Tanyán gyermeknevelés?
Én egy csendes falu szélén lévő szomszédmentes házban nőttem fel. Majd városi lettem. Mindkét életmódnak vannak előnyei és hátrányai. Ma is a tanyasi élethez vonzódok jobban. Mióta nem olyan helyen lakom, csak megerősödött bennem hogy tanyán élni fantasztikus még a hátrányai ellenére is. A legközelebbi bolt nem olyan mint egy városi supermarket, hanem az is nagy szám ha megkeményedett zsemlye kapható kétszeres áron mint egy multinál. Ahogy más termékekért is városra kell bemenni. Viszont az összes többi csak a jóról szól. Leírni nehéz, azt a fantasztikus életmódot csak átélni lehet igazán.
Az unokaöcsém is a szüleimnél nőtt fel abban a tanyasias környezetben. Majd jól fizető pénzügyi állása lett a fővárosban. De a véleménye az hogy a városi helye börtön, munkatábor, azzal a különbséggel hogy még a szmog is tesz róla hogy a nyugdíjkorhatárt lehetőleg ne érjék meg az emberek. De amikor kimegyünk az egykori szülői házba, szinte időutazás történik és ismét vidámság és jókedv lesz úrrá mindenkin. Még így is hogy az a ház már üres. Ha van kocsid akkor nincs gond. Szerintem jól teszed hogy nem egy lakópark 4. emeletén vettél lakást.
Emlékezz csak mit mondott a Crokodil Dundee című filmben a főhős barátnője. A főhős azt mondta a hölgynek hogy haza kellene mennie. Erre a hölgy ezt válaszolta: Itthon vagyok. Milyen igaza van. Kimondom hogy nevetnem kell azon hogy minél zsúfotabb és élhetetlenebb egy városi élettér, annál drágább. Ott ahol meg gyógyszanatóriummal egyenértékű az élet, néha szinte ingyen hozzá lehet jutni.
Mi is tanyán lakunk.Laktam városban,panelban,kertvárosban-kertesben is,de eddig ez a legjobb hely.
A kertvárosból is busszal kellett menni (vagy autóval,bicajjal) a városba (iskolába,munkába,boltba stb).
Itt is ez van.Vagy busszal megyünk vagy autóval vagy biciklivel.Én pl. dolgozni is bicajjal járok.De ha busszal megyek valahová,5-8 perc alatt a megállóban vagyok; vagy ha a távolsági megállóhoz megyek,az biciklivel 7-8 perc.(gyalog nem tudom,messze van szerintem). Busz óránként van kb.Kisváros 7-8 km,nagyobb város 18, egy megyeszékhely meg 35 km.
Mi úttól 200 méterre lakunk,tanyasoron.Közel vannak a házak,de nem mindben laknak.Posta is házhoz jár.
Ha nagyobb lesz a gyerekünk,szerintem neki sem fog nagy gondot jelenteni,hogy busszal jár iskolába,10 perc alatt ott van a busz a kisvárosban.Az,hogy utolsó busz elmegy 23 óra körül,nem gond,mert hajnalban is van 3 és 4 közt,ha bulizásból haza gondolkodunk.
Kis szervezést igényel,de nem jobban,mintha mondjuk valamelyik faluból menne iskolába; ahonnan rosszabb is a buszjárat.Amúgy nálunk a kisvárosban is megvan minden,orvos,mentő,tűzoltóság,posta,spar... csak tesco nincs meg bevásárló központok,de az a nagyobb városban már van.
Ami könnyebbség mondjuk,hogy nekünk is van autónk,így a nagyobb bevásárlást autóval intézzük mindig.(de azért szerintem aki mondjuk egy város túlsó feléről megy nagy bevásárlásra és van autója,ő sem cipekedik haza,hanem betesz mindent az autóba és elviszi haza)
Nálatok szerintem esetleg a 3 km sok a betonútig,mondjuk télen,ha jó hóátfúvásos a terület vagy sár van esetleg.(nem ismerem a helyet,nálunk pl. sár nincs,homokos,füves terület van mindenhol)Az,hogy a szomszéd mennyire van,az tök mindegy szerintem.Legalább nem köt beléd minden nap :-)
Az,hogy autóval hordod a gyereket iskolába; sokan vannak ezzel így.Ha nagyobb lesz,lehet,hogy már más lesz a helyzet.
Ja,a mi kisfiunk is jár jelenleg családi napközibe,én dolgozom rengeteget és mégis mindent meg tudunk oldani.
Az,hogy valaki tanyán lakik,manapság nem jelent egyet a lezüllött,igénytelen életmóddal és az elmaradottsággal.
Sajnos azért sokan úgy gondolják,hogy a tanyasi csak koszos,büdös meg "állattartó,földműves" lehet,pedig nem így van.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!