Masfel eves gyereket vissza lehet szoktatni a kisagyaba?
22.01-esnek igaza van. Ezt én is végigcsináltam (többször is) a fiammal. Volt hogy egy hosszabb fogzási áttörés, vagy betegség bekavart. Akkor magam mellé vettem napokig és velem aludt csak el. Aztán megelégeltem, hogy alig aludtam, meg Őt is huzogatni kellett, mert állandóan keresztbe feküdt már az ágyon, le akart mászni (esni).
Aztán elkezdtem újra és újra a szoktatást. Ami abból állt, hogy amikor már nagyon álmos volt, dörzsölte a szemét, akkor betettem az ágyba, betakartam. Persze Ő sokszor feltérdelt, de én lenyomtam, néha finoman, de volt hogy eréjesen, mert egy ugye egy nagy adag hiszti is. Ez első nap másfél óra küzdés volt (a fiam kitartó, lehet a tiéd fél óra alatt elalszik), a második nap fél óra, aztán 20 perc, majd 10, és utána 4-5 perc simogatás, suttogás után magától elaludt. Mára már ott tartunk, hogy mutat felfelé, hogy menjünk fel aludni. Beteszem, kicsit ott maradok amig forgolódik, aztán halkan kijövök.
Tudom, nagyon nehéz,én végig csináltam, hidd el nem írnám le, ha nem így lenne. DE! Megéri, neki is és nektek is. Most már végigalussza az éjszakát, boldogan ébred, mert tudja, anya ott van a másik szobában...
22.01-es vagyok megint. Ez előző kicsit...hmmm..jogai..stb??
Ha most nem szabja meg a szülő a "korlátokat" az ennyi idős gyermeknél, mire számíthatnánk később?? Persze hagyni kell érvényesülni a picit, de azért ne a nyúl vigye a puskát!! Kedves kérdező jutottatok valamerre a az elalvással? Üdv: Mrs D.
Koszonom a valaszokat! Sajnos meg nem jutottunk semmire, nagyon hisztis, eroszakos, allandoan felall, sir. Kicsit most hagyom es par nap mulva ujra probalkozunk.
Nem ertem az egyik valaszolot, hogy erti azt, hogy mar reg meg kellett volna neki venni a sajat agyat? A kisagyat csak 1 evre veszi az ember? Vagy annal kevesebb idore? Anyagilag nem allunk ugy, hogy ilyen kis idore fektessunk valamibe penzt. Szerintem 3 eves koraig jo kellene lennie a kisagynak, nem?
Persze, hogy jó, egészen addig, míg kényelmesen elfér benne!
Én sem tudom mire gondolt itt a kedves válaszadó...?
Senki nem vesz évente új kiságyat+nagyágyat sem! Másfél éves gyerkőcnek bőven a kiságy a legbiztonságosabb!
Kitartás, kitartás! Légy erős!! Hidd el meglesz a gyümölcse! Ne engedj Neki, az ő érdekében makacsul ragaszkodj hozzá, hogy bizony külön alvás van! Max 1hét, de napról napra könnyebb, ahogy már írta előttem más is.
sok sikert,és kérünk újabb beszámolót!Szorítok Nektek!20.11-es :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!