Hogyan tette meg az első lépéseket a babátok? Először megtanult felállni, és utána indult el, vagy először megindult, és csak utána tanult meg felállni?
Figyelt kérdés
2009. nov. 27. 12:25
1/16 anonim válasza:
Először megtanult bútorba kapaszkodva felállni, aztán kapaszkodva lépegetni bútor mentén, majd ment 2-3 bizonytalan lépést kettőnk között (de ilyenkor a 3. már zuhanás volt a karjainkba :) ) Aztán kezünket fogva sétáltatott minket, hú, ez egy hónap volt, de már nagyon kivoltam, kétrét kellett hajolnom hozzá, végül elkezdett önállóan menni, először csak a szobában, majd kint is, cipőben. Először a kézen fogva sétálunk idő közepén állt fel egyedül, majd amikor már elkezdett önállóan menni egy ideje, akkor kezdett felállni is egyedül, ügyesen. Addig mászott, amíg kapaszkodóhoz nem ért, ott felállt és elindult.
2/16 A kérdező kommentje:
nagyon különbözőek ezek szerint. A kisfiam először megtanult felállni, és ezt gyakorolta 2 hétig. Aztán egyszer csak elindult felénk. Előtte ő is sokat ment kapaszkodva, mi nem vezetgettük. Azóta már sokat mászkál egyedül:)
Várok még válaszokat!
2009. nov. 27. 12:37
3/16 anonim válasza:
Nálunk először felállt a bútorokba kapaszkodva és utána elkezdett lépegetni szintén a bútorok mellett. Aztán egyszercsak egyre hosszabb időre engedte el a bútort és csak ácsorgott mellette. Ilyenkor néha-néha mikor megfeledkezett magáról tett is egy-két lépést. Aztán mindig többet és egyszer csak elkezdett menni önállóan. viszont, már kb. 1 hónapja önállóan ment a lakásban mikor először azt láttam, hogy úgy állt fel, hogy nem kapaszkodott semmibe.
4/16 A kérdező kommentje:
Első válaszoló, mennyi idő múlva ment ment már többet a picurod, mint amennyit mászott?
2009. nov. 27. 12:39
5/16 anonim válasza:
Az kimaradt, hogy mi sem vezetgettük, egyszerűen nem engedte. Mondjuk ő ilyen típus. Mikor a kanapéra próbált felmászni a nappaliban, ott is próbáltuk feltolni a kis popsiját nehogy visszacsússzon, de ilyenkor mindig lemászott és kezdte elölről a felmászási műveletet és persze méltatlankodott hozzá. Szinte semmi ilyen dologban nem fogadja el a segítségünket.
6/16 A kérdező kommentje:
köszönöm, második válaszoló és a te picurod mikortól ment már sokat egyedül (többet, mint amennyit mászott?)
2009. nov. 27. 12:40
7/16 A kérdező kommentje:
azért érdekel, mert a babám már 3 hete elindult, egyre ügyesebb, de még főleg mászik.
2009. nov. 27. 12:43
8/16 anonim válasza:
Kb 12 hós korától ment már gyakrabban, mint mászott. Most már egyáltalán nem mászik, most 13 hós.
9/16 anonim válasza:
Ja, nem jól írtam. Kb. 1 hónap volt mire a kezdeti bizonytalan lépegetésből önálló járás lett (tehát amikor már inkább lépett mint mászott)
10/16 A kérdező kommentje:
köszönöm!
2009. nov. 27. 12:49
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!