Ti rábíznátok úgy anyósra a gyereket hogy csak hétvégén láthatnátok?
Figyelt kérdés
Másfél éves a lányom és kaptam egy elég jó álláslehetőséget. A gond viszont az hogy kisvárosban élünk ahol egyetlen bölcsöde van, két 15 fős csoporttal. Hiába van beíratva a lányom, akkora a várólista hogy tizenakárhányadikak vagyunk a listán. A vezető szerint, az idén már semmi esély arra hogy bekerüljön a lányom. Nem tudtam így elfogadni az állást, mert nem tudom hova tenni a lányomat, anyukámék hiába laknak tőlünk egy utcányira, de ők még dolgoznak. Anyósnak meséltük hogy jártunk. Másnap jött a telefon...anyós kitalálta hogy ők majd vigyáznak a kicsire, vállaljam el az állást. A gond hogy ők 50 km-re laknak tőlünk. Mikor rákérdeztem hogy gondolja az egészet közölte, hogy úgy hogy hétközbe náluk lesz a lányom, és majd péntek esténként mindig hazahozzák, vasárnap délután meg mi visszavisszük hozzájuk. Teljesen ledöbbentett hogy ezt hogyan gondolta, hogy csak hétvégén két napot lehetek a saját gyerekemmel!? Persze visszautasítottam a felajánlását, és most én vagyok a szemét, mert biztos féltem tőlük a kicsit, meg nem is akarok dolgozni... Szerintük másfél évet kibírok így még felkerül oviba a kicsi, és ők is tudják nevelni. Szerintetek jól döntöttem, hogy inkább maradok akkor a lányommal itthon?2014. febr. 12. 13:31
11/19 A kérdező kommentje:
8-as válaszoló! Honnan veszed vagy tudod hogy jól leteremtettem az anyósomat. Normálisan mondtam meg neki hogy ez így nem jó megoldás. Más kérdés az hogy dühített hogy hogyan gondolta ezt, de nem mondtam neki. Ő az aki most haragszik rám, mert rossz ötletnek tartom ezt...
2014. febr. 12. 13:57
12/19 anonim válasza:
Amíg nem halnánk éhen, addig nem bíznám másra a gyerekemet ilyen feltételekkel. Abszolút jól döntöttél!
13/19 anonim válasza:
Szerintem is jól döntöttél.A volt kolléganőm is hasonló dolgott tett,hétköznap az édesanyja vigyázott a 2 éves kislányára, hétvégén volt csak a szülőkkel.Az apuka jól keresett,anyagilag is jól álltak,de ő mégis vissza akart menni dolgozni.A hét közepén már sírva jött munkába,annyira hiányzott neki a lánya.Akkor akadt ki teljesen,mikor a lánya a nagyit a "másik anyukámnak" hívta.
14/19 anonim válasza:
Soha.
Másfél évig kibírja...annyi, mint az eddigi egész élete. Talán még azt is érezné, hogy eldobtátok magatoktól.
15/19 anonim válasza:
A leírásodból úgy jött le.elnézést...8as
16/19 anonim válasza:
Én nem adnám. Ha nem tud anyós jönni, akkor inkább nem megyek dolgozni, vagy mérlegelni kell, háta van valami megfizethető megoldás.
17/19 anonim válasza:
Szerintem is jól döntöttél! Egy gyereknek a szülei mellett van a helye,de legalábbis az anyja mellett. Véleményem szerint eléggé bezavart volna nála,hogy csak hétvégén lát titeket. Engem kiskoromban (3 évesen) hagytak a nagyanyámnál a szüleim,mert elmentek németországba dolgozni. Nagyon rosszul éltem meg,a mai napig emlékszem,hogy mindenféle rosszaságot csináltam,feszegettem a határokat,anyukámat akartam,nem voltam hajlandó kakulni,enni,inni,szóval tényleg eléggé megviselt. 1 hónapot voltak távol,többször nem is mentek aztán,gondolom ők is rájöttek,hogy ez így senkinek sem jó.
18/19 anonim válasza:
Bocsi,hogy most nem a kérdésedre válaszolok... Miért lettem lepontozva? Azért,mert leírtam az én történetemet röviden,hogy én ezek ellenére se bíznám a nagyira,hogy ő nevelje? Vagy azért,mert azt írtam,hogy a kérdező igazi anyuka,mert nem a pénz érdekelte,hanem az hogy a lányával legyen?!
19/19 anonim válasza:
Kizárt,hogy 4 napig ne lássam,a gyerek,a család a legfontosabb!Jól döntöttél!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!