Mennyire tartod normalis dolognak, hogy egy anya otthon marad 3 evig a babaval/kisgyermekkel?

Társadalmilag elfogadott. Én mondjuk megőrülnék.

Szerintem normális, sőt, ha normálisan akarja a gyerekét felnevelni, akkor nem csak 3 évig kéne otthon maradnia vele, hanem jóval tovább. Mert munka mellett hullafáradtan nem igazán lehet gyereket nevelni. Márpedig arra szükség van, és nem csak 3 éves korig. Szóval én totál megértem ha egy nő egyáltalán nem dolgozik. Feltéve persze hogy a férj képes eltartani őket.

Szerintem az a normális, ha minimum iskolás koráig otthon marad vele...

Nem hiába van ez így. 3 éves kor körül tudnak a gyerekek egymással játszani, ez az ovis kor kezdete is. 2 éves kor körül kezdődik a dackorszak, ami gyakorlatilag a gyerek leválásának kezdete a szülőtől: ellenkezik, dacol, elkezd más irányba menni, de mindehhez, hogy független legyen, kell az anyja, apja, akivel alkudozhat, akihez visszamehet, ha megijedne attól, hogy pl. elkóborolt egy áruházban. Az "otthon marad" kifejezés egyáltalán nem fedi a valóságot. Az élet egy egészen más aspektusát ismeri meg az ember, ha gyereke lesz, egy teljesen új szerepkör. Gyerekkel az ember olyan helyekre elmehet és olyan dolgokat csinálhat, amit felnőttként egyébként már nem tenne. Az ember újra gyerek lehet és ezt nagyon jó dolog. Szerintem a gyereknek is ez a normális. Ha belegondolunk, ahogy a gyerek bekerül az intézményekbe, már csak hétvégén tudnak huzamosabb ideig együtt lenni a szülők és a gyerekek. Hétköznap csak az a kb. 3 óra együttlét marad naponta. Szókincsben is a szülők tudják a legtöbbet megadni. Szakirodalom is elismeri, hogy az első három év a legmeghatározóbb egy ember életében, ez befolyásolja, hogy később milyen ember lesz, mennyire sikeres, öntudatos stb.

#3: Ha jól emlékszem, Ranschburg Jenő is ezt tartotta ideálisnak, vagyis hogy iskolás korig a szülőjével maradjon a gyerek.

Teljesen normális dolognak tartom. Háromgyerekes anyuka vagyok, az elsőnél visszamentem dolgozni kétéves korában, de nagyon stresszes lett az életem. Olyan a munkahelyem, hogy sokszor nem volt megoldható, hogy én hozzam el a gyereket délután, így babysitterrel oldottuk meg az ilyen helyzeteket. Ha beteg lett a kisfiam, akkor igénybe vettük a nagymamák segítségét is. Nehéz időszak volt. A második gyerekemmel már otthon voltam 3 évig és bár anyagilag nyilván nehezebb volt, mindenképpen jobban érezte magát mindenki. Így tervezem a harmadik gyerekemmel is, hogy otthon leszek vele 3 évig. Fontos a nyugodt légkör a babának (is).

(Én még nem vagyok gyerekes, nem tudok mit írni. De nem érzitek, hogy megfulladtok/beszűkültök/belefásultok az otthonlétbe?)

6-os vagyok: nem szürkülnek be a hétköznapok, mozgalmas az életünk. Minőségi időt töltünk a gyerekekkel.

De munka, egyedüllét, gyerek nélküli idő, régi élet nem hiányzik? Köszi a választ!

Az életem legcsodálatosabb 3 éve volt, amit itthon töltöttem a lányommal és sírva ültem az óvoda ajtajában az első 4 órát, amit bent töltött. Szerintem csak az veszi "befásulásnak", aki amúgy is szabadulni akar tőle!