Őszintén, rácsaptál már a babád fenekére?

Akkor én leszek az első. Én igen.

Most a legnagyobb gondom vele, hogy 23 hetes pocakos vagyok, és minden pelenkázáskor szarrá rúgja a hasam. Erre nagyon mérges vagyok, de nem tudom leszoktatni sehogy. És igen, néha elszakad a cérna, és odacsapok-nem mintha tartósan használna...

De amúgy is előfordul, ha valamit többedszeri felszólításra nem ért meg.

El lehet ítélni...

Előfordult már, igen. S minő csoda, túlélték! Sőt, már kamaszok! Sőt lelkileg sem lett semelyik súlyos neurológiai vagy pszichológiai problémákkal küszködő egyén, nemcsak súlyosan nem, hanem kicsit sem!

(Ezt le kell írnom mielőtt jönnének az okoskodó "Jujjj, minő nagy bűn kezet emelni a gyerekre! Most aztán végképp eltemetheted magad szülőként!" típusú hozzászólók. Mert úgyis jön majd egy pár ilyen....

Előfordulhatnak helyzetek, amikor a gyerek érdeke is ezt kívánja (pl. konnektorbanyúlás sorozatos próbálkozása során, székről fejjel leugrás során.... stb.) Van, amikor a szép szó, vagy szidás egyszerűen nem használ.

Jó esetben nagyon ritkán fordulhat elő az ilyesmi. Hozzáteszem: szerintem!

Én azt vallom, hogy minden gyermek, jellemfejlődése során egyszer vagy párszor elkezdi feszegetni határait, azaz, hogy "meddig mehet el" a szülőnél, nagyinál stb. Nagyon profik ebben. :-) De egyúttal nagyon intelligensek és fejlődőképesek is egyben! S valamikor tényleg csak az odacsapás hat. Evvan. Persze ez azért nem jelenti a gyermek rendszeres agyonverését!!!

Most jöhetnek az ellenszószólók....

Ezen a honlapon imádják az ilyet kifikázni, egészségükre!

18:57-es vagyok ismét

Szerintem emiatt igazán nem kell lelkiismeret-furdalásodnak lennie! Ez pont az a kategória, amit írtam.

Ha mindig csinálhat megtorlás nélkül azt a lurkó, amit akar, akkor nagy a valószínűsége, hogy az élettől fogja majd a pofonokat később megkapni.(erre tudnék jónéhány példát mondani...)

Pláne ne rágd magad, ha balesetet előztél meg vele!

Őszintén szólva én ilyen helyzetben még bocsánatot sem kértem tőlük, hisz jogosan kapták. (S kicsit nagyobbak esetében már ők is elismerték ezt!) Ilyenkor egy rövid nemteccés (piciként: sírás) után megöleltem őket, és megkérdtezem, hogy tudja-e miért kapta, és hogy ugye nem fog ilyet többet csinálni, vagy valami hasonlót. Lényeg, hogy azért fontos kifejezni, hogy azért szereted őt.

Szerintem első gyereknél bizonytalanabb az emberlánya, de ha látjuk, hogy hogy fejlődnek, okosodnak, akkor belátható, hogy ezek a kis kellemetlen "nevelési közjátékok" igazán nem okoznak semmi traumát!

Felejtsd el! Szerintem lesz még egy pár ilyen alkalom az életetekben. Ha minden jól megy, akkor csak nagyon kevés, de szükséges. :-)

Én is csaptam már a popóra,persze ez inkább csak jelképes hiszen a pelus ugyis felfogja.

265 ször mondtam hogy nem mászunk fel a lépcsön,a következönél rásóztam.Volt sirás de inkább csak azért mert leszedtem onnan.