Milyen kakaóport tehetek kisfiam tápszerébe? A védőnő szerint már kaphat. Azért szeretném vele megkóstoltatni, mert nemsokára itt a szülinapja, és gondoltam csinálok valami csokis tortát, de mivel még nem evett ilyesmit most adnék neki.
Figyelt kérdés
1 éves lesz pár nap múlva, és a tortán nagyon agyalok hogy milyen legyen, mert tojásfehérjén kívül már mindent evett. (tejet is, de csak úgy hogy főzelékbe tettem, úgy egy az egyben még nem itattam vele)2009. dec. 18. 14:21
1/15 anonim válasza:
Szerintem bármilyen kakaópor jó. Én 1 évesen már mindent adtam a gyereknek. Még jó, hogy itt név nélkül lehet írni, a védőnő tudná, lelőne. Sőt 8 hónapos korától már bolti tejet kapott, természetesen fokozatosan szoktattam át a tápszerről. Szerintem már a tojásfehérjét is adhatod neki. Először csak kicsit, ha nem pattog ki, nem lesznek rajta foltok, akkor mehet.
2/15 anonim válasza:
De ha gyümölcstortát csinálsz, akkor még nem kell kakaó :)
3/15 A kérdező kommentje:
8 hónapos korától? Ez azért meglepő, mert az védőnőm azt mondta, hogy a tápszert 3 éves kora körül hagyjam abba. Persze ekkor már úgy adjam, hogy vajas kiflihez igya tej helyett. Akkor teszek bele nesquiket, az jó? És 1 üveg tápszerbe mennyit? 300ml-be?
2009. dec. 18. 14:33
4/15 anonim válasza:
Első vok. Hát én egyik gyerekemnek sem adtam 3 éves koráig tápszert. A nagy fiamnak is csak 1 éves koráig. Nem tudom milyen védőnőd van. Én úgy tudom, hogy allergiás gyerekeknek adják addig a tápszert. Mindegy, a lényeg, hogy a gyerekeim még életben vannak. :)) Az a kakaó egyébként jó, fincsi. Mennyit tegyél bele? Szerintem kóstolgasd és amikor már neked finom, a babának is az lesz. Gondolom első baba? :) A következőknél már nem leszel ennyire óvatos :))) Egyébként 1 éves kortól már kaphat tejet.
5/15 anonim válasza:
Drága második! A kakaó nem a tortába lesz, olvasd el még egyszer! :)
6/15 A kérdező kommentje:
Igen első.:)Ez még valóban nem a tortába lesz, csak ha ezt simán veszi és nem pöttyösödik ki, akkor készítenék csokis tortát. De lehet hogy maradok a túrósnál gyümölccsel még nem tudom. Pedig már el kéne döntenem még 8 nap van addig.
2009. dec. 18. 14:47
7/15 A kérdező kommentje:
ja és a fiam ugyan nem allergiás, de én az vagyok. Lehet ezért mondta.
2009. dec. 18. 14:48
8/15 anonim válasza:
Ha allergiás lenne, a túrótól előbb kipattogna, mint a kakaótól. Nyugodtan adjál neki mindent. Először csak kicsit, akkor meglátod, hogyan reagál rá. Ha semmi baja (úgysem lesz) legközelebb adhatsz többet. Én is csak bólogattam, amikor a védőnő "oktatott".
9/15 anonim válasza:
Szinte senki nem válaszolt a kérdésedre:)) Na majd én. Nekünk a doktornő a nesqik kakaót ajánlotta. 1 éves kora óta minden nap teszek a tápszerébe, azóta olyan szívesen issza.
10/15 A kérdező kommentje:
Hát elég sok tejterméket eszik, egy fél kilós túrót 2 nap alatt benyomja. És te utolsó hány kanállal teszel neki bele? köszi
2009. dec. 18. 15:07
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!