Mit érzel, amikor nem eszik, nem alszik, mást csinál mindig, mint amit akarsz? Tehetetlen düh, szomorúság, vagy mit?

Hát dühöt és szomorúságot semmiképpen.

Mindig arra gondolok, hogy ő nem én vagyok, hanem egy másik kis emberi lény, akármilyen picike is, de ki tudja fejezni a fájdalmát, éhségét, unalmát stb.- szóval miért is kellene 100%-ban azt csinálnia, amit én akarok?

Olyan pici még, hogy inkább az első hónapoban (tudom, nehéz, de) nekem kell többet alkalmazkodnom hozzá és lépésről lépésre, fokozatosan bevezetni a változásokat és rendszerhez szoktatni (pl. alvásidő, fürdési rutin stb.)

Mindez persze valóban csecsemő babákra igaz- kisgyerekeknél ízért már kellene lennie egy alap, normális rendszernek, amit felülírhat pl. a dacolás, hisztizés- de ezt sem anyai dühvel vagy sírással célszerű kezelni, hanem elfogadni, hogy kész, ez van, ez egy életkori sajátosság és menni tovább az úton, végezni a szokásos teendőket.

Nem tudnék egy csecsemőre dühös lenni. Te igen?

Amíg kicsi volt, toleráltam, Ő volt a főnök, én alkalmazkodtam.

Na jó, a szopisztrájk az kiborított, mert aggódtam érte!

Most a dackorszakban sajnos van, hogy feldühít, pedig nem direkt csinálja, hanem agyi és szociális éretlenség okán... :/

Én arra gondolok, hogy mi az én részem az adott sziutációban.

Pl. nem eszik. beteg? nem. jól van? igen. enne, ha éhes lenne? igen. adtam neki enni? igen. megette? nem. tudok mást tenni...? nem. akkor én eddig tartottam, itt van az én határom, amikor megéhezik, jelzi (az enyém 22 hónapos, szól, ha éhes).

másik példa: mi a gondja most? fáj valamije? nem. nem tudta becipzárazni a kabátját, és most kiborult és sír? igen. tudok erre megoldást? igen. megölelem, és megmondom neki, hogy anyu vár a nappaliban, ha abbahagytad. lesz baja, ha még így nyafog 2 percet az ajtóban? nem. bejön 30 másodperc múlva és már el is felejtette? igen.

Sok anyuka úgy véli, hogy a gyerek körül minden esemény felől rendelkezniük kell, és ha a gyerek akaratra ébred, akkor ez kudarcként ivódik a mindennapokba. Nálunk szabály, hogy ha olyat szeretne, ami nem árt neki vagy másnak, azt teheti. Ha nem akar reggelizni 8kor, akkor eszik tízkor, nem erőltetem, éhes lesz úgyis előbb-utóbb. Így aztán meglehtősen sok dologban van szabadsága, és abban a pár dologban, amiben nincsen, mert az életkora vagy egyéb okok miatt nem lehet már nem is olyan nagy benne a dac.

Én egyébként még egy dolgot szoktam tenni. Pszichológus vagyok, és adott hónapra jellemző pszichés, motoros, egyéb képességek ki vannak téve pici papíron a hűtőnkre. Ilyenekre gondolj, hogy pl.: 20-24 hónapos kor - szimbolikus félelmek megjelenése. Amikor a lányunk elkezdett éjjel félni, és nem akart a szobájában aludni, tettem mellé egy pipát, és rögtön más volt a dolog fekvése - így már azt jelentette, hogy a pszichés érés egy természetes állomásához érkeztünk, jelenleg ez van.

18-22 hónapos kor: önálló tevékenységekhez való ragaszkodás. Amikor először a feje tetejére állt, mert nem tudta önállóan megkötni a sapkáját (hogy is tudná...) ezt is kipipáltam. Ezáltal látom, hogy a sok-sok, adott sziutációban kellemetlen esemény az élet, a fejlődés szerves és bizonyos aspektusból nem megkerülhető része. És akkor arra gondolok, hogy ehhez most én asszisztálok, és ennek így kell lennie. Olyankor rögtön elmúlik minden negatív érzés. :)

Hidd el, másnak se megy mindig olyan jól meg könnyen, csak a negatív részleteket sokan khm. elfelejtik megemlíteni...

A hiszti és a dackorszak fontos lépései a személyiségfejlődésnek és az agyacska érésének, én ezt mantrázom, mikor épp kiugranék a harmadikról :D

Kitartás! És magnebéhat...