Mennyi idős volt a babátok, mikor először másnál (pl.
nagyszülőknél) aludt, úgy, hogy ti nem voltatok ott?
11/19 A kérdező kommentje:
És ilyenkor mit csináltok,kikapcsolódtok a párotokkal egy kicsit?
Első alkalommal esküvőn voltunk. Következő alkalommal a férjem mondta, hogy ez a gyerek el volt anyukámmal, passzoljuk már le néha. Lelkes férj, lelkes nagymama, örökmosoly baba mellett beadtam a derekam :) 1 éves kora óta lett az egy estéből egy hétvége. Vagy kettesben vagyunk a férjemmel - ami bár a hétköznapokban nem hiányzik, nagyon jól megvagyunk hárman, nem nagyon van egyikünkben sem igény, hogy ketten kellene lenni, de mikor úgy vagyunk azért jóóó tud lenni, vagy barátokkal összeegyeztetjük, és egyszerre vesszük ki a "szabit" :)
2013. máj. 7. 16:00
Hasznos számodra ez a válasz?
13 hónaposan, amikor már nem szoptattam, akkor még ment simán. Legközelebb 17 hónaposan, akkor már nagyon nehezen tudták csak elaltatni (akkor vidéken voltunk, nem tudtunk érte menni), aztán 2,5 évesen is próbáltuk, de úgy kiborult, hogy el kellett mennünk érte. Most 3 éves, egy dartabig biztosan nem próbálkozunk meg ezzel újra.
2013. máj. 7. 17:13
Hasznos számodra ez a válasz?
Én nem tudnám otthagyni éjszakára úgy, hogy nem vagyok ott.
16 hós
Mikor legutóbb a mamáéknál aludtunk (mi is ott voltunk), éjjel 2 órát ordított, nem lehetett visszaaltatni, majd hajnalban amikor megint felkelt újabb 2 óra ordítás után aludt csak vissza... Szóval ugyanez úgy, hogy még mi sem vagyunk ott + ő idegen helyen van, nem lenne értelme. Kb 6 hetente alszunk ott. Én egyébként annyira nem vágyok arra hogy egész hétvégére elmenjünk ketten a férjemmel, inkább jobb lenne ha valaki néha hétvégén néhány órát vigyázna rá, vagy este miután elaludt vigyázhatna rá valaki itt nálunk, hogy kicsit el tudjunk menni valahova. Nekem ez elég lenne, de sajnos nincs segítségünk.
2013. máj. 7. 17:25
Hasznos számodra ez a válasz?
A kisfiam 8 hónapos volt, mikor először (és eddig csak akkor egyszer) aludt a mamánál, amikor a férjemmel koncertre mentünk. 1-2 alkalommal felkelt, de csak inni kellett adni neki. Amúgy a mamájával rendszeresen tölt időt, mióta hazahoztuk a kórházból, kb. 2 hetesen hagytam nála először. (Hozzáteszem, a szomszéd utcában laknak 300 méterre tőlünk.)
2013. máj. 7. 17:30
Hasznos számodra ez a válasz?
A nagyobb (4,5 éves)kétéves korában,ő saját kérésére magától.:) Így nagyon jól sikerült a próba,mert nem programunk volt,és ha úgy alakult volna érte megyünk,de jelentem haza sem akart jönni!Azóta két három hetente egyszer egyszer amikor kedve van.Sajnos a kistesó (2,5 éves),még nem akart.... ;)
2013. máj. 7. 18:57
Hasznos számodra ez a válasz?
:) Persze lett egy szép meghitt szabad esténk! ;) de azért éjjel hallani véltem a sírását,nevettem is magamon!
2013. máj. 7. 18:59
Hasznos számodra ez a válasz?
Tuti le leszek pontozva,de 2,5 hónapos volt.A nagyszülőkkel rengeteg időt töltött addig (és azóta is),az éjjelek még elég kiszámíthatatlanok voltak,de többségében legfeljebb egyszer kelt.A mamáék nagyon értenek a babámhoz,nyugodt szívvel bíztam rájuk.Nem is volt semmi gond,11 hónapos már két éjszakát is töltött ott.
Ha bármi kérdésed van írj,akár privátban,akár itt!
2013. máj. 7. 19:25
Hasznos számodra ez a válasz?
15 hónaposan, mert mi esküvőre mentünk. Utána egyszer aludt barátnőm nálunk egész éjjel. Ez a két alkalom volt, sajnos nincs segítség. Pedig már 2 éves múlt a kicsikém. De egyedül nevelem, így meg aztán még nehezebb.
2013. máj. 7. 19:50
Hasznos számodra ez a válasz?
Kapcsolódó kérdések: