Az ilyen csecsemőkön lehet valamit formálni, vagy kisgyereknek is ilyenek lesznek?

próbáld megérteni őt.

az ő szemén keresztül látni a világot.

ő még soha semmiben nem rosszindulatúak, semmi nem irányul a szülő ellen.

ne állj így hozzá, hogy ez kihívás.

lehet szeles, hasfájós, vagy csak kíváncsi.

szeretve állj hozzá és máris öröm lesz minden nap vele :)

Hát nálam sajnos maradt.

A fiam már újszülöttnek is borzasztó volt, nem tudott szopni, nem tudott aludni, 10 hónapos koráig semmi napirendet nem tudtunk tartani.

Később is nyugtalan volt, 2 évesen rémálom. Igaz, nálunk megkésett beszédfejlődés is volt, emiatt szorongásos tünetei vannak.

Most 6 éves, édes gyerek, imádom, de tényleg még mindig nagyon nagy kihívás.

Én azóta is folyton gondolkodom, hogyha nyugodtabban tudtam volna kezelni ezt az időszakot, talán ő is más lenne, nem tudom.

Persze ezt mondani nagyon könnyű, de 3 éves koráig minden éjjel órákat bömbölt vigasztalhatatlanul, már nagyon kivoltam. Bár anyósom azt mondta, hogy nagyon sok a türelmem, ő már nem bírná. Én meg pont azt éreztem, hogy lehetett volna több is.

Én is csak azt tudom mondani, amit az előző, hogy sok-sok türelem, ha kell virrassz vele, ha kell vedd ölbe. Az a lényeg, hogy próbáld megnyugtatni.

Az első tippem az, hogy soha ne hasonlítsd a testvéréhez! Ő nem a nagyobb gyerek másolata, sosem lesz olyan, nem is kell olyannak lennie! Ha ez rögzül, (nálad is), hogy bezzeg a nővéred... annak később súlyos következményei is lehetnek. Fedezd fel a második gyereked is.

Nehéz megtalálni az egyensúlyt egy akaratos babánál/kisgyermeknél, ne törjük meg erővel az akaratát, inkább próbáld a későbbiekben kitartássá formálni. Ilyen jellemvonásokkal később nagyon jó sportoló válthat belőle. Kíváncsi a világra, hagyd, hogy felfedezze.

Nem minden baba ölbebaba. Ha menni akar, menjen. Ha bújásra, szeretgetésre lesz igénye, jelezni fogja. Hamarosan beléptek a szeparációs szorongás időszakába, akkor le se tudod vakarni magadról üvöltés nélkül.

Ne így állj hozzá, hogy nehéz lesz vele később... olyan rossz olvasni, hogy ezt gondolod a gyerekedről. Mintha nyűg lenne, gond, teher. Te tudsz arról tenni, hogy ne így legyen.

Hasonló típus a lányom is, már lassan két éves. Vele a határozottság segített. Nagyon következetesen és határozottan bántunk vele, ezt idővel elfogadta. A renitenskedések is rövid időszakok voltak eddig.

Ha elkezdte ledobálni a dolgokat (pl. ételt), akkor mindig rászóltunk, mindig félbehagytuk az étkezést. Egy hét alatt leszokott róla, hogy leszórja a dolgokat.

4-es vagyok

Hát ez az, hogy nincs két egyforma gyerek. Én most már jót mosolygok az olyan kolléganőkre, akik elhatározzák, hogy a féléves gyerek mellől félállásban majd ők dolgoznak otthon. Hát, végülis meg lehet próbálni.

Az első gyerekem mellett elvégeztem a mérlegképes tanfolyamot, ebéd után aludt 2-3 órát, este 10-től reggel 6-ig aludt.

Na, bezzeg a második. Örültem, ha valami kicsit tudtam aludni, nemhogy még tanuljak, dolgozzak mellette.

Nekem meg kicsit elegem van a mai pszichológiai hozzáállásból, én a lelkem kiteszem, mégis mindenkitől azt hallom, hogy ja hát azért ilyen a gyerek, mert anyuka nem foglalkozik vele eleget.

Dobj félre mindent, játssz a gyerekkel, sok türelem, mosolygás, stb. különben debil lesz, hangoztatják. És hol vannak az édesanya igényei? Ha az anya fáradt, frusztrált, akkor az jó a gyereknek?

Régen 8-10 gyerek volt egy családban, akkor mi volt?

Igaz, nekem csak 2 gyerekem van, de a gyerekeken kívül azért ott a háztartás, azt meg fel sem merem említeni, hogy lehet, hogy néha én is szeretnék leülni egy kicsit olvasni, vagy pihenni. Na, akkor már én lennék a világon a legborzalmasabb ember.

Félre ne értsd, én nem mondom, hogy türelemmel nem tudsz változtatni rajta. Csak éppen mindig kiakadok az olyan hozzászólásokon, akik itt háborognak, hogy nem tetszik, amit leírtál, mert mintha teher lenne neked a gyereked.

Nem teher. De mi is emberek vagyunk, és egy ilyen gyerek borzasztó fárasztó tud lenni. Akinek nincs ilyen, az el sem tudja képzelni.

Amúgy meg nem kell itt álszenteskedni. Mindenkinek volt olyan időszaka, amikor elege volt a gyerek hisztijeiből és legszívesebben világgá ment volna. Aki azt mondja, hogy soha nem érzett még így, az hazudik.