Akik hagyták sírni babájukat, milyen időközönként mentek oda hozzá? Hogy csináltátok?

"Bizony,aztán majd ha a férje megjegyzi,hogy vele is foglalkozhatna akkor jön ide,sírni."

Erről már írtam, de akkor mégegyszer. A férjemmel is foglalkozom, általában együtt foglalkozunk a gyerekkel, ha tehetjük. Ő nem az a típusú apuka, aki hazaérve a munkából kanapénehezéknek képzeli magát, és a gyereket csak hétvégente látja 5 percre. Akkor romlana meg a kapcsolatunk a férjemmel, ha hagytam volna sírni a gyereket, ugyanis ő is olyan elveket vall, mint én. Rengetegszer előfordult, hogy ő kelt fel hozzá éjszaka, amikor felsírt, ő ringatta vissza.

"...mert mára van egy tündéri, kiegyensúlyozott, kedves és okos kisfiam, aki szépen eljátszik önállóan, nincsenek alvásproblémái, nem kapaszkodik belém kétsébeesetten,..."

Érdekes az én 1,5 évesem is pont ilyen, pedig sosem volt rám kötve, tápszeres volt, első perctől külön alszik, viszont megkapott és megkap minden szeretet gondoskodást, törődést, amit egy gyerek kívánhat.

Megszólaltak a nagy pszichomókusok :)

Örülnétek, ha problémánk lenne, mi? Kiegyensúlyozott, boldog családban élünk, mindenünk megvan, amit szeretnénk. Semmi szükségem arra, hogy tanácsokat kérjek, mint írtam a következő gyereknél sem csinálnám másképp. Egy gyereket az első 2 évben szeretettel és gondoskodással, türelemmel, közelséggel elrontani nem lehet. A férjem is és én is így gondoljuk, soha egyetlen ingerült szava nem volt még sem velem sem a gyerekkel kapcsolatban, pedig együtt vagyunk 10. éve. Mi is így nőttünk fel, jobban mondva én, az ő édesanyja meghalt amikor 4 éves volt és neki is a szeretet a legfontosabb és az, hogy a gyerekünk igényeit kielégítsük: legyen az szoptatás, babusgatás. Érdekes módon még soha nem volt egyetlen komolyabb hisztink sem. Meggyőződésem, attól, hogy ilyen környezetben és hozzáállással neveljük. Ti is elfogultak vagyok a saját elképzelésetekkel kapcsolatosan, csak sajnos egyre több kutatás foglakozik, azzal, hogy miért fontos az első 3 év. Olvassatok utána, hagyd 64%-os, soha nem érik fel.

"Érdekes az én 1,5 évesem is pont ilyen, pedig sosem volt rám kötve, tápszeres volt, első perctől külön alszik, viszont megkapott és megkap minden szeretet gondoskodást, törődést, amit egy gyerek kívánhat."

A gondoskodás és törődés kategóriájába beletartozik az is, hogy nem hagyjuk sírni a babát.

Én egy szóval sem mondtam, hogy mindenkinek magára kéne kötöznie a babát, vagy hogy csak a szoptatott baba lehet kiegyensúlyozott. Az enyém is tápszeres volt és csak séták alkalmával használtuk a hordozókendőt.

Az a legnagyobb baj ezzel az egésszel, hogy olyan maradandó károkat okozunk ezzel a gyerek személyiségében, amiket később nagyon nehéz, vagy talán lehetetlen helyrehozni. Valóban nagyon-nagyon fontos, hogy az ember élete első szakaszában mit tapasztal. Soha nem fog emlékezni rá, hogy babakorában hagyták-e sírni, de a személyiségére nagyon nagy hatással van, hogy azt tanulta-e a világról, hogy érdemes küzdeni, megszólalni, próbálkozni, mert van eredménye, van rá válasz, vagy tök felesleges magát strapálnia, úgysem változik semmi.