Ti befogadnátok ilyen helyzetben a testvéreteket babával? (többi lent)

Nem mondom,hogy elítélendő a férj viselkedése, viszont a saját férjemből kiindulva, soha nem utasítaná el a családomat. Főleg egy ilyen helyzetben nem. Még ha felforgatná is egy kicsit az életünket. Ha ilyen ember lenne, nem is lennék mellette!

Én kiállnék a testvéremért!

Egyszer a húgom került olyan helyzetbe, hogy majdnem szétmentek a férjével. Az én férjem meg ő maga ajánlotta fel, hogy amíg nem áll talpra ide jöhetnek a gyerekekkel. De szerencsére megoldották. Én egy gyereket sem hagynék az utcára menni, de mi ilyen kis jószívűek vagyunk.

De megértem azt is, ha a férj ellenzi ezt, ha olyan típus a tesód mint az én sogórnőm, hát ott én is vakarnám a fejem. Biztosan kompromisszumot kötnék. Pl. addig, amig nem talál egy másik anyukát, akivel közösen össze tudnak költözni egy albiba. Vagy keresni egy olcsóbb hétvégi házat, ahol ellébecolhat a gyed alatt, vagy keressen munkát a gyerek 6 hónapos korától, vagy ilyesmi. Fél évet talán ki lehet húzni valahogy így.

Költöznék a tesómmal albérletbe. Gyest, családit ő is kapni fog, +egyszeri anyaságit, neem van fizetésem, félretett pénzem is, így ha a férjem nem engedi, mennék vele.

De amúgy nem tudom elképzelni, hogy ne engedje. Ha 1 szoba-konyhába laktok, akkor valahol érthető, de akkor se mehet az utcára egy újszülőttel

Nem tudni, hogy a kérdezőék "hány szobán ülnek" meg milyen a testvére, hogy-hogy nem tud menni sehova. Persze a saját testvérével úgy van az ember, hogy jaj szegény, de azért a férj is érthető, hogy ha egyszerűen ennyire szar helyzetben van akkor valószínűleg kilátás sincs arra, hogy jobba kerüljön, és senki sem boldog, mikor arra gondol, hogy akár évekre beköltözik hozzájuk egy plusz ember egy gyerekkel. Tetszik, nem tetszik, ő a te családod, lehet, hogy a házasság miatt elvileg egy család vagytok, de a férjednek ő akkor is egy félig-meddig idegen, nyilván soha nem lesznek olyan mély érzései felé, mint neked. Ha akarna is rajta segíteni, akkor is max. miattad. De mondom, szerintem ő már azt látja előre, hogy többet az életbe ki nem teszitek, és egyáltalán nem ilyen életet képzel el magának, magatoknak. Lehet, hogy mondjuk a plusz szobába a ti gyereketeket akarja tenni. De tedd a kezed a szívedre, ha utána a várólista elejére kerül és mehetne anyaotthonba egy idő után, te engednéd? Ugye, hogy nem? Én sem. Jól gondolja tehát a férj, hogy nem akarja a nyakába venni a következő vagy 3-4-5 évre (minimum).

Tudom, hogy én is szemét vagyok, de ha mondjuk a sógornőm lenne ilyen helyzetben minden porcikám tiltakozna. Nem akarnám a két szobánkból az egyiket odaadni, mert ha a hálóból más lesz, az a mi babánk szobája lesz, nem akrnék a 60m2-es lakásban mindig az ő gyerekére kelni, nem akarnám hordani a szagos kukát az ő pelenkái miatt, egyáltalán ha egy gyerek miatt át akarnám alakítani az életünket, akkor az a miénk lenne, nem másé stb. Egyszerűen lehet, hogy túl önző vagyok, de nem is bíznék abban, hogy ez átmeneti lesz, hanem úgy lennék vele, hogy ha egyszer ott van, sose szabadulunk meg tőle. Csak én nem merném mondani szerintem. Inkább azon lennénk, hogy próbáljunk mindenképp más megoldást találni, de én megértem, hogy a férjed miért nem akarja..

Amúgy eddig hol lakott? A szüleitekkel mi van?

Már ne haragudj, de a tesód nem gondolt erre, mialatt várandós volt? Addig hol lakott??

És ha nem lennél Te, a testvére, hanem egyke lenne, akkor az utcára menne a pár napos babával???

Hogy lehet ez???

Lehet, hogy a párod is emiatt nem akarja befogadni?