Az "anyai érzés" mikor érkezik? Van, hogy soha?

Szia!

Egy kicsit érdekes vagy nekem. Na nem azért mert nem szeretnél gyereket, hanem azért mert idézem "undor fog el ha kismamát látsz" Egy várandós nőnél (álltba) nincs szebb szerintem a világon:) Persze ez is csak egy vélemény a sok közül!! Hogy milyen érzés?! Hmm.. Nem tudom neked megfogalmazni, egyszerre minden.. Remélem érted mire gondolok. Várandósnak lenni,számomra kiváltság volt, akkor úgy éreztem,hogy csak én létezem a világon. Persze csak képletesen.

És ezt úgy írom neked,hogy nem szerettem volna gyereket. Fontosabb voltam én, az én szabad életem mint, hogy bármikor és bárkinek is szüljek. Teherbe estem. Csodálatos volt, voltak nehéz és nagyon jó könnyű időszakai.. Nem jött az érzés,hogy anya szeretnék lenni,mint írtam nem volt tervezett baba. Legalábbis nem ekkora.. Jönni akart,hát jött.. :) Mikor megszületett.. Elmondani nem tudom,hogy mi zajlott le bennem,és hogy a mai napig mi zajlik le. A világon én (és sok más anyuka) vagyok/vagyunk a legszerencsésebb a világon! Csodálatos dolog,szülni,anyának lenni,és 9 hónapig a szíved alatt hordani egy babát.. Hát ilyesmi érzés:)

Véletlenül se szülj amíg így gondolkozol,(a felfogás módoddal semmi gond) te nem anya típus vagy ennyi..

Sokan nem azok,és sokan anyának születtek.. És tényleg úgy írom ezeket,hogy (bár én nem undorodtam/undorodok a terhes nőktől) én sem szerettem volna.. Menyasszony vagy, hamarosan "gondolom" feleség leszel. És tudod,hogy a nagykönyv szerint mi következik:) Család alapítás.. Ha majd a párod kijelenti,hogy már pedig babucit szeretne akkor hogyan tovább?! Szerintem elválni nem fogsz... Be adod a derekat... Teherbe esel és mind az amit ide leírtál,mentsd el magadnak mert te magad is meg fogsz lepődni saját "korábbi" önmagadon!! (Na egy picit bonyolult lett,de remélem érted mire célzok) :)

Hihetetlen boldog leszel,bár nem tudom,nem biztos nem ismerlek,de egy nőben ha elfojtjuk,ha nem,... Ott az anyai szív. Hát valakiben határozottabb és valaki fél....

Te még az utolsó kategória vagy... Lehet maradsz lehet nem! De hogy a kérdésedre is válaszoljak, normális mert te ilyen vagy. Nincs jogom ahhoz,hogy megítéljem mi a normális és mi nem.. Hogy eljön e a pillanat?? Jó kérdés.. Nálam eljött, a szomszéd Juliskánál is eljött,hogy nálad eljön e?! Azt majd te tudod megmondani,saját magadnak!

Szép napot :)

Látom foglalkoztat a kérdés, tehát nem vagy elveszett az ügyben.

Amúgy meg kell várni, hogy tényleg eljöjjön az idő, amikor akarod.

A gyerekeket én sem szerettem különösebben, de mondjuk egy terhes nő láttán nem gondoltam, hogy undi...

A saját gyerekem amúgy teljesen más kérdés, teljesen másképp áll hozzá az ember.

Mindegy, majd benő a fejed lágya, és akkor meglátod, hogy akarod-e vagy sem.

Tök egyéni, hogy ez kinél, mikor jön el.

Nekem egyszer csak jött az érzés, és imádom, hogy anya lehetek. Most már tudom, hogy az életnek ez a része mennyire fontos. Előtte azt hittem enélkül is tökéletes az élet, de most már el sem tudom képzelni, hogy a karrierem legyen a fontosabb. Ja, amúgy nem üti egymást a kettő. Két gyerekem van, és vezető pozícióban dolgozok, de ha a gyerekeimről van szó, akkor egyértelműen ők az elsők.

Noha van gyerekem és már 33 múltam, őszintén bevallom, a mai napig nem igazán szeretem a gyerekeket.

Persze aranyosak, de nem értek a nyelvükön, míg nem volt sajátom, addig kifejezetten idegesítettek.

De a saját gyerek az más. Ezt már több olyan embertől hallottam, aki szintén nem igazán kedvelte a gyerekeket, hogy a sajátodat mégis szereted.

Én is későn értem meg az anyaságra, 28 évesen találkoztam a férjemmel, akkor éreztem igazán először, hogy igen, szeretnék gyereket.

Szerintem ez mindenkinek jön. Én pl. 27 éves koromban éreztem, hogy akarok gyereket.

Ettől függetlenül a gyerekeket egyáltalán nem szerettem, és azóta sem szerettem meg. Nem mondom, hogy idegesítenek (már nem) de attól nem szeretem őket. A sajátom más.

Nem azzal van a gond, hogy nem akarnál gyereket, mert más az életcélod. Van ilyen és ez teljesen elfogadható.

DE! Amit írtál, hogy ilyen súlyos negatív érzelmek vannak benned mind a gyerekek, mind a várandósság iránt, szerintem nem lehet ok nélkül. Ezt nem tartom "normálisnak", mert a nőiség egy fontos része, a fejlődés egy fontos állomása. Ha én éreztem volna így, akkor biztos, hogy önismeret céljából pszichológushoz fordultam volna, mert szerettem volna megérteni és tisztázni ezeket a negatív érzéseket.

Szerintem, ha ezt sikerül tisztán látni, akkor fogsz tudni dönteni az anyasággal kapcsolatban.

Te nem vagy anya típus, de semmi baj ezzel, mert nem mindenki az. Én sem voltam, bár nem találtam soha undorítónak a terhes nőket. A gyerekek sokáig nem érdekeltek, úgy éreztem, nem tudnék velük mit kezdeni...

Későn lettem anya (35 után), és ez teljesen megváltoztatott. Azóta meg vagyok veszve a csöppségekért, és nem csak a sajátomért.Még szülnék egyet akár most, ha összejönne.

Én vagyok az élő példa arra, hogy megjöhet az anyai ösztön. De! Van egy ismerősöm, aki csak azért szült, mert elvárta tőle a férje...na ő azóta többször mondta is, hogy csak koloncok a gyerekek a nyakán, és bár lett volna meddő. :-(