Van olyan aki nem totális küzdelemnek, "szenvedésnek" éli meg a kis korkülönbséggel született tesók nevelgetését?

6-os vagyok. Mivel még nem született meg a második, én csak gondolom, hogy az időből és az energiából van a legkevesebb ilyenkor. Ezért javasoltam, segítségként a (nem bejárónőt,mert Ő minden nap jön) takarítót heti 1x, ha a bébipürét otthon készíti az ember napi 3x-i üveges helyett (ami kb.1100 ft) már bőven megvan. Az internet pedig nem a maga kénye miatt szükséges, hanem nagyon jó ötletek, dalok, játékok ...stb.vannak (pl.itt jut az ember sok infohoz).

Kedves előttem szóló. Ha nem nagyon lenne off, kérlek írj még az életetekről, hogy oldjátok meg, hogy nem őrültél bele, főleg így a hosszú télben, mert hasonló cipőben fogok járni, szívesen fogadok ötleteket, praktikákat.

Én meg pont, hogy állandóan azt hallom, hogy "ilyen boldogság, meg olyan boldogság a gyereknevelés" és nem tudom, hogy azok akik ezt mondják hogyan csinálják. Szerintem meg sokan nem vallják be, hogy igenis nehéz, igenis szoktak kikészülni idegileg, igenis van, hogy kirohanna a világból egy kicsit, kifelé a 90% csak a jót és szépet mondja, kifelé mosolyog, közben meg lehet, hogy a depresszió határán mozog. (tapasztalat ismertségi körből)

Nekem minden tiszteletem azoké az anyukáké, akiknek olyan pici a korkülönbség, hogy mindketten otthon vannak anyával. Nekem a fiam már pont bölcsis lett, én vissza dolgozni, mikor a tesó megfogant, így nekem az a normális (mehet a piros kéz, vállalom, mert két tündéri gyerekem van ennek ellenére), hogy a nagy bölcsiben, addig a kicsivel is tudok foglalkozni. Hiszen ami kijárt a nagynak, kijárhat a kicsinek is, nem mellesleg meg a 3,5 évesem meg már unatkozik itthon.

Szóval lehet, ha nekem is ilyen korkülönbsége lenne a két gyerek között (lehetett volna 19 hónap, csak elvetéltem), akkor ezt szokom meg, így alakítom az életünket, hogy 3-an vagyunk itthon.

Nem tudom, hogy kinek mi a szenvedés, és ki hogyan fogja föl a panaszkodásokat. Én csak az én tapasztalatomat tudom leírni:

Én azért panaszkodom, és vagyok ki idegileg mikor már 2 hete betegen itthon van a fiam, hogy egyszerűen a bölcsis napirendhez képest semmit sem tudok tartani (de ez valahogy akkor sem ment, mikor még egyedül volt), szóval reggel van, hogy 9-fél10-re készülök el a reggelivel, addig a picit ellátni, a nagyot öltöztetni (mert bár öltözik a drágám egyedül, de itthon persze minden más....), összepakolni az éjszakai szobát, reggelit készíteni stb stb és közben mást sem hallok szegénykémtől, hogy "anya gyere játszál velem!". megszakad a szívem, hogy mindég azt mondom neki, hogy "mindjárt, csak..." és csodálkozom, hogy neki is ez a válasza, ha én kérek tőle valamit és mintha a falnak beszélnék... Az ilyenektől akadok ki, és a picivel még nem is foglalkoztam, hogy néha ő is kiabál, egyébként ha leteszem, elvan, szóval egy szavam nem lehet. (ő most 7 hónapos)

a 3,5 évesem nem hisztis egyáltalán, de most azt kezdte el, hogy olyan fejhangon nyávog, hogy nem beszél rendesen, hogy ettől is kiakadok, és folyamatosan mondja mondja mondja... ami persze nem baj, mert édes, mikor magyaráz, kérdez... de amikor másra figyelnél végre, és nem hallod a saját gondolataid, mert melletted kiabál a gyerek, hogy figyelj rá, pedig mást sem csinálsz egész nap.... Szóval ez ami kikészíti az embert idegileg.

Arról nem beszélek, hogy egy óra, mire elindulunk valahova, mire mindkét gyereket összeszedem, az egyik kitalálja, hogy kakilni kell indulás előtt, a másik meg az overál felvételekor nyomja ki a kakát.... és ez mind mind idő.

Én a háztartással nem nagyon törődök, mosni mosok, vagyis a gép, vasalni nem vasalok, a porszívózás kétnaponta 5-10 perc, nem vagyok konyhatündére, ezért én rendelem a kaját, a babának meg mindig összedobok valami finomat stb stb. ezek is azért veszik el rendesen az időt az együtt játszástól... szóval én ezt nevezem "szenvedésnek", hogy nem tudom azt mondani, hogy maximálisan a gyerekekkel foglalkozom.

