Mi a véleményetek az olyan anyukáról, akinek 8 napos a gyerek, de egyáltalán semmit nem hajlandó vele megcsinálni?

nem értem,hogy nem fogtad még fel hogy vannak fokozatai,ültem az ágyon,mint egy zombi, a szoptatás nem ment már a kórházban bőgtem minden éjjel,nem tudtam mit csináljak senki nem segített csak lehordtak de béna vagyok,miért nincs tejem,teljesen a padlón voltam,az első pár hét katasztrófa volt,semmi életkedvem nem volt,nem akartam a gyerekemhez érni,ott hagytam volna anyukámnál a páromat akartam aki nem tudott ott lenni velem az első pár hétben,menekültem volna,nem ettem,zokogtam,az az érzés kegyetlen volt ez csak egy részlet róla,hiába igyekeztem nem ment semmi,homeopátiás bogyót vettem eljártam 1-1 órára sétálni,hogy javítsak rajta de nem ment ilyen egyszerűen,szóval amint látod én akartam de nem tudtam túl lépni....

Rendben van. Elfogadom hogy vannak fokozatai. És van aki könnyebben átlép rajta a helyzet súlyosságától függően és van akinek ez nehezebb. Belátom és elnézést kérek a véleményemért! 31-es válaszoló, ezeken én is mind átmentem, de mindig ott volt az a dolog bennem, amit a környezetem is hangsúlyozott, főleg édesanyám, hogy ő az első. Nekem is nehéz volt, mert sokszor amikor el kezdett sírni a gyerek, mert nem akart szopizni és éhes volt, mérgemben ott hagytam az apjának, és becsaptam magam mögött az ajtót, mondván nem érdekel az egész és csak sírtam és sírtam. De mikor lehiggadtam és átgondoltam az egészet, és persze apa is beszélt a fejemmel beláttam, hogy nem adhatom fel. És próbáltam és próbáltam, lehet, hogy nem úgy sikerült ahogy szerettem volna, de legalább nem volt lelkiismeret furdalásom, hogy nem tettem meg mindent. Kívánom, hogy jöjjön helyre az anyuka, és legyen ereje, és akarata végig vinni az egészet, akármilyen nehéz!