Nektek mennyit segít párotok a a baba körül? Az enyém reggel elmegy dolgozni délután 5körül hazajön, első útja dohányozni vezet aztán eszik, fürdik kb.7óra.
Az én férjem sosem ér haza 5-re.
Tűzoltó, tehát sokszor nem alszik itthon, és másodállása is van.
Viszont sokat segít a babánál (amikor itthon van), éjszaka is felkel hozzá.
Szerintem ez beállítottság függvénye.
Ha a férjed így áll hozzá, akkor a kicsi nem nagyon fog kötődni hozzá. Kellenének a közös élmények, de ha csak azt fogja látni, hogy apa ül a gép előtt, akkor túl sokat a férjed se várjon cserébe.
Egész nap semmi dolgod? Cseréljetek egy napra!:)
Csak félő, hogy ezért majd a gyerkőcöt fogja hibáztatni (hogy sír tőle), és ettől majd még kevésbé akar foglalkozni vele, amitől a kisgyerek majd még kevésbé fog kötődni. Ördögi kör.
Neki tennie kellene azért, hogy a kicsi szeresse őt!
Ha így folytatja, akkor pár év múlva a gyerek abszolút nem lesz rá kíváncsi, akkor már hiába játszana, foglalkozna vele. Ebbe a kapcsolatba MOST kell energiát fektetni, nem 15-20 év múlva.
31-es
A párom most már sokat segít a gyerekek ellátásában. Persze nálunk is előfordult korábban, hogy összekaptunk valamin és kijelentette, hogy nekem mennyivel könnyebb dolgom van mert csak itthon ülök egész nap és babázgatok. Erre megtettem, hogy leírtam neki egy napomat percről-percre. Felraktam egy hűtőmágnessel a hűtő elejére, odakészítettem egy tollat és tényleg mindent leírtam pl. 8-8.30-ig fejés, 8.31-8.45-ig babaetetés, 8.45-től 8.50-ig bepakolás a mosógépbe stb. Ez még akkor volt, amikor éjjel is fel kellett kelnem a kisfiamhoz. És következő nap szépen elétettem a teleírt 3 db A/4-es oldalt, hogy ha kíváncsi miért van az, hogy itthon 2 boldog, kiegyensúlyozott gyerek, tiszta lakás, rendben tartott kert és minden nap friss vacsora várja, akkor olvassa végig nyugodtan. Soha többé nem tette szóvá, hogy kevesebbet "dolgoznék" mint ő a munkahelyen! :-)
Amúgy én is javasolnám, hogy próbáld kicsit rászoktatni az önálló játékra a babát, különben később sem tud nélküled meglenni egy percig sem. Csak szépen fokozatosan. Tedd le egy biztonságos helyre, adj neki valami újdonságot ami leköti a figyelmét és ha belemerül a játékba, akkor hagyd magára pár percig. Aztán szép fokozatosan növeld az időt!
Bízd rá hétvégén 1 napra a gyereket.
Valószínűleg gőze nincs, hogy mennyit kell egy ekkora gyerekkel foglalkozni. És beszélj vele, kérd meg, hogy segítsen, vigye el fürdeni a gyereket, etesse meg, vagy altassa, valamelyik legyen az ő dolga, elvégre az ő gyereke is. A kapcsolatotoknak sem tesz jót, ha ő netezik, te babázol, egymással meg nem foglalkoztok. Kössetek egyességet, hogy pl 1-2 óra internet van, a többit kettesben, hármasban együtt töltitek. Mondd meg neki, hogy ahogy most mennek a dolgok, hosszú távon nem fog jóra vezetni.
Kedves hölgyeim!
Azt hiszem nem fogalmaztam elég világosan akkor. Nem azt mondtam hogy ez teljesen rendben van amit a kérdező férje csinál. És én is besegítek otthon, sőt, én főzök, mosok, teregetek, porszívózok, rendet rakok. Csak szerettem volna megvilágítani egy másik nézőpontot is. Plusz, egyszer sem mondtam hogy a nők nem csinálnak otthon semmit, mivel pontosan jól tudom mennyi munka, csak a meleg ebédet a család elé rakni. Ettől függetlenül viszont közös megegyezésre kell jutni. Sok házasságot tesz tönkre a számítógép, de csak akkor ha hagyjuk. Amit korábban említettem megoldásképpen, hogy apuci kicsit gépezik, megnyugszik, majd a gyerkőccel foglalkozik, addig anyuci tud pihenni, kényelmes forró fürdőt venni, vagy bármi olyat ami jól esik neki. De ha apuci csak a követelésekkel szembesül, és nem látja azt hogy ha enged kicsit, akkor neki is jobb lesz ezzel, akkor jutunk oda hogy megszűnik a kommunikáció, hiszen minek beszélni róla, ha egyik sem akar engedni. Rendszerint a béke ott kezdődik, ha valaki hajlandó a kompromisszumra. És hozzá teszem, én a 8 órás munka 2 órás utazás mellett végzem a házimunkát otthon mióta feleségem terhes. Igaz engem anyukám kiskoromtól fogva erre nevelt. Sok problémát az ember múltja okoz, például az egyke gyerekeket rendszerint elkényeztetik és nem kell otthon semmit sem csinálniuk, ebből következően azt hiszik felnőtt korban is majd mindent elvégez az asszony a háznál, neki csak annyi a dolga hogy dolgozni járjon és hozza haza a pénzt.
A legfőbb dolog ami ilyenkor segíthet az a megértés, és a fokozatosság. Ne mindent követelj tőle, próbáld meg módszeresen megmutatni neki hogy a gyerekkel való időtöltés egy kiváló szórakozás, és megnyugtathatja, sokkal jobban mint a számítógép. Nehéz időket éltek meg, de nem kilátástalan a helyzet :)
Sok sikert nektek!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!