Mit tegyek, hogy 8 hónapos kisfiam az apjával is ellegyen?
Mostanában azt vettem észre, hogy a kisfiam kezd nagyon anyás lenni.
Ha megkérem apát, hogy foglalkozzon vele, kb. 2 perc után nyöszörög, visít, hisztizik.
Látom az apján, hogy ettől teljesen kétségbe esik, talán még a türelmét is elveszíti valamelyest.
Már ott tartok, hogy mindent sebtében végzek el (pl. pisilés vagy kajálás- szépen fel is szaladtak a kilók, mert csak zabálni van időm).
Ez nem mehet így tovább. Egyrészt azért sem, mert attól félek, hogy az apja majd azt fogja érezni, hogy a kisfiának rá nincs is szüksége és hogy ő alkalmatlan az apaságra. Másrészt meg baromi kimerítő 24/24-ben végigrohanni a napot.
8-10 hónapig tart a szeparációs szorongás(persze gyermeke válogatja) minél jobban, minél többször biztosítani kell ilyenkor az anyai törődésről, szeretetről!
*8-10 hónap között
illetve majd 1,5 évesen lesz még ilyen
Régebben jól elvolt az apjával?
Függetlenül attól, hogy erre igen vagy nem a válaszod, azt mondanám, hogy legyetek minél többet hármasban úgy, hogy az apa beszéljen hozzá, ő (is) érintse meg stb. Lassan majd hozzászokik. És akkor majd apa sem fog kétségbe esni, ha sírni kezd a gyerek. Mert egy kétségbeesett embernek esélye sincs megnyugtatni egy kisbabát.
Egyébként a mi fiúnk épp fordítva van: amikor feleségem kimegy, akkor sír, aztán megnyugszik és akár egy órán át szépen elvan velem (az apjával).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!