13 hósom még nem mond szavakat, baj ez?
Figyelt kérdés
Hogy pontosítsak, tudom,hogy még nem kell beszélnie,mert ráér még, de anyukám azzal ijesztget, hogy ilyenkor mi már a tesómmal mondtunk szavakat. EGy kicsit nehéz elhinnem, de azért motoszkál bennem a kisörödög. Kislányom tényleg elég szűk szavú, még csak haladzsázni sem halandzsázik össze visszaságokat sem. Lehet ezt valamivel fejleszteni, vagy bízzam az időre?2013. dec. 16. 09:36
1/7 anonim válasza:
Kisfiam se mond még. Nyugi majd fog:) - én nem aggódok.
2/7 anonim válasza:
Az enyém is ennyi idős és még messze nem mond ki szavakat, inkább hangsúlyt és szótagokat próbál utánozni. Fejleszteni csak úgy tudod, ha sokat beszélsz hozzá. A többi majd jön magától.
3/7 anonim válasza:
Három gyerekem van, ebből csak 1 mondott szavakat ilyen idősen, a másik 2 nem.
Ráér még a gyereked.
4/7 anonim válasza:
13 hónaposan még az enyém sem mondott semmit, max babanyelven. Ellenben 17 hónaposan... :) Öröm hallgatni! Az érdekes is lenne ha az 1 éves, éppen hogy járni tudó gyerekek már beszélnének! Kisfiam kb 14 hónapos volt amikor elkezdett többet halandzsázni, és jött 1-2 normális szó (apa, anya, néni), és szépen lassan elkezdett gyarapodni a szókincse. Mostanra majdnem mindent amit mondok neki megpróbál utánozni, és a számára fontos szavakat használja rendszeresen, értelmesen. Tehát nagyon hirtelen kezdett el beszélni, úgy mint amikor pl felülnek, felállnak, másznak és járnak egyszerre. 13 hónaposan még korai. Annyit tehetsz hogy folyamatosan beszélsz hozzá, és kivárod hogy babanyelven válaszoljon. Én még úgy bátorítom, hogy amikor szól, mond valamit akkor odamegyek, és figyelek rá nagyon, hogy lássa, van értelme beszélni. Még akkor is nagyon figyelek rá ha csak halandzsa.
5/7 A kérdező kommentje:
Köszönöm, megnyugodtam,hogy nem egy másik bolygóról vagyunk, kedves négyes, jó tanácsot adtál, így fogok tenni ezután. :)
2013. dec. 16. 12:46
6/7 anonim válasza:
Minden gyerek más.
Nincs okod az aggodalomra.
Lányom már 9 hónaposan mondott szavakat, elég jól!
Fiam 18 hónapos de nem mond remmit.
Ha kell valami neki visít,mutogat "ö" t mond.
De megértem mit szeretne.
Szerintem nincs ezzel semmi gond.
Minden gyerek más ritmusban fejlődik!
7/7 anonim válasza:
Kisfiam is 13 hónapos múlt, ő sem mond szavakat. Szótagokat próbál, pl. bababa, mámá. Általában hümmög és mutogat. Néha utánozza a hanglejtését pár szónak pl. le-föl.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!