férjemmel egy 120m2-es házban ketten, csak azért mert majd sok gyereket szeretnénk...

Két gyerekem azonos iskolába jár, így csak két helyre kell mennem, és egy-két év múlva a nagyok már egyedül is tudnak közlekedni.

Megoldható minden, csak szervezés kérdése.

Szerintem ez az egész nem a gyakorlati dolgok kérdése, sokkal inkább annak, hogy hány gyerekre vágytok, minden mást meg lehet oldani.

Abban is nagyon különbözünk, hogy ki mit gondol "elengedhetetlennek" a gyereke számára.

Nálam a hangsúly soha életemben nem volt az anyagiakon, persze vannak vágyaim, amiknek feltétele a pénz, de a boldogságom nem ezeken a dolgokon múlt soha.

Így a gyermekeim számára is ebben hiszek.

Persze a nyomor az megkeseríti az életet, de Nálatok szó sincs erről, ahogy értem.

A testvéri kapcsolatról szintén van pro és kontra, én mégis azt gondolom, hogy a pro oldalon több van a mérlegben.

Majd biztos sokan leírják, hogy nincs testvérük, köszönik jól vannak, meg azt is, hogy van testvérük, de nem jó vele a kapcsolat.

Én azt gondolom, hogy már csak azt is érdemes megfontolni, hogy az egyke gyereknek két idős szülőről kell majd gondoskodnia, nem csak anyagi, hanem lelki értelemben is ez nagy teher, és ez, meg minden más sokkal könnyebb, ha van kivel osztozkodni, mert bizony sem a barátok, sem az unokatesók nem fognak ezzel annyit foglalkozni, nekik meg lesz a saját problémájuk...

Aztán ott van a társadalmi kérdés is, ez manapság sok port kavar, úgyhogy ezt nem is fejtem ki. :)

Gondolod, hogy a gyereked felnőtt fejjel emlékezni fog arra, hogy 5 évesen márkás vagy nem márkás biciklije volt?

(Hogy mennyit kacagott a testvérével, arra emlékezni fog.)

Ez az egész a fogyasztói társadalom csapdája.

Mindenből kell, és azonnal és a legjobb!

Az egyik srác, akivel anno ismerkedtem, és bemutatott a szüleinek, egyke volt. A szülei mesélték, hogy így tervezték, meg igazából akkortájt elég nehezen éltek, gyereket mindenképp szerettek volna, de többre nem jutott volna úgy, hogy tisztességesen felneveljék. A költségek nem is ott kezdődnek, hogy jut-e még egy tányér meleg étel, mert az általában jut, hanem, a tisztességes ruháztatás, megfelelő élettér, meg a későbbi dolgok, főleg az iskoláztatás.

Ami az anyagiakat illeti, tényleg érdemes átgondolni, hogy mi a helyzet, de sosem tudhatod, hogy 10-20 év múlva hol tartasz, és szerintem akkor jön el az igazi kihívás az anyagiakban (nem mintha olcsó lenne a pelenka, tápszer, babakellékek egy csecsemőhöz).

Mi hárman nőttünk fel testvérek, valahogy felnőttünk, de gimis barátnőmék négyen voltak, amíg ő az egyetemmel nem végzett, addig a többi (fiatalabb tesója) vagy gimiben tanult, vagy épp okj-st végzett, mert nem tudtak volna a szülők több fősulit/egyetemet támogatni hirtelen....

Ha valaki több gyereket szeretne, megoldja, ez tény. Nem látunk bele a helyzetetekbe, így felelős döntést sem tudunk hozni, ráadásul elsődleges szerintem, hogy TI mennyit tudtok elképzelni, szeretni. A gond ott kezdődik, ha a lehetőségek és az elképzelés esetleg tök másra jogosít fel. Egy gyerekkel nincs gond, sokszor még kiegyensúlyozottabbak is, mint azok, aki nagycsaládból származnak.

Én azt gondolom, hogy az élet ennyire nem tervezhető előre.

Amikor mi a 43 m2-ben laktunk, nekünk sem volt még fogalmunk arról, hogy hogy lesz tovább.

És lett.

Most meg itt a CSOK. Amikor bevállaltuk a 3. gyerekünket, (már 4 lesz) még fogalmunk nem volt arról, hogy majd lesz egy ilyen.

Nem is vagyok politikailag elkötelezett, mégis hülyék lennénk nem kihasználni.

Én hiszek abban, hogy mindig lehet tovább lépni.

És ha megkérdezed, hová fog költözi majd a 20 éves gyerekem, akkor azt mondom most, hogy fogalmam nincs, de még nem is kell legyen, mert addig még sok víz lefolyik a Dunán.

És biztos vagyok benne, hogy megoldódik majd az is!

Én is laktam albérletben, azt is lehet.

De miért kéne megindokolni? Magadnak vagy másoknak?

Ha nagyon kellene mondanom rá valamit, akkor annyit, hogy: akármit akar a kormány lenyomni a torkunkon, számomra egy gyerek is gyerek, nem kell ahhoz kettő, három... hogy teljes családnak érezzük magunkat.