Az a boldogság, amiről sok anya beszámol, hogy soha életében nem volt még olyan boldog, mint mikor gyermeke született meddig tart?

Ez olyan mint a szerelem, egy ideig lángol az érzés aztán megszokja az ember a tudatott, hogy gyereke van és nem jár félnők felett tőle, de attól szereti még a gyerekét.

Persze, hogy képes így érezni egy férfi is.

Szerintem nagyon nagy köze van hozzá, főleg férfiaknál, aki tervezi az készül rá, akinek meg "csak" becsúszik az megijed pluszban az elején.

Őszinte leszek, én egyáltalán nem éltem át semmiféle "katarzist". Lehet, hogy azért mert sürgősségi császár volt.. nem tudom.

Tervezett baba volt és nagyon örültünk neki, de nem éreztem azt, hogy "húúú, anya lettem!"...

Aztán megismertük egymást a babával és elég gyorsan kialakult a "szerelem"

Most ha belenézek a babám szemébe, ha megérzem az illatát, a puha bőrét... olyan boldog vagyok, hogy az leírhatatlan... 9 hónapos. :)

---

Apukája ugyanezt mondta szülés után, hogy valahogy ő sem érzi azt a hirtelen változást, amire számított. És persze ő is imádja mindennél jobban, bár én úgy gondolom ilyen érzésekre mint én egy apa nem képes...

nem tervezett (pharmatex használatával) becsúszott baba, aki gyökerestül megváltoztatta lapos, önző, céltalan életünket :)

apa mondatai (pl) "életemben nem voltam még ennyire boldog" "annyira szeretem, hogy az már fáj"

na és én hogy mit érzek?

az elején, mikor babyblue időszak volt, könnyeimmel küzdve ígértem meg a kisbabának, hogy mindig vigyázok rá, mindig szeretem, mindent megteszek, hogy boldog legyen. minden nap többször megköszöntem neki, hogy megérkezett, hogy az életünk része lett :)

és azt a határtalan nagy szeretetet, ami egy csillapíthatatlan ragaszkodás és összetartozás, vonzódás a gyerek felé, szóval ezen a tomboló érzésen, azzal próbáltam úrrá lenni, hogy azt mondtam magamnak, nyugi, a gyerek örökké itt lesz nekem (mármint halálomig mindig lesz, tehát nekem örökké) :)

amúgy ez pont olyan, mint egy nagy szerelem (mikor rajongsz, amikor imádod a másikat, felidézed, hogy toppant az életedbe, az első találkozást... én pl. a szülést sokáig fel fel idéztem, de nekem a szülés is nagyon jó élmény volt, könnyen gyorsan, kevés fájdalommal szültem, természetes úton, tökéletes volt az is)

szóval egy szerelemre hasonlít, de közben érzed, hogy ez egy tomboló ösztön is egyszerre, olyan erős ösztön (belülről feszít, dolgozik benned, szinte kényszerít téged, ez komoly!) szóval olyan ösztön és szerelem keveréke, melyet nem is értesz meg így, hogy írom, de majd ha lesz babád, pontosan tudni fogod, mit is akartam leírni itt :)

az ösztön olyan szinten hajtóerő, hogy ha nem aludtál már 48 órája, de kér téged a kicsi, akkor is mész, mész, mész, és kiszolgálod, közben meg egy kis önsajnálat mellett érzed, hogy sze rel mes vagy a kicsikédbe :) :)

a boldogság netovábbja :)

nekem első gyerek amúgy, most 10 hónapos, és most van a kis undi időszakában, nyüglődik, dühős, akaratos, van, hogy eltolja az arcomat, és csíp, mar a kis kezével, de én még ezt is úúúúúgy imádom :) csodálom, hogy kis "krumpliszsákból" micsoda pompás egyéniség lett, egy kis lény, egy pici ember, aki most egy 10 kilós, 80 centis manócska, aki egyszer borostás, 190 centis nagy férfi lesz, hihi :) :)

nincs ennél jobb. és én 35 éves koromig azt hittem, az anyák csak a "stockholm szindroma" jegyében mondják, hogy igen, nehéz az anyaság, szabadság nincs, de úgy lehet szeretni... (gondoltam, persze, keresnek valami kapaszkodót, hogy nekik is jó legyen...)

