Idegbeteg anyuka, létezik ilyen?

Sokszor skizonak erzem magam.

Sirok az idegtol es a faradsagtol a ferjemnek es amikor oda fordulok a lanyomhoz, megtorlom a szemem es mosolyogva beszelek hozza.

Eddig 2 fogacskaja van es amikor kisbujtam 1 hetig napi 2 orakat aludtam es egyebkent sem alszok tobbet napi 5-6nal.

Szerintem nem idegbetegek, hanem kimerultek vagyunk.

Regen nem ertettem, hogy lehet ilyen aprosagokon kiakadni, amin most en is kiakadok!!!

Tok egyszeru dolgokra gondolok Pl:becsukni a szekreny ajtot ha kivettunk valamit...eddig csak odanyultam es becsuktam a ferjem utan.Most nem allom meg szo nelkul, hogy Neki is csak 1 mozdulat lenne.

Akarsz róla beszélni? :)

http://www.gyakorikerdesek.hu/gyerekvallalas-neveles__kisgye..

Nem tudom milyen az az örökölhető idegbetegség. Inkább "tanulható" szerintem, bár ez sem jó szó igazán.

Szoktam én is néha ideges lenni és van, hogy úgy érzem szétrobban a fejem. Ilyenkor mély levegőt veszek, emlékeztetem magam, hogy mennyi idős (vagyis milyen fiatal) a kislányom és akkor már inkább sajnálom, hogy valami bántja őt (akár fizikai dolog), innentől tudok arra koncentrálni, hogy hogyan oldjam meg, ahelyett, hogy idekeskedem.

Teljesen türelmetlen leszek, ah akimerítő napom avgy kimerítő éjszakám van (pl. pár napja a melegtől több egymást követő éjszaka minimum 5-ször keltem fel hozzá...)

Utána nap estére teljesen elfogyott a türelmem, de már

Az én anyukám ilyen.

Minden ok nélkül kiabál rám és a testvéremre. De nem is lenne rá oka. Tisztelettudóan viselkedek, sosem pofázok vissza és ha megkér valamire akkor azt rögtön megcsinálom. Ha valamit elfelejtek, pedig csak egy apró dolgot akkor elkezd kiabálni velem és hát elég durva dolgokat vág a fejemhez:

leszokott kur*ázni, meg ordibál, hogy milyen egy haszontalan dög vagyok. Egyszer olyat is mondott, hogy minek kellett megszületnem.

Ha kiabál velem én azt szó nélkül tűröm, mert félek tőle. Meg állandóan azzal jön, hogy megtép.

Kiskoromban volt pl egy olyan is, hogy eltűnt egy nagyobb érték (pénz) és azt mondta, hogy én raktam el. Órákon át kiabált rám és pofon is vágott de nem is egyszer. Aztán persze kiderült, hogy tényleg nem én raktam el hanem ő. De még csak bocsánatot sem kért.

És ez már annyira kikészít. Mindig elrontja a kedvem, öngyilkosságon gondolkodom, mert amit ő mond rám azt kezdem elhinni.. hogy tényleg egy utálatos ember vagyok (és semmi keresnivalóm az élők között és megérdemelném a halált). De annyi erőm nincs, hogy saját kézzel vessek véget az életemnek vagy,hogy leugorjak valahonnét stb..

A jegyeim is rosszak, mert néha annyira hidegen hagy az élet.

Mindegy mit csinálok, mindenért kiabál. Ha pedig semmit akkor is.

Komolyan mondom alig várom, hogy végre nagykorú legyek és majd elmegyek kollégiumba aztán meg dolgozni.

Én amúgy abszolute nyugodt típus vagyok. Sosem idegeskedem semmin.