Miért nem tudok jobb anya lenni?

10 hónapos a kisfiam, szép és egészséges gyermek. Sokat vártunk rá, 9 évet. Több műtétem is volt megszakadt terhességek miatt, nem volt könnyű feldolgozni a veszteségeket. Ez a terhességem is nagyon rosszul indult és rosszul is folytatódott. Rémálom volt az egész. Vérzések, rossz vizsgálati eredmények (ezekből nem lett semmi probléma) és végül a 31. héten toxémia, ami miatt sürgősségi császárom volt. Ezután jött 7 hét koraszülött intenzív osztály, mert kis súlyú volt a baba és ráadásnak kórházi fertőzést is kapott. Végre egészségesen hazamehettünk, gondoltam végre itt a várva-várt boldogság. De ez az érzés sajnos nem jött meg. Nagyon szeretem a fiamat, bármit megtennék érte, de nagyon nehezen bírom a napokat. Eleinte nagyon sokat sírt napközben, hiába próbáltam vigasztalni. Nem egy bújós típus a mai napig sem, nincs szüksége babusgatásra. Nem szeret egy helyben lenni. Nagyon korán kezdte a mozgásfejlődést, sokat volt nyugtalan, amíg nem sikerült neki valami. Már feláll, a lépegetést próbálja. Amikor ébren van, nincs egy perc sem, amikor szépen eljátszik magában, mindig ott kell lennem mögötte, nehogy dőljön, boruljon. Nagyon pörgős fiúcska. Járókában, karámban nem marad meg. Nagyon kis hisztis lett, rögtön sikít, ha nem az történik, amit Ő szeretne. Az éjszakák 2 hónapja borzasztóak, sokszor ébred. Hiába vesszük magunk közé, akkor is ébred. De így legalább nem kell felkelni hozzá. Nekem sajnos megvan az a rossz tulajdonságom, ha felébredek nagyon nehezen alszok vissza, sokszor órák telnek el. Éjfél körül szokott felsírni először, hát nem a boldogság ilyenkor a legelső gondolatom. Minden erőmmel igyekszem, hogy a baba felé ne mutassam, hogy sokszor legszívesebben az ablakon ugranék ki, szétvet a feszültség. Próbálom túlélni a napokat. Szégyellem, de már reggel 4-kor, amikor ébred, már akkor azt kívánom, hogy legyen végre este.

A férjem áldott jó ember, mindent megtesz értünk, de már tőle is eltávolodtam kissé. Kerülöm az embereket, nem szeretem a társaságot. Nem anyagi okok miatt sajnos egy fedél alatt élek hosszú ideje egy rokonnal, aki nagyon-nagyon sok keserűséget okozott nekem. Egyelőre ezen nem lehet változtatni. Ez sem segít a helyzetemen.

Szeretném végre jól érezni magamat a kis családommal, boldognak lenni. Hogyan indulhatnék el? Hogyan lehetnék jobb anyja a kisfiamnak? Többet érdemel ennél. Elnézést kérek a hosszú irományért, de úgy gondoltam, hogy így teljes a kérdésem.