Ti próbáljátok az irodalmi nyelvet tanítani a gyereknek, vagy pedig nem foglalkoztok ezzel és beszéltek, ahogy beszéltek?

Én pesti vagyok, és igen, közértnek hívom a Spart, és használok a személynevek előtt névelőt. :) Nem beszélek igénytelenül, pláne nem trágárul, de eszem ágában sincs az "irodalmi" nyelvet használni a gyerekeimmel. Az nem arra van kitalálva.

A tájszavak pedig különösen szépek lehetnek, gazdagítják a nyelvet, nagy hiba lenne leszokni róluk.

"Én még gyerekvállalás előtt vagyok, magamon nem veszem észre, hogy így beszélnék"

Magán senki nem veszi észre, mivel mindenki úgy beszél, ahogy a környezetében hallotta, amiben felnőtt. Ha mondjuk Pestről leköltöznél Szabolcsba, ott más észrevenné, hogy hát ez meg azt mondja, hogy pl. fölmászok és nem azt, hogy felmászok vagy mindenki azt mondja, hogy belülje, te meg azt, hogy belseje, esetleg mondjuk néz egyet, hogy te azt mondod, hogy add ide a rongyot, mikor a konyharuhát kéred, vagy azt mondod, hogy pokróc, mikor a plédről beszélsz, mert a rongy, az olyan textil, ami már semmire se a jó, a pokrócot meg a lóra tesszük, és mindenki így tudja és ez a normális - ott. Neked meg pont nem.

Felesleges túl bonyolítani. Az irodalmi nyelvet úgy is megérti, beszélni meg úgy is azt fogja, amit maga körül hall, akkor is, ha te a fejed tetejére állsz.

Én szabolcsi vagyok, ott tanultam beszélni, értelemszerűen úgy, ahogy ott beszélnek, azokkal a szavakkal, azt a tájszólást, kiejtést. Majd Szegeden nőttem fel ahol a szüleim hiába továbbra is úgy beszéltek, ahogy előtte huszonX évig, rám a környezetemből átragadt ahogy ott beszéltek, lévén, hogy 7 évesen még jobban alakult ez, gyorsabban. Az elsős füzetemben még azt írtam, hogy "szöllő", mert otthon így ejtjük leírni meg még nem tudtam hogy kell, de már ezer éve én is úgy ejtem, hogy szőlő, rám is rámragadt. Ami szavakat nap mint nap használunk, azokat már úgy mondom, ahogy itt is mindenki más. De általában beszédemben keveredik, és attól függően, hogy épp hol vagyok, úgy váltogatom a hanglejtést, a hangokat is (nyitott e, kettős magánhangzók pl.) néha csak poénból. De ami szavakat nem gyakran használunk, azok megmaradtak úgy, ahogy megtanultam, pl. padlás helyett én padot mondok, vagy a fenti belülje, kívülje stb. Még a szüleim beszéde is átalakult a környezet hatására.

De azokban az országokban ahol pl. a délieknek feliratozzák az északiak által adott interjúkat a tv-ben, ott is mindenki megérti az irodalmi nyelvet.

Felesleges ezen még gondolkodni is én azt mondom. úgy is úgy fog beszélni, ahogy ott beszélnek, ahol éltek, az számít a legtöbbet. Mint a külföldön élő magyar szülők gyerekei is. Hiába magyarul beszélnek otthon, a gyerek egész házon kívüli élete, az iskola, a bolt, a tv, gyakorlatilag a világ számára más nyelven beszél, így ripsz-ropsz odajut, hogy az adott ország nyelvét jobban beszéli pár év alatt, mint a magyart. A környezet egyszerűen ennyit számít.

Az előzővel tekjesen egyetértek!

Egy szegedi születésű Dunántúlra került ismerőstől kérdeztem, hogyhogy nem beszél ö-vel, mondta.,hogy csak a nagyapjával, mert ő is, de pld a szülei már nem.

Szóval fő a természetesség! Nem tud az ember kifirdulni magából, mert mesterkélt lenne. Ezért nem tud egy szülő szerintem az anyanyelvén kívül másik nyelvet természetesen tanítani a gyereknek, csak mint "tanítás", hacsak nem olyan "penge" mintha neki is anyanyelve lenne, ehhez nem elég a "perfekt" szint.

kicsit OFF...

A nagymamám "úri" családban nőtt fel. Náluk nem volt káromkodás, nem volt vitatkozás, soha egy hangos szó. Ellenben az utcán kiskorától kezdve a szegényebb gyerekekkel játszott, akik bizony sok mindent eltanultak otthonról, tájszólásban beszéltek, kiabáltak, káromkodtak, mint minden normális ember :D.

Eredmény: Nagymamám is szép "irodalmi" magyarsággal beszélt mindig, kivéve ha apukámék kihúzták nála a cérnát, mert akkor tájszólásban veszekedett velük... :)

Szóval ennyit a nevelésről. :) Csak természetesen é főleg nyitottan(!!!), halljon sok embert, sok helyről, tanulja meg, hogy a nyelv változatos és sokféle, a többi majd alakul.