Az a boldogság, amiről sok anya beszámol, hogy soha életében nem volt még olyan boldog, mint mikor gyermeke született meddig tart?

Rosszul sikerult szules utan oxigenhiany miatt nem ksphattam meg a babat, inkubatorba kerult. Elso erzes a retteges volt, eletben marad-e, egeszseges lesz-e. Szerencsere minden rendben volt. Amikor hazajottunk begyulladtak a melleim, egy honapig szo szerint szenvedtem, algopirinen eltem, 4level antibiotikumot szedtem be, fecskendovel szivtak a mellembol a gennyet. Ilyen korulmenyek kozott nehez elajulni a szerelemtol. De ahogy testileg rendbe jottem, a babammal kozben megismertuk egymast, szepen kiakakult az erzest, imadjuk egymast. Apa elobb beleszeretett a fiaba, azt mondja, ugy dzereti, vagy jobban, mint engem.

Őszinte leszek! Lehet h megszóltok majd de ez volt sajnos. Az első gyermekemet nem a nagy szerelem miatt akartam. A férjem nem is igazán volt odáig a gyerekekért. Inkább csak irigyelltem a barátnőimet akik már szültek. 22 éves voltam mikor megszületett az első lányom. Nem éreztem szerelmet semmit. Sőt a férjem megnehezítette a babázós korszakot ami szép lassan nyűggé kezdett vállni. Nem éreztem magam anyának. Szeretgettem babusgattam és gondoskodtam róla de hiányoltam az érzést amiről sokat hallottam. Aztán elválltunk és életemben először szerelmes lettem a jelenlegi férjembe. Mindketten elválltak voltunk és volt egy-egy lányunk. Éreztem, h gyermeket szertnék "Tőle". Nagyon kevés volt rà az esély műtét és egyéb gondok miatt. Aztán egyszer csak nem jött meg. Hat hónapos a második kislányom akivel a születése pillanatában egymásba szerettünk. Azóta sírok ha beteg babát vagy róluk szóló szomorú történetet hallok, olvasok. Azóta mindenkiért jobban aggódok. Ami a legjobb, h általa egyre jobban elmélyül a másik lányom iránti szeretetem. Megtanultam igazán szeretni! Viszont azóta úgy gondolom,h sokat számít kinek , miko és miért vállalunk gyermeket.