Ezek után hogy állnátok a baba apukájához? Nem felelőtlenség, hogy magával vitte egy bárba?
Hétfőn volt a legjobb barátnőm születésnapja, megbeszéltük, hogy csapunk egy kisebb bulit csak mi, lányok.
A párom sokat van a lányunkkal, szóval nem az volt, hogy úgy bíztam rá, hogy azt sem tudja, hogy kell megetetni és nem ismeri a szokásait és már vigyázott rá így esténként, meg napközben is hosszabb ideig. Mondta, hogyha elaludt a pici, lehet áthívja az anyukáját és ő is elmegy a haverjaival, de mondtam, hogy meg ne próbálja, mert az anyósom így is rengeteget segít, ne ugráltassa este, amikor pihen. Jó, otthon hagytam őket, hogy majd elalszanak valamikor.
Aha, éjfél után hívom, hogy minden rendben van-e, erre hallom, hogy nincs otthon. Kérdeztem, hogy hol van és ki van a babával, mire azt mondta, hogy egy különteremben vannak az egyik barátja szórakozóhelyénél, a pici is ott van, este 9 óta alszik. Erre teljesen pipa lettem és odamentem, hazajöttem a lányunkkal, de a párom szerint én reagáltam túl, mert semmi baj nem lett volna...
De majd a 4 éves gyereket is magával viszi az éjszakába, mert ő nem bír kihagyni egy snookeres estét?!
Eleg egy harpia lehetsz, mar bocs.
Te elmentel, es megparancsoltad a ferjednek, hogy ne hivja at a nagyit.
Miert ne hivhatta volna?
Igaza van a ferjednek.
Azt irod, hogy mar tobbszor is volt vele az apja este es napkozben is,
Tehat 2, 5 hete kijottetek akorhazbol, es te azota tobb ejjelt es nappalt sem toltottel otthon.
Fura,,, kamu
Uhh, 3,5 hetes?????
Te normális vagy? Most komolyan.
Az apukája csak a te mintádat követte.
Én 3,5 héttel szülés után örültem, hogy élek, a mellemből ömlött a tej, és éppen a napi rutin alakulgatott. Eszembe nem volt bulizni menni.... Mondom ezt úgy, hogy szeretek táncolni, iszogatni, koncertre járni, de nem 4 héttel szülés után.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!