Aki viszonylag korán bölcsibe adta a babáját, hogy viselte?
Én Angliában élek, elvileg 9 hósan kellett volna bölcsibe adni, de vártunk 1 éves koráig.
Engem jobban megviselt. Most 2 éves, szépen beszél és szobatiszta (érdekes módon itt már ekkor megérnek rá a gyerekek, nem várnak 3-4 éves korukig...). Egyáltalán nem bánom, hogy beadtuk.
Mi másfél évesen próbálkoztunk. De sajnos 1 hónap után már be sem tudtam vinni annyira rám csimpaszkodott és ordított és csapkodta a gondozónőt.
Pedig nagyon aranyosak voltak bent. Én is kívülről figyelhettem mindent... De sajnos miután ki kellett jönnöm a teremből és kintről figyeltem már a 2. alkalommal végig sírt. Álomba is sírta magát vagy 5 alkalommal. Az egész tortúra... Pedig 1-1 órákat volt csak mondván ,,hátha".
Aztán mikor már le se tudtuk ,,cibálni" rólam, hogy bemenjen a terembe akkor mondta azt a gondozónő, hogy egyszerűen nem tudja elképzelni, hogy be fog tudni szokni, inkább ne adjam be próbáljak meg mást. Végül felvettem egy babysittert, mert itthoni környezetben elfogadta, hogy nem vagyok vele. Pedig egyébként imádja az idegeneket, nagyon barátságos felnőttel, gyerekkel. Szóval nekünk ez a bölcsi egy szörnyű tapasztalat maradt. Sajnálom mert elképesztően pozitívan álltam hozzá, meg persze k* drága a babysitter... De csak 4 órát vagyok távol maximum hétköznaponként. Amíg ez az egy hónap beszokatási kísérlet volt addig semmit nem is tudtam csinálni. Szörnyű volt!!!
én a betegségek miatt nem szeretném beadni, pedig kb. 8 hósan megyek vissza melózni. más megoldást keresünk, bízom benne, hogy sikerül.
a gyerekorvosnak habzott a szája, amikor meghallotta, hogy 1 évesen..bölcsi?? aztán megnyugtattam, hogy én sem szeretném még. azt mondta, hogy állandóan beteg lesz a pici. de rengetegen mondták, hogy át kell esnie a betegségeken, úgyhogy nem tudom..én félnék..
előnye is van azért ahogy hallottam: önállóbb lesz a baba, sok mindent megtanul, és barátkozik.
ha mindenképp' mennél dolgozni és más lehetőség nincs, akkor próbáld meg, ha nem megy, akkor legfeljebb kiveszed.
de hozzáteszem, hogy azért nem mindegy, hogy csak 4 órára adod be, és utána megy érte valaki, vagy egész nap reggeltől estig, heti 5 napban.
az szerintem azért durva.
eleve ilyen pici mellett kivitelezhető heti 5 napot melózni, reggeltől estig??
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!