És akkor még nem beszéltem, hogy magammal is kell, hogy foglalkozzak, na meg a párommal is, akivel este csak bedőlünk az ágyba, mert nekem már kedvem nincs beszélni, örülök, ha csönd van. (és mostmár nem a sírástól, mint az első 4 hónapban, hanem a csacsogástól, kérdésektől válaszolgatásoktól)

Ennek ellenére én örülök, hogy kettő van és félek, hogy tényleg csak a fényképekből, videókbol fogok emlékezni ezekre az időszakokra, mindegyik korszaknak megvan a maga szépsége, imádom a 3,5 éves fiam amiért olyan amilyen, és a 7 hónapos tündér lányomat is, remélem, hogy ő sem lesz egy hisztigép.

De a minap volt egy nap, amikor én is azt mondtam, nem bírom tovább, elmentem a barátnőimmel egy kicsit, és úgy feltöltődtem, hogy a párom is mondta, hogy menjek el máskor is :) Tehát tényleg csak meg kell találni az egészséges határokat, és akkor minden rendben, csak néha ez nehéz.

Csak aztán meg ne lepődjetek ha várjátok a "de szépen eljátszanak együtt" időszakot és az sose jön el:)

Nem rosszindulatból írom, hanem mert engem is elkábítottak ezek a szövegek hogy de jó a kis korkülönbség mert majd de szépen eljátszanak hogy összenőnek stb. Nálunk mondjuk 21 hó van, most 6 és 4 évesek és NEM, NEM JÁTSZANAK el szépen együtt viszont egymás idegein táncolnak, egyfeszt idegesítik tesztelgetik egymást pedig a belemet kitettem hogy jó tesók legyenek.Aztán persze még mindig lehet hogy később majd azok lesznek de már nem hiszek ilyesmiben.

Én azt tudom mondani, az ember ne feszegesse a határait annak esélye hogy egyik kicsi másik picit bejárónő, bébiszitter takarítónő nélkül 100% fitten flottul el tud látni az ember nagy vidáman egyedül is (mert apa azért lássuk be legtöbb helyen elég sokat melózik) jóval kisebb mint akkor ha mondjuk a 2 gyerek között 3-4 év van.

Én mindenkinek azt tanácsolom aki csak kérdezi hogy nem hajt a tatár ha belefér biológiai óra szempontból (nekem nem fért bele egy eü probléma miatt) akkor várjuk ki azt a 3-4 évet semmivel nem lesznek rosszabb testvérek sőt.... a nagyobb gyerek is jóval önállóbb ne adj isten még közösségbe is jár nappal (ovi).

És nem leszólni akartam akinek bejárónő van meg takarítónő vagy ilyesmi! Távol álljon tőlem! De azért ma M.o-n átlag család átlag fizetés, nem ez a jellemző.

Nálunk 18 hónap a korkülönbség a nagyobbak között. Az, hogy kinek mennyire válik be, rengeteg tényezőtől függ, nem is részletezem. Nálunk ez így tökéletes. Egyneműek, nagyon jól kijönnek, nyugodtak, jó alvók. Nem mondom, hogy minden nap mese habbal, és nem vagyok estére hulla fáradt, vagy ideges (de ez mondjuk annak is betudható, hogy 33 hetes kismama vagyok).

Ami nagyon megkönnyíti az életünket, az a napirend. A kicsi 6 hónapos korára kialakult, és azóta is csiszolódik, így már mindent egyszerre csinálnak (1,5 és 3 évesek).

Vannak persze döcögősebb napok, de mindent összevetve nekünk nagyon jó ez így.

Nálunk nem extrém kicsi a korkülönbség de 4éven belül van a három gyerek, egyneműek, és nagyon nyugodt a kicsi és a nagy, a középső kicsit aratosabb, de általában azért még így is azt mondhatom, hogy nagyon is jól eljátszanak együtt. MInd a három nagyon jó evő, és nagyon jóalvó, nagyon hamar átaludták az éjszakákat, szinte nem is imeresm az éjszakázás fogalmát. Persze takarítónőt én is fogadtam, és nem mondom hogy nem fáradok el a nap végére, mert nem ez nem igaz. De azért én azt mondom, hogy nem olyan nehéz kis korkülönbséggel a 3gyerek sem.

Barátnőmnek a fia és lánya között 5év van. A fia nagyon rosszalvó, rosszevő, sosincs el 2percre sem tipusú fiucska volt, a lánya 2,5éves és még nem aludt át egy éjszakát, és bár jóevő, de iszonyat hisztis... na ő letett a harmadik gyerekről.

Szóval szerintem ezek mind mind gyerekfüggő dolgok.

És hogy mitől lesz valakinek 3viszonylag "jó"gyereke és másnak meg mitől lesz 2problémásabb gyermeke, azt nem lehet tudni. Ez is lutri, hogy valaki hasfájós- valaki nem, szóval minden baba és gyerekfüggő.