Normális, hogy 21 évesen napi szinten a gyerekvállalás kérdése foglalkoztat?

Az nem akkora probléma, hogy albérletben laktok, de az igen, hogy még tanulsz! Szerintem várj addig míg befejezed a tanulmányaidat, lesz egy jól fizető állásod neked is meg a párodnak is, és akkor még támogatást is kaptok.

Amúgy nem probléma, hogy ezen gondolkodtok, mert ebből látszik, hogy szeretitek egymást!

De szerintem vàrjatok mèg..

Én is akartam ennyi idős korban, de aztán nem lett..

25éves voltam amikor megszületett a kisfiam! Kinnt dolgoztam előtte Ausztriában, és onnan kapok tàmogatást, ami 730euro havonta, és ez nem utolsó szempont, mert nagyon sok pènz kell egy gyerekhez..

Pelenkák, babakocsi, kiságy.... És még sorolhatnàm..

Divathullámok jönnek-mennek. Mostanában trendi megint ikyen fiatalon nulla anyagi háttérrel, egzisztenciával a gyermekvállaláson gondolkodni. Bár amíg csak gondolat, nincs baj, de egyre többen nem állnak meg ezen a ponton, belevágnak, és tarthatja el a nagyszülő a még tanuló szülőket a picivel együtt.

30 évesen váltam egygyermekes, 32 évesen kétgyermekes anyukává. Érdemes volt várni. Befejeztem a tanulmányaimat, dolgoztam is elég sokat, az utóbbi években bedolgoztam magam egy olyan munkahelyre, amilyemről csak álmodni lehet, visszavárnak, imádom, nagyon jól keresek. Sokszor még ilyen háttérrel sem könnyű. Szerintem azt kellene megérteni, hogy a gyermekvállalás nem egy hobbi, ami iránt fellángolunk, lelkesedünk, majd amikor elmúlik a varázs, választunk másik elfoglaltságot, amelybe megint belevethetjük magunkat. Ti még nem készültetek fel egy babára...semmilyen értelemben.

Normális, csak nem helyes. Engem is foglalkoztatott persze, meg is volt az ideális társ hozzá, de én még tanultam, szó sem lehetett róla, be kellett fejeznem a főiskolát, összeköltözni és együtt élni a barátommal (most már a férjem), tapasztalatokat, élményeket gyűjteni, munkát találni, pénzt keresni. Ő akkor volt abszolút kezdő az első munkahelyén, mikor megismerkedtünk, nem tudhattuk, hogy egyáltalán megmarad-e azon a helyen.

Nekünk nem volt opció a szülők nyakára szülni, semmilyen támogatást nem kaptunk, nem is kértünk volna otthonról, sőt inkább még mi adtunk, mikor tehettük.

szóval elgondolkodni, álmodozni róla oké, de 0 megtakarítással, állás nélkül, albérletbe (ez önmagában nem lett volna gond, de a többi dologgal együtt csak súlyosbította a helyzetünket)gyereket vállalni tragikus lett volna.

Most 31 vagyok, első babánkat várjuk, saját lakásba, van már autónk is (huszonévesen nem volt, nem engedhettük meg magunknak)a babának mindent meg tudunk venni könnyen, ami kell, ki tudjuk fizetni a magánnődokit a szülésre, magánfogorvoshoz járhatok, tudunk szülésznőt fogadni, és van egy kis megtakarításunk is, ha történne valami probléma.

Teljesen más érzés így gyereket vállalni, h tudod, ha beteg vagy, vagy nem bírsz főzni, rendelhetsz pár hétig ebédet egy étteremből vagy meg tudsz fizetni egy takarítónőt, bébiszittert alkalomadtán. Nem vagyunk gazdagok, munkabérből élünk, csak azért mondtam el ezeket, h lásd, pár év után sokkal jobb kilátásaitok lehetnek.

Ma egy gyerek lehet, h mindentől elvágna titeket, soha az életben nem lenne semmitek, onnantól, mert minden pénzetek a a babára menne el, neked nem lenen pénzed képezni magad, otthon hiába tanulnál nyelvet, programozást autodidakta módon, csak akkor tudod megoldani, ha addig valaki vigyáz a gyerekre. Ott állnál végzettség, szakma, munkatapasztalat, nyelvtudás nélkül kisgyerekes anyukaként és sehová sem kellenél, mint munkaerő, mert ha már képzetlen munkaerő kell valahová, akkor már a vesznek fel gyerektelent, aki nem hiányzik betegség, szülői értekezlet, stb. miatt, nem kéredzkedik előbb haza, nem késik el, stb.

