1 vagy 2 gyerek? Pro és kontra?
Csak kettő!
Nálunk a korkülönbség 17 hónap.Igaz már unokáim vannak.
Egy esetet mondok el.
Másodikkal be kellett előbb feküdnöm 1 hónappal előbb. Ez idő alatt meg akartam zavarodni a kicsi hiányától.
Mikor megszületett a második baba és 2 hónap után bekerültünk vele a kórházba már nem voltam olyan ideges a z előző hiánya miatt. Imádtam mind a kettőt, de a szeretet és az aggódás szétoszlott.
Ezért írom, hogy kettő! Nekik is jobb!
Biztos jó,ha valakinek van testvére,de nekem "elég"egy gyerek is.
Neki tudok minden időt szentelni és az anyagi helyzetünk mellett neki meg is tudok mindent adni általában amit szeretnék.
Egyébként is nehéz volt vele első perctől,szerintem a kapacitásom se bírna el még eggyel.
Meg én teljesnek érzem az életemet egy gyerekkel is.
egy kisfiam van, és bár szeretnék még egy gyereket, mivel meg vagyok győződve, hogy párommal nekünk csak fiúnk születik, akárhányszor belevágunk, inkább nem vágok bele még egybe :)
a minap egy buszmegállóban két 4-5 év körüli kisfiú - tesók úgy verekedtek - ököllel ütötték egymást úgy, hogy ahol érték egymást beleütöttek a másikba, és ebben a hidegben még a földre is leteperték egymást (apjuk közben 5 méterrel arrébb a haverjával dumált, észre se vették mi van) szóval a két gyerek elég veszélyesen és vadul (nekem ez nagyon idegesítő és felháborító látvány) csépelte egymást.
NA ÉN EZÉRT NEM AKAROK TESTVÉRT, két fiú folyton csak kínozza egymást. mert fiú-lány vagy lány-lány tesók nem ilyenek, ezt látom, és ezt hallom magam körül.
meg aztán én is azt érzem, ennek az egy gyereknek mindent, de mindent meg tudok adni!
folyton azon gondolkodom, ha mondjuk a kisfiam valamiben kiemelkedik - pl. sport aztán van mondjuk a tesója az meg énekben emelkedik ki, és mindkettőt vinni akarom sportolni/szolfézstanárhoz, akkor mi van, ha csak az egyik gyerekre van időm? a másik gyerek kárára tegyem?
ja, nekem nincs segítségem, párommal kettesben "létezünk" van még ugyan az ő anyukája, de ott meg az unokatesókra kell folyton vigyázni, heti 5 napot ott van, ránk meg 3-4 hetente 1/2 napra ér rá.
szóval egy :)
7-es,azért szerintem ez nevelés kérdése...
nekem 2 fiam van, 1 és 3 évesek és soha nem hagynám,hogy így elfajuljon egy konfliktus köztük.
Szóval szerintem 2 vagy 3:) mi még szeretnénk 1et:)
Az leírhatatlan boldogság mikor együtt játszanak,nevetnek egymás bohóckodásán,ölelik,puszilgatják egymást:)
szerintem igaz az,hogy a legnagyobb ajándék amit adhatsz a gyermekednek egy testvér:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!