rá kellett jönnöm, nem érti az ember ezt az egészet, amíg bele nem kerül.

az tudja, mi a részegség, aki rúgott már be, na, ez a lényeg :)

nem tudom meddig tart, szerintem örökké :) :)

őszintén én féltem,hogy vajon a 2. babát is tudom-e majd ugyan úgy szeretni.És igen:) a szeretet nem megoszlik,hanem duplázódik:) 2 fiam van,teljesen más karakterek, 3,5 és 1,5 évesek és mindkettőt nagyon szeretem!

meg kell hogy mondjam,nekem egyik szülésem után se volt katarzis élmény,hiszen varrtak,meg még fájt,stb...de mikor a csecsemős osztályon szuszogtak mellettem,na az volt az első igazán mellbevágó érzés:))

Aztán a csecsemőkor nekem mindkétszer feszült,stressz volt,nem tudom,én ilyen típus vagyok,mikor 4-5 hónaposak lettek,mindkettőnél akkor tudtam igazán lelazulni,már elmúltak az ok nélküli sírások,nem csak evésből alvásból állt a nap.

Most meg gyakorlatilag úgy érzem velük,itthon teljes az életem,a férjem mellé becsatlakozott még két szerelem :D

Nem azt mondom,hogy nem tudnak felhúzni,de igen,sokszor a hajam tépem tőlük,de ugyanakkor ők a mindeneim:)

Nekem az első szülésnél mikor rámrakták a babát, csak azt érzetem, hogy végre kint van- és végre vége a szenvedésnek. VEgyék le, és hagyjanak már békén- pihenni!!! :))) Nem is éreztem még napokig azt, hogy anya lettem, vagy hogy annyira imádnám a gyerekemet. Ez több nappal-héttel később jött. De persze jött, kialakult- megszerettem a gyerekemet nagyon is. Életem értelme lett- megértettem legalábbis, hogy alapjaiban változtatta meg az életünket az első gyerek. Hogy mi minden tettünkkel felelőséget kell, hogy vállaljunk érte, és a cél, hogy boldogságban szeretetben felneveljük.... Az első gyereket sokat tanítjuk, de mégtöbbet tanulunk tőle.

A másodiknál viszont a szülés utáni percekben igenis jött az a bizonyos mindent elsöprő örömmámor, és nem tudom semmihez sem hasonlítani azt az iszonyú nagy boldogságot, jó érzést amit akkor éreztem. Persze nem tartott olyan sokáig. De nagyon sok erőt adott a későbbiekhez. :)

A harmadik szülésem is hasonlóan boldogságmámorral végződő szülés volt.

De ez csak a szülés utáni boldogságmámor, ha erre gondoltál. :)

Terveztük mind a három gyerekünket. A 2-3.gyerekemet sem szeretem kevésbé, mint az elsőt, sőt, imádom mint a hármat. Mind a három egy csoda, mint mindenkin életében csoda a gyerek. A nagycsaládos lét is egy kihívásokkal teli életforma. :) Nagy mélységeket és magasságokat lehet benne megélni!! :)))

Hú én a pozitív teszttôl kezdve a felhôk felett jártamnés amikor megszületett (nem rögtön a szülés utáni pillanatra gondolok.akkor nagyon kivoltam mert hosszú volt), totális szerelemben voltunk mind 3.

Imádjuk ôt! 18 hónapos lesz, még mindig mindennap beszélünk róla mennyire nagy boldogság nekünk ez, ha letettük aludni akkor is csodálattal gondolunk rá, beszéljük hogy imädjuk a kis hangjät, mozdulatait stb. Természetesen mäs most mint amikor újszülött volt. Igazából mi azt érezzük eddig hogy egyre jobban szeretjük, olyan szép dolog látni ahogy nyílik ki a világ felé.

Amikor megszületett ahhoz tudtam hasonlítani mint a szerelem de abban más hogy ez nyugodtabb, biztosabb érzés-nekem. Szerintem ez a szeretet legmagasabb szintje. Bármit odaadnék érte, imádom még akkor is amikor kis elviselhetetlenség.