Van aki úgy gondolta, hogy nem akar majd szoptatni és nem is szoptatott? Mivel magyaráztátok?
Második babámat várom, a kisfiamat nem tudtam szoptatni mert alapból 5. nap lett tejem, addigra meg mintha megutálta volna a fiam a mellemet és nem volt hajlandó elfogadni. Nekem borzalmas élmény a szoptatás (az az első 5 nap), rettenetesen fájt ráadásul a semmiért mert közben a gyerekem éhezett. A nővérek csesztettek a kórházban hogy így meg úgy csináljam de megmutatni soha nem akarták.
Fejnem kellett a mellemet de egyszerűen nem bírtam már azt sem ( rettenetesen sokáig tartott és iszonyatosan fájt) és 3 hét után elapadt a tejem, hozzáteszem hogy azt a pillanatot már úgy vártam mint a messiást...
Most hogy várom a kislányunkat a szoptatás-anyatej-lelkiismeretfurdalás az amitől a legjobban félek, sőt rettegek. Nagyon csúnya ezt mondani és rosszul is érzem magam miatta de nem akarok szoptatni.
Aki volt hasonló helyzetben, hogy nem akart szoptatni, miért nem? Nagyon önző vagyok ugye? Kiváncsi lennék hogy másnak milyen "kifogása" volt a szoptatás ellen.
Már most leszögezném hogy nem vitát akarok kezdeményezni, én elfogadom hogy van aki még a 3 éves gyerekét is szoptatja és van akinek nem megy sokáig. Tudom, hogy a szoptatás nagy előny a babának, sokkal egészségesebb mint a tápszer stb... Tudom hogy sok gyakorlással ez is tanulható, egy idő után elmúlik a fájdalom stb... de én már meg sem akarom próbálni, úgy félek a szoptatástól mint a tűztől.
3gyerekem van, egyiket sem tudtam szoptatni, mert nem is indult be nekem sem a tejtermelés. Az első pénteken született és szerda reggel csepegett kb valami- ami 2hétig tartott- de csak az is pár csepp volt- mennyiséget sem tudtam mérni. 2-nál 3hétig csepegett vmi, a 3-nál 2,5hétig. MInd a háromszor megpróbáltam, hetegik fejtem, de mikor már csak sterilizáltam a mellszívót, beláttam, hogy semmi értelme. A 3gyerek születésétől tápszeres volt- kb pár kortynyi anyatejet ittak.
ÉN egyébként akartam volna szoptatni- de nem tudtam.
Lehet, hogy a második gyerekednél sem fog meginduli ugy igazán a tejtermelés, akkor majd eldöntöd, hogy akarod-e csinálni vagy fejed, vagy abbahagyod. LEhet, hogy másodjára már te magad is nagyon akarsz majd szoptatni.
ÉN az első gyereknél, mivel volt bennem sejtés, hogy nem fog sikerülni mert anya és tesóm sem tudott szopotatni, ugy voltam vele, hogy lesz ami lesz. Megpróbálom, de nem fogok ebből lelkiismereti problémát csinálni, ha nem megy. Második gyerekem hamarabb született, kicsike volt nagyon - és úgy- de úgy akratam őt táplálni, hogy erősödjön-nőjön és úgy éreztem, hogy ezzel tudnék tenni érte valamit. Komolyan mondom, hogy véresre szívta a mellemet- a mai napig látszik a nyoma. Már a csecsemősök szóltak rám, hogy ennek semmi értelme- hagyjam abba! Kórházba is többet voltunk a szokásosnál- de még itthon 3hétig próbálkoztam ezerrel. Nem jött össze. A harmadik gyereknél úgy voltam,mint az elsőnél- lesz-ami lesz.
Ne ostorozd magad te sem, ne is gondolj rá, majd lesz-ami lesz. KÉszülj fel mindenre, de azért mindneképp póbáld meg!
El sem tudjátok képzelni hogy micsoda megkönnyebülés ez a lelkemnek... Nagyon köszönöm a segítséget, és örülök hogy nem én vagyok az egyetlen akinek nem megy, vagy nem akarja erőltetni.
Megfogom próbálni, de ha nem megy nem akarom erőltetni mert tudom hogy lelkileg min mentem át abban a pár hétben amíg ezen örlődtem a kisfiammal.
Én azt hittem, hogy a mai világban mindenki annyira-de annyira ragaszkodik a szoptatáshoz és picit azt vártam hogy majd kapom a lecseszéseket, ehhez képest nagyon kedvesek voltatok és ez nagyon jól esik.
Köszönöm.
Kinek szeretned magyarazni, hogy szoptatsz vagy nem?
SENKINEK SEMMI KOZE HOZZA, rajtad es a parodon kivul.
Ahogy ahhoz sem, hogy hogyan szuletett a baba. Egeszseges, jol van es ez szamit.
En Angliaban elek, itt a fenntebbi 2 kerdest csak az orvosok teszik fel, mert szukseges info lehet, ha beteg a baba.
Jarunk baba csoportokba, senkinek eszebe nem jutna ilyet kerdezni, tudjak hogy az anyuka dolga.
Ha otthon vagyunk, es ilyet kerdeznek, vagy barmit ami szerintem nem az o dolguk, en annyit szoktam valaszolni, hogy ne haragudjon, de ez csak rank tartozik.
En megprobalkoznek a szoptatassal ismet, hatha konyebb lenne, de ha ismet olyan nehezkes lenne, mint az elso babanal, lehet hamarabb tapszerre valtanek.
Mi 3 honapig kinlodtunk, es maradt vegul a tapszer.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!