Ha te évekig nem tudsz elhelyezkedni, egy fizetésből 3-an, albérletben csak nyomorogni fogtok, kivéve, ha a párod valami nagyon menő, jól fizetett mérnök vagy nagyon jó a szakmájában és már most is több százezret visz haza, vagy ha a szüleitek jómódúak és mindkét oldalról tartósan tudnak titeket anyagilag támogatni. Ez esetben semmit enm szóltam, vedd tárgytalannak a fentieket.

Nagyon jól gondoljátok meg, mert tényleg nagyon aranyos egy kisbaba, de egy rossz döntést elvágja a jövőbeni lehetőségeiteket. Persze, fel lehet nevelni a gyereket párizsis kenyéren, mint ahogy egyszer egy anyuka kioktatott engem erről, hogy bizony az ő gyerekei is ezen nőnek fel, mert nem jut másra. Hát én nem párizsis kenyéren akarok gyereket nevelni. Megsértődött, de tudom, h nem én fogok már hó közepén pelenkát, hideg élelemet koldulni ezen az oldalon, hanem ő.

Szia! Majdnem ugyanebben a cipőben vagyok én is. :)

21 éves vagyok, párom 25, van munkája, de abbol örül, ha saját magát ellátja. :S Én most végeztem a sulival, megnyertem egy pályázatot, amivel külföldön fogok dolgozni (teljes ellátás megoldva). Nem érzem még "késznek", elég tapasztaltnak magam. Ha dolgozok (remélhetőleg nemsoká), akkor fogunk albérletbe költözni, de gyerekballalasra nem hiszem, hogy elég lesz. :( Vannak anyai ösztöneim, de azért elég reálisan tudom látni a dolgokat, barátom 4-5 év múlva mar biztos szeretne, 30 évesen mindenképp szeretné az elsőt. Reméljük addigra már úgy állunk, hogy megengedhetjuk magunknak. :) Most semmiképp az az egy biztos, de én is napi szinten olvasgatok róla erről. :)

22 vagyok, engem is elkezdett foglalkoztatni a dolog az utóbbi időben. Párom 27 éves, 5 éve vagyunk együtt, hamarosan esküvőnk lesz, utána én is szeretnék babázni.

Van saját házunk, autó, dolgozunk mindketten, de még így is hülyének néz a legtöbb ember akinek esetleg megemlítem a dolgot. Úgy vettem észre, hogy ha megfelelő körülmények közé vállal az ember fiatalon gyereket azt is megszólják manapság.

Persze az emberek véleménye ebben az esetben a legkevésbé sem érdekel, úgyhogy legkésőbb 23-24 évesen mindenképp szeretném az elsőt.

Egyébként felszolgáló vagyok, párom programozó, kettőnk fizetése egész korrekt együtt (ezt azoknak akik rögtön ráharapnának a kormora, és jönnének a diploma nélkül nem lehet elérni semmit szöveggel).

20 voltam, mikor összejöttünk a párommal. Ő 34 volt. Már 3-4hónap után mindig szóba került a baba - pedig mondták a barátai, hogy sosem beszélt még sem gyerekvállalásról, sem esküvőről még nekik sem :)

Én ekkor másodéves voltam a fősulin, ő az anyukájával élt egy 2 szobás panelben.

Megegyeztük, hogy befejezem a sulit, és elkezdek Ausztriában dolgozni (határ mellett lakunk), így is lett: anyagi gondok megoldva.

23 éves voltam, mikor megszületett a fiunk, és ő 10 hónapos volt, mikor megvettük a közös házunkat. Most 27 vagyok, van egy csodálatos 4 éves kisfiam, és egy 1 éves kislányom, és minden szuper.

Ne hagyd magad lehurrogni, fitalal vagy, nem hülye. Ha te erre vágysz, akkor hajrá. Semmivel nem leszel rosszabb anya, mint az, aki 38 évesen szüli az elsőt :) De a sulit valóban fejezd be. Nagyon nehéz lenne nappalin tanulni, egy csecsemőt gondozni, háztartást vezetni, és pénzt keresni, segítséggel is.

De én is alig bírtam kivárni, hogy elteljenek a diákévek. Mi ebben az időben úgy döntöttünk, hogy nem agyalunk mindig a jövőn és a gyereken, hanem kihasználjunk, hogy még nincs, és bármit megtehetünk :) Rengeteget kirándultunk, csak beültünk az autóba és kikötöttünk valahol, nyaraltunk, strandoltunk, motoroztunk, buliztunk, mindent, amit csak szerettünk volna. Így gyorsabban telt az idő is, és ki is éltük magunkat, mire eljött az idő :)

22 éves voltam mikor teherbe estem és 23 mikor megszültem:)

Így volt tökéletes:) Szeretnénk még gyereket. A párom 29 éves.

De mi nem albérletbe lakunk. Saját családi ház,2 autó stb..

Ha nem így állnánk anyagilag nem vállaltunk volna:)