Nézi valaki a reggelit, "ki dönt az életről"?

És ezt most őszintén, honnan tudod előre?

Az én babámnak pont a Nádor Főorvos Úr volt az orvosa, a neurológus azt mondta, hogy tolókocsis lesz a gyerekem, olyan súlyos a sérülése, pedig jó súlyú volt és 32 hétre született. Ránézésre is szép, formás baba volt. Mi is mindent megteszünk, hogy majd teljes értékű életet élhessen és vagyunk olyan szerencsések, hogy elmondjam, megvan rá az esélye. Szellemileg teljesen ép, a sérülése izomtónus eloszlási zavart okozott nála, így a derekát-hátát erősíteni kell, illetve a keze-lába feszesebb, 2 és fél évesen nem jár önállóan (járokerete van), de mint írtam, szerencsések vagyunk és nagyon szépen javul, egyre erősebb, ügyesebb és ráadásul akarja is.

Ha akkor elhiszem a neurológusnak, hogy zöldség lesz a gyerekem, lehet, hogy nem itt tartanánk.

utolsónak:

Szerintem itt nem az ilyen esetekről, hanem a huszonpárhétre, ultra kicsi súllyal, fejletlen testtel, esetleg szülés közbeni oxigénhiányos állapottal, agyvérzéses és sajnos még lehetne cifrázni esetekről szól a fáma. Ahol az életben tartás (vagy életbe visszahozás) súlyosan halmozott testi és szellemi fejlődési rendellenességet eredményez.

Lhete, lemaradtam a feléről, az rtl honlapján meg nem lehet megnézni a videót, én legalábbis nem tudom, mert nem indul el.

Viszont van egy másik példám is, a testvérem gyereke 28 hétre született, 840 grammal, 30 cm-el. Lassan 5 éves és annyi a baja, hogy kisebb az átlagnál.

A nagybátyám 5 hónapra született és meg maradt,

Majd nem 2 m annyi a hiba hogy szemüveges és nem vezethet.

De Nagyon jó esze van, 30 túl van már.

De ha nekem ilyen problémám lenne nem kockáztatnék.

12.24.-es vagyok. Nem tudtam előre, de ha tudtam volna, akkor is vállalom. De láttam a kisfiamat szenvedni...

Minden tiszteletem azoké, akik felnevelik, gondozzák beteg babájukat, és kívánok ehhez sok erőt!

Valahol igazad van, mert önzőség, de nem is inkább önzés ez, hanem felelőtlen butaság. Mondjuk számomra is minden élet élet, remélem sose kerülök ilyen helyzetbe. Ami minket érintett, már feljebb írtam az a korababám "története", aki 32 hétre született. Egyébként nála az első 10 napban semmi bajról nem tudtunk, később derült ki, hogy volt valami gubanc.

Mikor várandós lettem a másodikkal, akkor megijesztett a doki, hogy lehet, hogy down-szindrómás. Hát, nagyon elkeseredtem és akkor azt mondtam, ha az, akkor nem tudjuk vállalni, mert már nevelünk egy sérült gyereket. Hál'Istennek nem lett az a kicsi, de bár nagyon kemény döntés lett volna részemről, szinte 100%, hogy nem tartottuk volna meg.

Az a szomorú, hogy más meg emiatt akarja az embert megkövezni, hogy nem akarja megtartani a beteg gyerekét. Vannak furcsa dolgok az életben.