Olyan a babázás, mint amilyennek előre elképzeltétek?

igen pont olyan

Igen olyan.Talán még jobb is.:)Nem gondoltam volna,hogy így lehet imádni egy csöppséget.

Igen, és nem:))Én is imádom a babám félreértés ne essék, de amit előre elképzeltem, hogy minden milyen idilli lesz, ahelyett sokszor fáradtság, éjszakázás , megoldandó helyzetek, párkapcsolati feszkók, versenyfutás az idővel, és még sorolhatnám ütötték fel a fejüket...a filmekben lévő mindenki mindig vidám, friss, üde, mindig rend van, senki nem sír stb. kép nagyon szép, de nem objektív, hanem mese habbal...!!

Nem. Egyelore eleg nehez, faraszto, nagyon surun szoptatok. Sejtettem, hogy nehez lesz, de nem gondoltam, hogy ennyire. Egyelore hianyzik a szabadsagom, de biztosan majd megszokom az uj eletem.

Nem teljesen :) Abból a szempontból igen, hogy mennyire szeretek vele bújni, mindig babusgatom és hihetetlenül imádom, de azért ilyen extra sírós babával mint a miénk még nem találkoztam a környezetemben és el sem tudtam volna képzelni hogy ilyen létezik :D De viszont határtalan boldogsággal tölt el, hogy látom, mindig megnyugszik ha dajkálom, érzem hogy szeret és ennyire ragaszkodik hozzám. Ez is nagyon csodálatos érzés!

Nem, nem így képzeltem: az éjszakázások, az, hogy nem akkor eszek, iszok, wc-zek, amikor akarok, hanem amikor engedi....Az első 6 hónap nekem maga volt a pokol, totális kiborulás, tiszta idegbaj, imádom a fiamat, most, hogy már jól lehet vele játszani, tanítani, egyre több a visszajelzés részéről, már sokkal jobban elvagyunk és jobban is érzem magam. Már ott voltam, hogy szakemberhez fordulok, mert nem bírom. Segítségem nincs, csak este a férjem és nekik is kellett pár hónap, mire összeszoktak. Ma már esténként lelépek vásárolni, csavarogni, szolizni 2 szopizás között, de amíg nem tudtam egyedül is kimozdulni.....tényleg szörnyű volt. És még erre jött a sok szöveg: ez életed legszebb időszaka .....hát nem az volt. Már azon voltam, hogy 1 éves koráig itthon leszek és utána vissza megyek heti pár napot dolgozni, mert megőrülök. Most már jobb, de én nagyon ki voltam, a házasságunk is romokban volt, kimerült voltam, ideges és a férjemet találtam meg mindennel, mert egyedül voltam egész nap, nekem a 1,5 órás városi tologatás nem volt elég. Ezért biztosan nem lesz kistesó, én ezt nem tudom még egyszer ép ésszel végig csinálni, főleg, hogy akkor már nagyobb lesz a fiam és vele is kellene foglalkoznom. Egyetlen esetben gondolkodnék el rajta, ha anyukám addigra nyugdíjba menne és bármikor velünk lehetne és segítene, legalább a fiammal kapcsolatos dolgokban. Csupa nagy betűvel :NEM! De ma már kárpótol a nevetése és a ragaszkodása.